A Zuglói Szülők Közössége elsősorban anyukák szövetsége. Nemsokára egyéves születésnapját ünnepli. Szemezget, figyel, elszántan harcol, ha kell. Nem politikus alkat. Kizárólag a gyerekek érdekét tartja szem előtt. Az önkormányzat oktatásra szánt költségvetését figyeli, illetve azt, hogyan ne spóroljanak a kerület vezetői a gyerekeiken. Főleg, mivel az adófizetők pénzét költik. Ha kell, levelet írnak, most bölcsőde ügyben léptek, a térítési díj bevezetése ellen.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat
Képviselő testületi tagok

Tisztelt Képviselő!

A kerületi bölcsődei szülői érdekképviseleti fórum (egységesen minden bölcsőde szülői munkaközösségének aláírásával) januárban kérelmet intézett Dr. Ferdinandy István alpolgármester úrhoz, amelyben a bölcsődei személyi térítési díj bevezetése és a szülői keresetről szóló adatgyűjtés ellen emelt kifogásokat. A kerület jegyzője által az adatgyűjtés után küldött levél szerint a bölcsődei személyi térítési díjról márciusban dönt a képviselőtestület.

A bölcsődei szülői érdekképviselet a díj bevezetésének alapos megfontolását kérte. Azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat álljon el szándékától, ne sújtsa további kiadásokkal a kerület családjait, a dolgozó és kisgyermeket nevelő szülőket. A Zuglói Szülők Közössége (ZSZK), amely a kerület óvodai szülői munkaközösségek mentén szerveződött, egyetért és támogatja a bölcsődei érdekképviseleti fórumot célja elérésben.

A díjjal kapcsolatban a ZSZK-nak is számos aggálya van, ezért fordulunk most a képviselőkhöz, és kérjük Önt és képviselőtársait, hogy szavazatukkal ne támogassák a bölcsődei díj bevezetését!

Kérésünket az alábbi tények indokolják:

v  A zuglói családok a személyi térítési díj nélkül is számos pénzügyi terhet cipelnek:

  • Sok családnak lakáshitele van, a törlesztés a legnagyobb havi kiadásuk. Kiváltani nem tudják semmivel, hiszen Budapesten a lakások bérleti díja hasonló a hitelek havi törlesztőrészletének összegéhez.
  • A zuglói ingatlantulajdonosoknak (többek közt a lakáshitelt törlesztőknek is) 2012. január 1-től kommunális adót kell fizetniük, ahol csak a lakás négyzetmétere határozza meg, ki mennyit fizet.

v  A díjkérést lehetővé tevő kormányzati döntés szerint a díj mértékét a jövedelem alapján kell meghatározni. Ez a mód, ahogy az már számos esetben bebizonyosodott, nem minden esetben arányos és igazságos.

  • A jövedelemigazolás sokszor nem a valóságot mutatja, így gyakran a legjobban élők kapnak mentességet az ilyen befizetések alól, míg a kisebb jövedelemmel rendelkező, de becsületesen adózók, adójukon túl ismét nagyobb mértékben kénytelenek hozzájárulni a közös kasszához.
  • A gyermekeiket egyedül nevelők, vagy az ikreket nevelők esetében a díj kivetése az átlagosnál nagyobb terhet ró a szülőre.

v  A bölcsőde szociális intézmény, így elsősorban azok életét kellene segítenie, akik erre szociálisan rászorulnak. Amennyiben bevezetik a bölcsődei díjat, éppen ez a cél sérül.

