Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elveszítem a lányomat?

 
Egy korábbi posztban említettem, hogy legkisebb lányom továbbtanulásával akadt némi nehézség. Nyilván én is benne vagyok a folyamatban, ami idáig gyűrűzött, és biztosan lehetett volna másképp, jobban csinálni, de az önmarcangolással eddig sem jutottam semmire, most már a tűzoltásra kell koncentrálnom. Egy kis háttérinfó: a két nővére egy nem túl erős gimibe/technikumba...
A bejegyzés folytatódik
 

Ne tanulj gimiben, válassz inkább szakmát!

Legkisebb lányom nyolcadikos, így benne vagyok néhány középiskolai felvételis csoportban, ahol sok olyan téma is előkerül, ami nem csak a felvételizőknek és családjuknak...
A bejegyzés folytatódik
 

Halálra tanultatjuk a gyereket, hogy jó gimibe kerüljön?

  Fiam idén felvételizik középiskolába, ennek okán jelentkeztem egy felvételis FB-csoportba, hogy még több helyről tájékozódjak a témában. Döbbenten...
A bejegyzés folytatódik
 

Igyon pohárból, pakoljon el, és tudja, mi a homlokrakodó!!

Ülök az egy éves lányommal a panelok között a homokozóban, tőlem pár méterre egy másik édesanya irányítgatja két év körüli kisfiát. - Édesem, a zöld kormánykerék...
A bejegyzés folytatódik
 

"Ebből bunyó lesz!!!" - mondhatja ezt az oktatójának egy gyerek?

n Weisz Ágoston nemrég egy Eduline-interjúban tűnt fel, és annyira rokonszenves volt a projektje, hogy a Bezzeganya Facebook-oldalán is szemléztük a beszélgetést....
A bejegyzés folytatódik
 

Középiskolai felvételi 2: Tagozat-casting, táblázat, adatbányászat

Sokan olvastátok és kommenteltétek az előző részét ennek a cikknek - innen is köszönöm az építő, témához kapcsolódó, értelmes, kulturált beszélgetéseket. 2....
A bejegyzés folytatódik
 

Se olvasókönyv, se munkafüzet, se füzet – hogy tanul így a gyerek?

Előzmények itt>>> Bejutott a gyerek az iskolába, már az első nyáron van egy csomó feladat, hiszen ki kell alakítani az osztálytermet az osztálytanítóval...
A bejegyzés folytatódik
 

Te tanulsz rendszeresen a gyerekkel?

Edvárdkirály angolkirály léptet fakólován, haddlám úgymond......öööö.... én, halkan súgva: <mennyitér...>  . NAAAA, nemondjad!  Most kezdhetem...
A bejegyzés folytatódik
 

Nehogy már ne bírja ki a gyerek, hogy most nem bulizhat!

Két gimnazista lányom van, az egyik idén érettségizik. Az ő elmaradt szalagavatójáról írtam már, most a közelgő érettségi izgat mindannyiunkat. Néhány hete olvastam...
A bejegyzés folytatódik
 

„Ha itthon vagyunk, miért kell ennyit tanulni?”

A napjaink „kissé” átalakultak a mindenki által ismert körülmények miatt. Három gyerekkel itthon tanulás. Igen, képzeljétek, Petyával is! De erről majd kicsit...
A bejegyzés folytatódik
«
12345

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (36)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (33)babanapló (109)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (230)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (187)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (443)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (56)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (37)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (24)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1025)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (304)könyv (90)könyvajánló (48)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (180)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (191)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (79)segítség (23)Shadow (84)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1140)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (727)terhesség (1291)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)