'IMAG0293' photo (c) 2010, Eiskrypta - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/Hogy egy áruházban gyerekek rohangálnak? Ki hallott már olyat? A büdös kölkének otthon van a helye, ha a kedves anyuka nem tudja kire hagyni, maradjon ő is a fenekén. Elvégre egy áruház nem játszóház, nem igaz?

Érdekes kommentfolyamra bukkantam a napokban a svéd áruházlánc magyar Facebook oldalán. Egy anyuka(!) szóvá tette, hogy zavarja őt, hogy sokan „összekeverik a játszóház és egy áruház fogalmát”, majd cinikusan hozzátette, hogy a játszóháznál sokkal olcsóbb a kék-sárga áruház.

Egy férfi így reagált a megállapításra: „Csatlakozva a korábban szólókhoz, jó lenne, ha a kedves szülők a vásárlásuk idejére beadnák a gyereküket a játszóházba, azért találták ki. Így mind a bemutatótérben, mind a piactérben is élvezetesebb lenne a vásárlás.”

Egy másik anyuka szerint sok felnőtt tanulhatna a gyerekektől. „Az ember nem feltétlenül szeretné lepasszolni a gyerekét csupán azért, hogy nehogy megzavarja a többi vásárlót. Ez a magyar felfogás, szabadulj meg a gyerektől, lökd be a játszóházba. Szomorú.”

Komment 10 | Reblog! 0 |
0

A nemzeti közkincset prezentálja a Nemzeti alaptanterv (NAT), amelyet szerdai ülésén fogadott el a kabinet - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. A tárcavezető kiemelte: időtálló és korszerű dokumentum született, amelyben a nemzeti tudás minimumát határozták meg. Az új NAT úgy készült, hogy nem egy oktatási szaklobbi állította össze, hanem az oktatást, kultúrát képviselő tekintélyek álltak mögé egyfajta védnöki testületként - fűzte hozzá.

Komment 18 | Reblog! 0 |
0

Elrabolt gyerekek. Gyerekkereskedő apácák. Vagyonok cserélnek gazdát egy halottnak hazudott csecsemőért.

Kép: Stockfresh

„Antonió – intette halálos ágyához az idős ember a fiát. Antonio, fiamként szerettelek, de nem az én gyermekem vagy! – hangzott el a vallomás. Zaragozában, egy nővérként dolgozó apácától vettelek egy ház áráért. Anyádnak azt mondták, meghaltál a szülés után”.

Komment 50 | Reblog! 0 |
0

A politikai nyomásnak engedve Obama május elején egy ABC interjúban kifejtette: mindig is híve volt annak, hogy a homoszexuális és leszbikus amerikai állampolgárok egyenlő és igazságos bánásmódban részesüljenek. Ezzel a kijelentésével ő lett a legelső hivatalban lévő elnök, aki támogatja a régóta húzódó, nagy port kavaró ügyet.

Kép: Stockfresh

Obamát elsősorban személyes érzései fűtötték a nyilatkozat megtételekor. Az ABC csatornával készült interjúban elmondta, hogy az elmúlt évek alatt fokozatosan érlelődött meg benne az elhatározás, hogy tudatja a nagyvilággal: támogatja az egyneműek házasságát. Úgy érezte, ki kell állnia az odakint parancsára harcoló katonák jogaiért, azon embereiért, akik elkötelezett egynemű monogám kapcsolatban élnek, együtt gyereket nevelnek, és még most is korlátozva érzik magukat annak dacára, hogy megszünt a "Ne kérdezz, nem felelek" rendszere, mert nem tudnak örök hűséget esküdni egymásnak.

Komment 49 | Reblog! 0 |
0

Szerdán kezdődik a 65. születésnapját ünneplő Cannes-i Filmfesztivál: a Croisette sztároktól fog hemzsegni idén is: Sean Penn-től kezdve Ewan McGregor-on át Diane Kruger-ig mindenki ott lesz.

Nekünk, magyaroknak is van mire büszkék lennünk, számtalan díjat hoztunk már el Cannes-ból az elmúlt években, elég a Kontroll, a Delta, vagy Pál Adrienn sikerére gondolni, de nemcsak a nagyjátékfilmek, hanem a kisfilmek is szépen szerepeltek.

