Megígértem a Bezzeganyának, hogy személyesen mesélem el, hogy mi is történt azóta, mióta felkerültünk egy csúnya kandallórobbanással a blogra. Nem csak azért, mert hálával tartozom annak a sok ismerős, ismeretlen segítő szándékú embernek, aki segített akkor, amikor elég reménytelennek látszott a helyzetünk.

Sokkal inkább azért, mert olyan kevés a jó kicsengésű sztori a világunkban. A mi történetünk pedig jó példa lehet mindenkinek, bármilyen bajba is kerül, reményt adhat azoknak, akiknek sokszor a legkisebb segítség is erőt adhat a bajban.

3 éve lakunk Csobánkán. Amikor megvettük a házunkat, úgy gondoltuk érdemes egy Budapestnél kisebb, működő közösségben újra tanulnunk szüleink életmódját. Az első három évben a pesti barátaink sokszor jöttek hozzánk, egy kis vidéki levegőt szívni, közösen megsütni egy kenyeret a kemencénkben, kicsit kiszakadni a hétköznapok rohanásából.

A két kisfiunk Benedek Koppány (2) és Kara Péter (0.5) még otthonosabbá változtatta parasztházunk minden szegletét. Igyekeztünk környezettudatosan és boldogan élni mindennapjainkat. Igyekeztünk barátokra lelni és hasznossá tenni magunkat a helyi környezetvédelmi szervezetben, gyereknapon, közösségi megmozdulásokon egyaránt. 

December 30-án egy szempillantás alatt a házunk felét szétrombolta egy, a fagy miatt meghibásodott kályha. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem sérült meg: feleségem, a gyerekeim és én is karcolás nélkül megúsztuk a robbanást, azonban a házunk elkeserítő képet mutatott. Az első gondolatom szinte még meg sem fogalmazódott, amikor beindult a közösség... Azonnal volt hol laknunk ideiglenesen, mindenki mentette a megmaradt értékeinket és polgármester-helyettes meg egy tucat barát, szomszéd néhány órán belül át is költöztetett bennünket.

A falunk, mint az átlagos magyar település nincs különösebben felkészülve az ilyen eseményekre, de a közösség egy emberként állt mellénk. Két napon belül összedobták az odaveszett dolgaink többségét, gyerekágyak, matracok, játékok, gyerekruhák érkeztek azonnal, mivel ezek közül igen sokat tönkre tett a robbanás. Mások pénz küldtek, névvel, névtelenül. Volt, aki legnagyobb meglepetésemre 50-100 ezer forintot küldött. A legmegindítóbb azonban az volt, hogy érkeztek 2000 forintos átutalások is, sőt volt, aki egy borítékban dobott be hozzánk ugyanennyit... Mindenki segíteni akart, saját lehetőségeinek megfelelően. Hihetetlen volt.

Ehhez jöttek az internetes akciók, Bezzeganya és a blogolvasók, akik tényleg ismeretlenül is megindító önzetlenségről tettek tanúbizonyságot. Köszönünk nektek minden segítséget és adományt. A Facebookon folyamatosan azt kérdezte minden barátunk, ismerősünk, hogy mit segíthetne. A karitatív dolgaikról híres Krisnások mindenféle felajánlásokat gyűjtöttek nekünk, lakhattunk volna valakinek a jelenleg üres házában és a somogyi közösség 50 kg biocéklát, répát és sütőtököt ajánlott a tél kellős közepén. Megmozdult mindenki.

A felajánlásokat egy kedves barátunk gyűjtötte össze, akinek fogalmam sincs, hogy miként háláljuk majd meg azt a rengeteg szervezést, időt, szeretet, amit felénk áramoltatott. A helyi környezetvédő szervezet, a faluban működő délszláv tánccsoport pénzt gyűjtött, a polgármesteri hivatal és a közösségi ház pedig egy nagy hétvégi jótékonysági rendezvény terveit szövögette.

A balesetet követő első hétvégére romeltakarító bulit szerveztek, ahol mintegy húszan szorgoskodtak. Nem tudom, mikor végeztünk volna nélkülük, de a kollégákból, ismerősökből, barátokból és segítőkész csobánkaiakból verbuválódott csapattal gyakorlatilag egy nap alatt eltakarítottuk a romokat.

Végül talán a legmeghatóbb a jótékonysági est lett, ahol felléptek helyi művészek, verset mondtak, zenéltek, táncoltak, iskolás gyerekek adtak műsort, eljött Éles István és a MyCream együttes. Mindenki jól érezte magát. Az est lezárásaként MS3 klasszikus gitárművész adott koncertet. A nagyszerű gitáros első szóra, ingyen eljött, s igazán nem is tudta, hogy olyanon segít, akit meglehetősen régóta ismer. Este aztán jót nevettünk, oldódott a feszültség is.

A falunk igazi közösségként viselkedett, ahol a postás, a zöldséges, a polgármester asszony és a több diplomás informatikus barátom egyaránt kivette a részét a feladatokból. Sosem láttam ilyet korábban.

Nekem nagyon sokat tanított az utóbbi hetek eseményei, s ráébredtem, hogy igyekszem én is továbbadni azt, amit kaptam másoktól. Körvonalazódik egy egymást segítő közösségi oldal terve, egy blog pedig már el is készült, ahol egymásra találhatnak azok, akiknek nagy szükségük lenne segítségre, illetve azok, akik segíteni szeretnének embertársaikon.



Ezen a poszton keresztül is szeretnénk megköszönni a minket támogatók felajánlásait, időt, pénzt és szeretetet, amelyet ránk áldoztatok. Ha bármikor valakinek tudunk hasonló módon segíteni szívesen viszonoznánk az általunk is megélt segítőkészséget.  Vidéken lakni jó.

Speciális köszönet illeti Norkát, Grafolkát, Nornát és a Bezzeganya blog tulajdonosát, akik tervezték, szervezték, és megvalósították, hogy a felajánlások eljussanak hozzánk. (Arról már nem is szólva, hogy Bezzeganya-Tünde még egy bojlert is ajándékozott nekünk.)

Egy mondat a végére, az anyagi dolgok ugyan odavesztek, de semmi sem fontosabb annál, hogy mindannyian megúsztuk egészségesen a dolgot, így nem ért bennünket olyan kár, amit nem lehetne kijavítani, újjávarázsolni, s a házunk szebb lesz, mint volt.

Tamás