Fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség azzal a 47 éves bajai asszonnyal szemben, aki a vád szerint megmérgezte örökbe fogadott lányát és két nevelt fiát; a 10 éves kislány meghalt - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

   
A megyei főügyészség vádirata szerint a bajai nő 2011. július 19-én különböző gyógyszereket adott be örökbe fogadott kislányának, valamint két nevelt fiának. A vádlott és férje 2004-ben fogadta örökbe a 2001-ben született kislányt, majd nevelőszülőként gondoskodtak egy 1999-ben, illetve egy 2003-ban született fiú testvérpárról.A vádirat szerint a nőnél hangulatzavar, depresszió alakult ki. 2006-tól pszichiátriai ambuláns kezelés alatt állt, de a különböző kezelések csak átmeneti javulást eredményeztek nála.


Az asszony tavaly július 19-én, miután férje munkába ment, elhatározta, hogy nagy mennyiségű gyógyszerrel megöli magát és végez gyermekeivel is. Négy pudingos pohárba nagy mennyiségű gyógyszert tett, felkeltette alvó gyermekeit és arra utasította őket, hogy vegyék be a pohárban elkészített gyógyszert. Maga is lenyelte a pohár tartalmát, majd a hatás fokozása érdekében alkoholt, valószínűleg whiskyt itatott a kiskorúakkal.


A két kisfiú kihányta a gyógyszereket, a kislányt a vádlott bevitte a szobájába, az ágyra fektette úgy, hogy a gyermek feje a párnába fúródott, majd rátett egy takarót és ráfeküdt. Miután a kislány már nem adott életjelet, a vádlott a kisfiúk mellé feküdt. A családra a munkából hazatérő férj talált rá, aki azonnal értesítette a mentőket és a rendőrséget. A 10 éves kislánynál már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a két kisfiút azonban sikerült megmenteni. A vádlott is mérgezést szenvedett, de a kórházi ápolás következtében életben maradt.

A nőt a bűntett napján őrizetbe vették, majd 72 órán belül előzetes letartóztatásba helyezték, jelenleg a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van. Az ügyet a Kecskeméti Törvényszék fogja tárgyalni.

MTI