Történelmet írhat a mexikói Coahuila államban élő Karla Vanessa Perez, aki alig egy éve három gyermeknek adott életet, most pedig kilenc babát hordoz a hasában.

A 32 éves Karlát 2012. május 20-ra írták ki császármetszéses szülésre, amikor terhessége a hetedik hónapba lép. Orvosai szerint 6 lány és 3 fiú rejtőzik a hasában. Körülbelül két héttel azután esett ismét teherbe, hogy tavaly novemberben császármetszéssel világra hozta Casandra, Daniela és Bernardo névre keresztelt hármasikreit. A Villa de Arteaga-ban élő kismamának van még ezen felül egy négyéves kisfia is. Valamennyi utód természetes úton fogant.

Bár május végére írták ki, orvosai kérik Karlát, próbáljon még egy hónapot “ráhúzni”, hogy a kicsik megerősödhessenek, és minél kevesebb időt kelljen az inkubátorban tölteniük.

Ami a megélhetést illeti, nem lesz a családnak könnyű dolga, mert egyik szülő sem rendelkezik egészség- vagy társadalombiztosítással. Sőt, az apa is csak időszakosan dolgozik. A település polgármestere azonban támogatásáról biztosította az egyre bővülő családot.

A szülők a babáknak még nem adtak nevet, a legfontosabb most az, hogy minden rendben menjen. 1971. júniusában Sydney-ben négy fiú és öt lány gyermeket hozott a világra Geraldine Brodrick, de egyik baba sem élte túl a születést. Kevesebb, mint 6 órát élt az a kilenc csecsemő is, akiknek 1999. márciusában a malájziai Zurina Mat Saad adott életet. Akad azonban szerencsére pozitív példa is: a kaliforniai Nadya Suleman mesterséges megtermékenyítés útján fogant nyolcas ikrei 2009. januárjában születtek, és azóta is egészségesek.

Forrás

Bicse