Komment 4 | Reblog! 0 |
0

Mivel a napló legelején őszinteséget ígértem, most egy olyan témát kell megosztanom, ami még engem is meglep. Ráadásul nem is teljesen friss az élmény, mert kellett egy-két hét, hogy átrágjam magamon.

Kép: Stockfresh

Szóval néhány hete, a szokásos reggeli készülődés közben, a szokásos módon ráálltam a mérlegre, ami cseppet sem azt a szokásos súlyt mutattam, amit látni szerettem volna. Híztam. Két teljes kilót. A látvány szíven ütött. Aztán amikor ismét önmagammá változtam, nem akartam elhinni, hogy ez ekkora meglepetést okoz számomra, hiszen terhes vagyok. Valahol félidőben járok. És mégis, ahelyett, hogy annak örülnék, hogy mindössze két kiló jött eddig fel rám, egészen elkeskenyedtem tőle. Ez agyrém.

Komment 106 | Reblog! 0 |
0

Asztalon lógva edz a bébi

Címkék: Tünde, cuki, baba, videó

Neki még nem kell konditerembe járni, elintézi otthon.

Cukivideó.

Komment 6 | Reblog! 0 |
0

A világon évente körülbelül 15 millió baba születik idő előtt, ami az újszülöttek több mint 10 százalékát jelenti. Riasztó tény, hogy közülük 1,1 millió baba hal meg, az életben maradókat pedig tartós fogyatékosság sújthatja. A legtöbb koraszülött gyermek Afrikában és Ázsiában jön világra.

Kép: Stockfresh

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számos szakértő bevonásával globális felmérést készített országokra lebontva a koraszülések alakulásáról. A jelentés alapján a legszembetűnőbb eltérés a szegény és a gazdag országok között a túlélési esély. A fejlett országokban a professzionális és költséges intenzív egészségügyi ellátásnak köszönhetően a koraszülöttek többsége életben marad. Egy amerikai újszülött túlélési esélye például tizenkétszer nagyobb, mint egy afrikaié.

Komment 26 | Reblog! 0 |
0

Világszerte nagy felháborodást keltett a múlt csütörtökön megjelent Time Magazin fedőlapja, melyen egy fiatal, szőke nő szoptatja hároméves fiát: a kisfiú egy széken áll, úgy lóg anyja mellén. Az Elég jó anya vagy? című cikk, melyet a fenti kép illusztrál, a kötődő neveléssel kapcsolatos.

Forrás: Time.com


Magyarországon nem ritka, hogy egy anya két-hároméves korig is szoptat, ám az Egyesült Államokban és Angliában igen kevés olyan anya van, aki féléves kor után is szoptatja a gyermekét, ezért különösen provokatív számukra ez a fotó. Ráadásul a széken álló gyerek nagyobbnak is tűnik, így még figyelemfelkeltőbb a címlap.

Komment 384 | Reblog! 0 |
0

Martha Beck és férje, Raymond Fernandez „The Lonely Hearts Killers” (A magányos szívek gyilkosai) néven kerültek be a kegyetlen sorozatgyilkosok közé. Történetüket több mozifilm is feldolgozta, többek között a Gyilkos szerelem (Lonely Hearts) Salma Hayek, Jared Leto és John Travolta szereplésével,  a The Honneymoon Killers és a Döglött akták (Cold Case) egy epizódja.

Martha Jule Seabrook 1920. május 6-án született Miltonban, Floridában. Hormonális problémái miatt korán a pubertáskorba lépett, már fiatalon komoly túlsúllyal küzdött. Bátyja molesztálta, a lány viszont jó ideig nem szólt szüleinek az esetről. Mikor mégis beszélt anyjának, az asszony a lányt hibáztatta és büntette meg a történtek miatt. Ápolónőnek tanult, gondjai voltak az álláskereséssel. Közel 120 kg-os súlya miatt gyakran kapott elutasítást. Egy ideig női testeket készített elő a temetésre, majd Californiába költözött és egy katonai kórházban helyezkedett el. Felfokozott szexuális vágyai miatt nem sokáig tűrték meg a kórházban. Terhes lett, de a gyermek apja nem akarta feleségül venni. Visszatért Floridába. Nem sokkal lánya születése után újra terhes lett egy pensacolai buszsofőrtől, Alfred Becktől. Összeházasodtak, de a frigy csupán hat hónapig tartott. Martha egy fiúgyermeknek adott életet. 1946-ban a Pensacola Gyermekkórházban kezdett dolgozni. Romantikus regényeket bújt, és 1947-ben feladott egy társkereső hirdetést. Charles Martin jelentkezett rá, megkereste a nőt. A férfi azonban álnevet használt, Raymond Martinez Fernandez volt az igazi neve.

