Nincs új a  nap alatt, nyugtáztam a híreket a legújabb iskolai menzareformról, ha jól emlékszem egy vagy két éve szedtük ízekre (na nem az ételek ízére kell gondolni) épp Farkasokkal Táncolóval a legutóbbi kísérletet.  Akkor is hadbavonultak mindenféle egészségtelennek kikiáltott dolog ellen, talán azóta ritkább  a grízes tészta vagy a tejbegríz. A lányom beszámolója alapján továbbra sem olyasmi a menü, amit szívesen ennék évekig, vagy amit megtapsolna egy hozzáértő dietetikus, viszont a színhús vagy a csirkecomb kikopni látszik a menüből, hja, az élelmiszerek árán mintha kevésbé látszana a befékezett infláció.

'031312_egregg_dcck_walkercampus_mg_3900' photo (c) 2012, DC Central Kitchen - license: https://creativecommons.org/licenses/by/2.0/ Máshol, másképp - náluk nincs finomfőzelék

Hogy innentől  nem lehet só és cukor az asztalon tartóban, az eléggé vicc kategória: gyerekkoromban se volt (csak kiborítanák, vélték nem alap nélkül a tanerők), de ha sótlanok lesznek a fogások, előbb-utóbb akad egy élelmes hetedikes, aki heti húszasért bármely bátor jelentkezőnek megsózza a vagdaltját vagy a levesét. A cukor meg nem  is kell, ha édes ételek nem nagyon lesznek, a teát meg továbbra is becukrozzák előre, ha vágyik rá a gyerek, ha nem. Pedig a miénk, már nem az édességfüggő Kicsi, hanem a józan-mérsékelt Nagy,  itthon az esetek nagy százalékában ugyanúgy nem tesz bele cukrot,  ahogy apja-anyja sem szokott soha.

És itt érkezünk el az érdekesebb témához: otthon mit látnak a gyerekek, és mi az oka valójában, hogy így eszünk? Mert ne áltassuk magunkat: továbbra sem az iskolai menzák fogásai miatt növekszik csendesen, de kitartóan a fodros hájakat lengető ovisok-kamaszok száma, nem az iskolai menzára veszi az a sok mindenfélét a nép, amitől én szörnyülködöm, ha belepillantok a pénztár előtt kígyózó sorban a kosarukba. Bulikaják, csipszek, ropik, bazi nagy kétliteres üccsik és sörök, kartonszám, ötösével, hétről hétre, ismerek komoly, jól kereső, okos, megfontolt családapákat, akik be nem vallanák, de pilótakeksz-függők vagy csoki-zugevők évek óta.

És mi még messze nem tartunk ott, ahol a britek: a készétel-kultúrájukon egyrészt elámulok (rém praktikus egy pár napos üzleti úton, ha ellátás nem jár az este hétig-nyolcig elnyúló hivatalos programok mellé), másrészt rengeteg kinn tanuló és cserediák panaszkodik hirtelen megjelenő pattanásokra és kilókra, ha pár hónapot efféle menün tölt.  Megvan rá a jó okuk, miért töltik ezen: idejük és/vagy helyük nincs másra, hiába a tulajdonképp simán beszerezhető változatos alapanyagok. Ha én is mondjuk két órára laknék a munkahelyemtől,és a teraszra-kertre nyíló viszonylag tágas konyhám helyett egy ablaktalan lukkal kéne beérnem főzőfülke gyanánt, nyilván és is lekattannék a főzőcskéről, főleg ha elveszne a csillogó szemű közönségem is.

A Kádár-korszak betett a gasztrómiának, ahogy a borkultúrának is: a legtöbb, pórnépnek megfizethető étteremben gyakran kínáltak ehetetlen vagy nem épp friss ételeket, a balatoni bódékban egész szezonban ugyanabban az olajban sült a hal, és gyerekkoromban szinte minden második héten számoltak be bakteriális-vagy szalmonellafertőzésről is valami gyerektáborban. Az ingerküszöb nagyjából a hepa A-nál volt, amikor orosz cserediákok ilyesmit hoztak, kíméletlenül végigoltottak minket, a HACCP-nak és a jobb hűtőknek hála, a gyerekeink ezt már általában elkerülik. Főzni viszont csak az a réteg tanult meg, aki utánaolvasott, kipróbálta és minőségi alapanyaghoz is hozzájutott, nem feltétlenül Manci néni a hetedik kerület gigakonyháján.

Kérdés ugyanis, hogy egy rendelettől megtanulnak-e a Manci nénik főzni, másképp, de ehetően. A lányom által felsorolt menü alapján Manci néni örök, minden közkonyhán a mai napig ő főz, repertoárja kimerül kb. 25-féle, közepesen ehetetlen, rém korszerűtlen és egészségtelen ételfajtában, amit még mintha a hetvenes évek Manci nénijétől tanult volna változtatás nélkül. Manci néni stílusának egyik oka nyilván az élelmiszernorma: nemzedékek gyakorolták ki, mit lehet minimális pénzből és nagybani beszerzéssel megcsinálni, a közbeszerzési rendszer sajnos pont ezeket a  messziről szállító gigakonyhákat támogatja, akik minek is változtassanak, amíg nem muszáj, a szerződésük évekre szól. Fasírt, leveskockával felütött, mirelittel dúsított zöldségleves, rántásban úszó szottyadt zöldségek főzelékként tálalva, mártásban bujkáló ilyen-olyan húsdarabok és rizs, rizs, rizs, időnként tésztával váltakozva, a krumpliár-trendeket elnézve tényleg nem tudom, min vagyok én meglepve.Manci néninél is súlyosabb probléma a rendelettel nem szabályozható, sokszor még keményebb „normákból” spóroló szülő: akinek konyháján a gyerek már a nyolcvanas években is úgy nőtt fel, hogy anyám kérdésére („mi a kedvenc ételed?”) azt válaszolta: „tészta”. „Milyen tészta?” „Hát tészta.” Kiderült: a gyerek kedvenc étele az üres tészta, lehetett családlátogatáson csendben tisztázni, hogy azért-e, mert a szülők nem tudnak főzni, vagy azért, mert ennyiből erre telik, esetleg halmazatilag mindkettő. Hónapokig, birkatürelmű kínálás mellett szoktak át a változatosabb kosztra.

