terhesség kismama hangulatingadozások

17. hét

Boldogan jelentem, hogy lejárt a németvizsgám. Az eredmény két hét múlva kellene érkezzen egy SMS keretén belül, majd kb. egy hónap után érkezik a hivatalos dokumentum is postán.

Egész jól zajlott a vizsga, és ahhoz képest, hogy nagyon hosszúra nyúlt a nap, teljesen jól bírtam. Reggel 8-ra érkeztem a vizsgaközpontba, amit egy negyedórás várakozás követett. Tizenketten kellett volna, hogy összesen megjelenjünk, de egy személy valamiért nem érkezett meg.

Az írásbeli résszel kezdődött, ami négy részre volt osztva: szövegértés, nyelvtan, fogalmazás, valamint hallott szöveg értése és elemzése. Ez, egy rövid 10 perces szünettel, eltartott déli 12 óráig. Elkövettem azt a hibát, hogy nem vittem vizet magammal, mert biztos voltam benne, hogy majd biztosítják ezt nekünk, és én majd veszek, miután vége lesz. Hát csalódnom kellett, ugyanis a vírus miatt semmiféle inni- vagy ennivaló nem állt rendelkezésünkre. Itt megfogadtam, hogy többet biztos, hogy sehová sem indulok el víz nélkül, még ha teljes mértékben biztos is leszek benne, hogy majd ott is lesz.

Miután befejeztük az írásbeli részt, felolvasták, hogy kinek hánytól kezdődik a szóbelije. A nevemnek köszönhetően én kerültem a lista legvégére. Ez azt jelentette, hogy délután 3-ra várnak engem legutolsóként vissza.

Ezt követően elmentem egy felfedezőútra a városba, beszereztem némi kaját, és aztán letelepedtem egy parkban, ahol szép nyugodtan megebédeltem. Körülbelül két óra után visszaballagtam a vizsgaközpontba, és már csak vártam a soromra.

Mivel hiányzott az az egy személy, nekem már nem jutott vizsgapartner. Én ennek kifejezetten örültem, mert így az egyik vizsgáztató tanár lett a társam. Így nem állt fenn az a veszély, hogy nem fogom megérteni a partneremet. Több szituációt is elő kellett adni, én úgy éreztem, egész jól ment. Remélem, az eredmények is ezt mutatják majd.

Miután csendesedtek kicsit a németvizsga utáni izgalmak, teljes erővel nekiláttam a férjem szülinapjára való készületeknek. Mint említettem már, kerek számot jelent ez a születésnap, ezért szeretném ezt mindenképp emlékezetessé tenni, amennyire csak lehet. Ezen a héten lesz a jeles nap, úgyhogy gőzerővel tervezem a részleteket. A tortát már csak el kell hoznom, az ajándékok egy része már el van rejtve egy ideje, a másik része a napokban kell, hogy érkezzen. A home office is nagyon jól jön most, mert mire a férjem hazaér munkából, a nagy kerek számot jelző lufi is a helyére kerül, és mindent elő tudok majd készíteni.

Újabb terhességi tünetek

Hogy a terhességemről is ejtsek pár szót, újabb kellemetlen tünetekkel bővült a sor. Persze még mindig szerencsésnek mondhatom magam rengeteg szempontból, de azért elég váratlanul értek ezek. Egyik ilyen például az orrvérzés. Én azt gondoltam, hogy az orrdugulással kb. kimerült minden, ami az orrommal történhet a terhesség alatt. Hát tévednem kellett, ugyanis szinte napi rendszerességgel jelentkezik ez a tünet. Egyik éjjel meg borzasztóan fájt az orrom, feszült, meg be volt dugulva, vérzett is, amit végül tetőzött egy jó kis fejfájás. Hát mondhatom, sokat nem aludtam az éjjel.

Nem tudom, ha emlékeztek, de még a terhesnapló elején meséltem, hogy az arcbőröm teljes mértékben ellenem szegült. Hát most azt kell mondanom, kérem vissza, azt amiért a múltkor panaszkodtam. Ugyanis most nemcsak pattanások ékesítik a bőröm, hanem piros foltok, amik nem akarnak sehogy sem elmúlni. Komolyan azon gondolkodom, hogy bejelentkezem bőrgyógyászhoz ezzel a problémával, de valamiért úgy érzem, nem járnék sok sikerrel…

A legizgalmasabb akartam a lista végére hagyni, ez pedig nem más, mint a ijesztő hangulatingadozások. Volt egy fajta temperamentumom terhesség előtt is, ez tény és való, de most úgy érzem, kicsivel erőteljesebb lett minden. Én magam sem értem sokszor, hogy most épp mi bajom.