Komment 9 | Reblog! 0 |
0

Bezzeganya

Egy hely, ahol a terhesség és a gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor. A blogot az olvasók írják, Tünde és Vakmacska szerkeszt. Posztokat a bezzeganya@bezzeganya.hu címre várunk.

Hirdetés

Legfrissebb kommentek

Hirdetés

Facebook

Olvasóink

karatedog Török Gábor Mükgór setalosas Bódi Tamás Tünde baudolinA kisemberke banyácska sofian szövetszöcske januar jasmine nyina Fly on the windscreen zolnaid Crysa Virgili pöttön veszti korallka kancellar mspoppy Mag zskoncz

Címkefelhő

56 pizsama, abortusz, acsevi, advent, adventi kalendárium, adó, adózás, Afrika, ajándék, ajánló, alkohol, alkotmány, allergia, Almajemima, alvás, AMK, anya, anya kedvence, anyanapló, anyaság, anyatej, anyós, apa, autó, babagyár, babanapló, baudolinA, betegség, Bicse, Brumibaby, buli, bébinapló, bölcsinapló, bölcsőde, büntetés, Center, Citabella, Cozumel, Crysa, család, családi pótlék, csecsemő, Csilla, császármetszés, Deborah, depresszió, dietetikus, dohányzás, Donna, drlucifer, Edina, egészség, egészségügy, erőszak, etetés, Facebook, Fakirma, farsang, felmérés, fogamzásgátlás, fogyinapló, fogyókúra, félelem, férfi, férfiak, főzés, Gambia, gasztro, Geréb Ágnes, gondolatok, gyed, gyerek, gyereknevelés, gyermekvállalás, gyermekágy, gyes, gyilkosság, gyász, halál, hasznos, heti kérdés, hiszti, hogyan mondtam el?, hogyvolt, házasság, hétvége, hír, húsvét, Ikeranya, ikrek, Ildikó, Imi, Iminapló, irodalom, iskola, iskolakezdés, Jasmine, jog, Juditty, juszasz, játszótér, játék, játékteszt, jótékonyság, kapcsolat, karácsony, kertedi, kismama, Kiss Noémi, kiállítás, koraszülés, koraszülött, kreatív, kultúra, kutatás, kutya, két csík, kórház, kórházteszt, költészet, könyv, könyvajánló, köznevelés, külföld, Lala, Lapis Lazuli, lapszemle, leszbikus, lombiknapló, Lujzanapló, macska, macskaszem, magzat, meddőség, megismerkedés, Meni, mese, Mesernyő, Mikulás, Mirca, Mit tenne a Bezzeganya?, mosható pelenka, MsPoppy, MTI, munka, Másutt, nagymama, nevelés, nyina, Nyina, nyár, , nőgyógyász, nők, OGYEI, oktatás, oltás, olvasó, orvos, otthon szülés, ovinapló, Pearl.79, Pilár, politika, pozitív, programajánló, Prozi, pályázat, párkapcsolat, pénz, reblog, recept, Rohtah, Rosa Rugosa, rotarix, rák, rövidhír, segítség, sorozatgyilkosok, sulinapló, szabályozás, szerelem, szex, Sziget2011, szilveszter, szolgálati közlemény, szoptatás, születés, születésnap, szülés, szüléstörténet, szülő, sütemény, tanulás, Temptation, Teofil, terhesnapló, terhesség, terhesség hétről hétre, terhességi teszt, testvér, teszt, tinédzser, tippek, táplálkozás, tél, történelem, törvény, Tünde, ultrahang, utazás, Vakmacska, Veg, vers, vicces, videó, Villával a világ körül, Virgili, vizsgálat, vásárlás, yzzma, zene, Zsuzsi főz, Írország, állat, állatkert, életmód, óvoda, újszülött, ünnep, Őrjöngő Farkas, ősz

HTML