Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Néha a nagyobb gyereket kell a kicsitől megvédeni

 
Még csak múlt héten írtam róla, hogy istenigazából beköszöntött a tavasz, de azóta megérkezett a nyár is. Rögtön hétfőre olyan meleg lett, hogy a kora délutáni órákban már 30 fok felett állt meg a hőmérő higanyszála. Nem igazán voltunk erre felkészülve. Írtam már róla korábban, hogy mindkét lányom az év azonos szakában született – mindössze egy...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesnapló: megváltam a munkától

Kezdetnek egy kicsit a munka végéről. Sokkal könnyebb hetem volt, mint amire számítottam. Azt gondoltam, rosszabbul fogom megélni az ideiglenes(?) távozásom,...
A bejegyzés folytatódik
 

Kivirultam, mint egy cseresznyefa

Alig vártam, hogy nekiüljek megírni a legfrissebb beszámolómat, annyira szuper hetet tudhatunk magunk mögött! Lehet, hogy ez a poszt egy kicsit hosszú és ömlengős lesz,...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesnapló: Leestek a csillagok az égről a polcszerelés közben

24.hét Húsvéthétfőn a teraszunkat próbáltuk nagyjából rendbe tenni, felkészülve a hamarosan kitörő tartós jó időre és a sütögetős szezonra. Lehordtuk a kertbe...
A bejegyzés folytatódik
 

A gyerekhez vagy hozzám kellene papot hívni?

A hullámvasút nyáresti lovaskocsikázás ahhoz képest, hogy milyen hetet tudhatok magam mögött. Hétfőn reggel rögtön remekül indítottam, a szokásos ovis fuvar...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesnapló: nem fért a sonka a fazékba

23. hét Eltekintve attól, hogy még csak lecsengőben volt a felső légúti nyavalyám, el sajnos nem múlt, egészen kellemes hetem volt. Még úgy is, hogy helyettesítettem,...
A bejegyzés folytatódik
 

Zöld erdőben jártam, dinótojást láttam...

A héten döbbentem rá, hogy nemsokára itt a Húsvét! Eddig valahogy nem volt eszemben, hogy idén március végére esik, az pedig csak újabb két nap elteltével tudatosult...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesnapló: taknyosan, betegen válogattam a babaruhákat

22.hét Egészen szerdától pocsék hetem volt, ami az egészségemet illeti, és még most is kitartó. Csütörtökön már addig jutott a helyzet, hogy muszáj volt orvoshoz...
A bejegyzés folytatódik
 

Ha összehajtanak a masszázson, úgy maradok?

Ezen a héten végre ránk kacsintott a tavasz, minden egyes nap húsz fok körüli hőmérséklet volt kora délutánra, amit talán a kelleténél jobban élveztünk családilag....
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesnapló: Padlóra küldött az ünnepi bőségtál

21. hét A négy napos munkahét egészen megszokható lenne. Eskü, be kellene vezetni. Rendesen több lendülettel dolgoztam mindennek ellenére, vagy csak simán több energiám...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (189)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (306)könyv (90)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1142)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)