A kutatások szerint ma  a szegénységi kockázatot ma leginkább a munkanélküliség és a több gyerek jelenti egy családban, az időskorúak kevésbé veszélyeztetettek, és hogy az alultápláltság legalább akkora probléma, mint az elhízott gyerekek arányának növekedése (a fiúk 20, a lányok 10 százaléka túlsúlyos egy 2012-es adat szerint, míg alultápláltnak a magyar gyerekek kb. 14 százaléka számít). Ráadásul a kövéreket is sújthatja az úgynevezett „minőségi éhezés”, ami ellen ez a szerencsétlen menza-rendelet is küzdeni kíván: az étel mennyisége rendben lenne, csak épp a vitaminok, ásványi anyagok, változatosság hiányzik belőle, amit maximum az üres kalóriák pótolnak.

A rendelet vihart kavart a pedagógusok körében is: üdvözölné a változást (ha tényleg lenne, mert én nem nagyon hiszek már benne) az, ahol a gyerekek finnyognak , de tömik az üres kalóriát, és rettegve várják azok, akiknek a tanítványai rendes főtt ételt először és utoljára az iskolában esznek, ők párolt brokkolin tartva csak még soványabbak lesznek.

Apropó, árak: a menzaárak már most se mondhatóak olcsónak (egy ovis menü akár havi 7-10 ezer lehet, de a sima iskolai ebéd havi költsége se nagyon megy 6500 Ft alá), így az állam is meggondolja, van-e pluszforrás: már most is kedvezményesen étkeznek a 3 gyerekesek csemetéi, a rendkívüli gyermekvédelmi kedvezményre szorulók. Ezért várhatóan ugyanaz lesz, mint a tornaterem-sportpálya nélküli mindennapos testneveléssel, lesz is, meg nem is.  A probléma pedig marad, egészen addig, míg egy társadalom valahogy át nem áll az egészségesebb életvitelre, aminek se a fejekben, se kutatásokban, se a pénztárcákban nem nagyon látom az elégséges feltételeit, márpedig amíg mi szülők nem tesszük, a gyerek se fogja.

Nekem volt alkalmam látni egy csendben kimúló reformot, igaz, rendelet nem volt hozzá. A jókora cég, amelynek alkalmazásában álltam pár éve, bőséges étkezési hozzájárulást nyújtott (talán havi 12 ezret), amit azonban csak a cég kantinjában lehetett elkölteni. A külföldi felsővezetők szorgalmazták az egészségesebb ételek, több hal, több grillezett zöldség, saláta felvételét az étlapra: ez meg is történt, de ugye mindennek ára van. A többség hozzáállásával nem volt gond: lelkesen faltuk a halat a frissen grillezett zöldségtállal, amíg ki nem derült, hogy kb. a hónap felénél kifogy az ellátmány, míg ez korábban a többségnek elég volt egy hónapra, ha „menzásabb” fogásokat rendeltünk. Megjelentek a dobozkák, amiben otthon készített gyors milánói, mélyhűtöttből kisütött fasírt és miegymás lapult, mert nem tudtuk újabb tizenkétezerrel kiegészíteni az apanázst. A menza újra átrendeződött, megjelentek az olcsóbb, bár kevésbé látványos fogások is. Pedig a fizetések nem voltak rossznak mondhatók, és ahogy mondtam, a hozzáállásunkkal se volt baj.

Akkor mit várunk a kölöktől, aki nem feltétlenül fogja megenni csak azért, mert felolvasták neki, hogy a sok só vagy cukor egészségtelen.  Ja, persze, tudom, tényleg az. Ahogy azt is, sokkal szívesebben enné, ha a megtermelésében vagy az elkészítésében részt vehetne a csemete - előbbinek a városi körülmények, utóbbinak a szabályozás tehet be. Meg Manci néni, aki másra se vágyik, mint a 4.a huszonhat kisördögére, ahogy a konyhában lábatlankodnak.

Vakmacska

http://www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20131121-januartol-nem-kapnak-annyi-cukrot-a-gyerekek-kozetkeztetes-cukor-ovoda.html

http://hvg.hu/itthon/20140509_Kinyirja_a_krumplis_tesztat_Balog_menzare

http://www.origo.hu/egeszseg/20121031-mennyire-kover-a-magyar-gyerek.html

http://figyelo.hu/cikk_print.php?cid=383609_gyermekehezes__sulyosabb__mint_gondolnank

http://nol.hu/belfold/a_gyerekek_tiz_szazaleka_ehezik_magyarorszagon-1368597

http://hirposta.hu/cikk/3654053/Szegenyseg_es_a_gyermekehezes_Magyarorszagon___kutatas/

 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?