Volt egy vicces eset, mondjuk a férjemnek nem biztos, hogy ez így maradt meg az emlékezetében, de később biztosított róla, hogy nem okoztam maradandó sérelmeket. Történt ugyanis, hogy egyik este mikor készültünk az esti sétánkra, ő úgy döntött, hogy egy régi sálat választ az öltözékéhez. Ezzel a sállal én sosem voltam kibékülve, túl vékonynak, túl szellősnek tűnt, és a mintája sem tetszett nagyon. Ezen a télen sosem láttam a férjemen ezt, de most valamiért úgy döntött, eljött az ideje, hogy előszedje a szekrény mélyéről. Én meg persze, hogy ezt nem tudtam szó nélkül hagyni, és a vicces kis csipkelődésből az lett, hogy a végén komolyan kijelentettem, hogy olyan az a sál, mint egy konyhai törlő. Persze utána megbántam, és végül is semmi bajom sem lett volna attól a sáltól, de valamiért akkor nagyon zavart. Megadta a hangulatát a sétánknak ez a kis beszélgetés, nem mondom, hogy nem, de aztán persze témát váltottunk, és ment tovább az este.

Másnap viszont a teljes ellentéte történt ennek. Miközben egyedül dolgoztam otthonról, éreztem, hogy mintha picit hűvösebb lenne, és jólesne valami a hátamra. Ezért felvettem a legközelebbi felsőt, ami persze a férjemé volt. Abban a pillanatban, hogy megéreztem az illatát rajta, teljes meghatódottságomban pityeredtem el, hogy én mennyire is szeretem őt. És persze kedveskedve meg is írtam neki az érzéseimet.

Tehát összegezve, csekély tizenkét óra leforgása alatt tudtam a férjemet meg is sérteni, de azért kedveskedni is neki egy picit. Remélem, azért csak nem lesznek ennél durvább esetek, meg kell, hogy próbáljam kicsit jobban kontrollálni magam.

A múltkori orvosi vizsgálat során kifaggattam a dokimat a lehetséges testmozgásokról. Teljes mértékben támogatónak bizonyult mind a biciklizést, mint a tornát illetően. Persze hozzátette, hogy mindenképp legyek óvatos, és csakis addig és annyi testmozgást végezzek, ameddig ez jólesik nekem, semmiképp se erőltessem magam. Ebből motivációt merítve, eldöntöttem, hogy szeretnék heti három-négy alkalommal itthon tornázni. Össze is állítottam egy tervet, hogy melyik testrészeimet szeretném inkább megmozgatni, és melyiket hagyom jó ideig pihenni. Nagyon szeretném tartani magam ehhez a tervhez, remélem megmarad ez a kezdeti motiváció még jó hosszú ideig.

Zserbó

Zserbó terhesnaplójának előző részeit itt találod:

terhesség kismama hangulatingadozások


A hatodik teszt után mondtam el a férjemnek, hogy gyerekünk lesz
Munka után első dolgom beszerezni minimum még öt tesztet. Ugyan tudtam, hogy reggel kell ezt csinálni, de estig mind az ötöt elfogyasztottam, és mind pozitívak lettek.
Tovább>>>

6. hét: Anyukám nagyi lesz, nem mama

Nagy boldogság következett, örömkönnyek, végül meg abban maradtunk, hogy ő nagyi lesz, és nem mama, mert ő tényleg fiatal anyósomhoz meg a dédikhez képest.
Tovább>>>

9. hét: Rosszul vagyok a kávé szagától

Az éhségrohamokon kívüli furcsa dolog, ami felütötte a fejét, a kávé iránti undor. Hihetetlen ez számomra, hisz nem tudom hány éve már, minden reggelem fénypontja a kávé.
Tovább>>>

10. hét: A véremmel együtt az életemet is kiszívják belőlem

Nem tudom elmondani azt az érzést, ami elfog, amikor szívják le a vérem, mintha vele egyszerre szívnák ki az életet is belőlem.
Tovább>>>

11. hét: Elkerülhetetlen volt a terhesnadrág-vásárlás

A régi nadrágjaim nagyon zavartak már, több sikertelen próbálkozás után lemondtam róluk, és beszereztem az első terhesnadrágjaimat.
Tovább>>>

12. hét: Betemetett minket a hó, február végéig minden zárva marad

Elméletileg egyes üzletek nyithatnak február 8-án, de az éttermek, hotelek egész február végéig zárva maradnak.
Tovább>>>

13. hét: A járványveszély alatt is kötelező bejárni a munkahelyemre

Hihetetlen mértékben csökkent az alkalmazottak motivációja, nem érti senki, hogy miért ennyire bizalmatlan a vezetőség.
Tovább>>>

14. hét: Mindent bevetettem, hogy elmúljon a fejfájásom

Egyik este annyira zavart már a fejfájás, hogy kifaggattam anyut, arról, hogy hogy is kell vizet vetni, mert otthon rengetegszer volt bevetve ez a megoldás.
Tovább>>>

15. hét: A szülés előtt nyolc héttel abba kell hagyni a munkát

A várandós anyáknak a szülés előtt nyolc héttel abba kell hagyniuk a munkát. Ekkor kezdetét veszi a szülési szabadság, az úgynevezett Mutterschutz.
Tovább>>>

16. hét: Nem látta még a babánkat a férjem

A vírushelyzet miatt a férjemet nem engedték be eddig semmiféle vizsgálatra. Viszont most a dokim azt mondta, hogy a következő alkalomra jöhet ő is, ha szeretne.
Tovább>>>