  • Önkormányzati bölcsődébe első sorban azok a szülők adják gyermeküket, akik nem engedhetik meg maguknak anyagilag, hogy az édesanya a kicsi három éves koráig otthon maradjon, mivel a család nem él meg egy fizetésből és a gyesből. Ezeknek a családoknak a mai világban valóban minden forint számít! Havi 2-3 ezer forint elvétele is megbillentheti családi költségvetésüket, egy nagyobb összeg pedig teljesen felboríthatja.
  • Nagy valószínűséggel éppen azok a családok fognak anyagi okokból kiszorulni az önkormányzati bölcsődéből, akik leginkább rászorulnak, hiszen a legszegényebbek tudnák legnehezebben kifizetni a gondozási díjat.
  • Azok a szülők, akiknek a válság miatt megszűnt a munkahelye, vagy egyéb okokból munkanélküliek lettek mielőtt, vagy amíg a gyermeküket gondozták, nehezebben tudnak majd munkába visszaállni. Ha nem tudják kigazdálkodni a házastársuk jövedelme után fizetendő bölcsődei díj összegét, akkor kénytelenek lesznek otthon maradni. Ha otthon kell lenniük vigyázni a gyermekükre, nem tudnak állásinterjúkra menni.

A bölcsődei díj bevezetése következtében valószínűsíthető, hogy a szülők előbb veszik ki gyermekeiket a bölcsődékből és előbb adják őket óvodába. Így az óvodákban többlet helyeket kell majd biztosítani, és a kerületben ez komoly gondot okozhat, hiszen így is nagy a túljelentkezés. Ezen kívül, ez a gyermekeknek is káros, hiszen 3 éves kor alatt általában a bölcsőde a megfelelő hely a gyermekek számára.  

Ismerjük az önkormányzat pénzügyi helyzetét, és megértjük azon törekvését is, hogy a megfelelő színvonalú szolgáltatásért hozzájárulást kér az igénybevevőktől. Fel szeretnénk azonban hívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy

  • a bölcsődei ellátás kötelező feladat, amelyről a megfelelő források hozzárendelésével kell gondoskodnia az önkormányzatnak. A zuglói kisgyermeket nevelő családok a bevezetett és a 2012. évi költségvetésben betervezett kommunális adó megfizetésével így is a szokásos adóbefizetéseiken felül járulnak hozzá az önkormányzat kötelező feladatainak ellátásához, így a bölcsődék működésének finanszírozásához is.
  • A bölcsődei díj kivetése és bevezetése több olyan technikai problémába ütközik, aminek morális, politikai és szociális költsége nagyobb, mint a bevezetésből származó haszon.

Véleményünk szerint az Önkormányzat kiadásainak átgondolásával többletforrásokat lehetne találni a bölcsődei ellátás finanszírozására a nélkül is, hogy ezzel a szülőket terhelnék. Az elmúlt hónapok során kötött szerződések között is több olyan tétel szerepel, amelyek esetében kétséges, valóban prioritást élveznek-e gyermekeinkkel szemben. Ezek közül néhány példa:

Szerződő partner neve

Szerződés tárgya

Szerződés nettó értéke

Szerződés kötés időpontja

Artamondó Kft

Közelkép (M.Demokrata)megrend.

2 520 000

2011.08.15

Bp.Priv-Invest Kft

Kötvénykibocsátás koordinációja

6 500 000

2011.07.12

Bp.Priv-Invest Kft

Pü.Gazd.tanácsadás

900 000

2011.08.31

Press Xpress Kiadó-és Nyomdaip.

Bp folyóiratokban megjelentetés

390 000

2011.06.08

Lovas Show Kft

Nemzeti Vágta nevezés

1 500 000

2011.09.17

Tisza István Baráti Társaság

támogatás

1 000 000

2011.07.27

Udvari Attila Gábor

Nordic Walking foglalkozás

490 150

2011.07.27

ZVZRT

médiaszolgáltatások

50 400 000

2011.09.01

CCA  Adó és Pü Tanácsadó Zrt

hatásvizsgálat

800 000

2011.10.17

Veritas Invest ZRT

Szent Kereszt magazinban megjel.

     500 000

2011.09.21

 

Heti Válasz Kft

újság mell-ben megjelenés

 

2011.11.15

HM Bessenyei Gy.Nonpr.Kft

újévi operettgála

1 500 000

2011.12.23

Artamondó Kft

Közelkép-Magyar Demokrata

8 000 000

2012.01.27

Egri Korona borház Kft

Zugló bora

3 000 000

2011.12.23

 

Összesen

76 700 150

 

Forrás: www.zuglo.hu

Bizakodásra ad okot, hogy áttekintve Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának 2012. évi költségvetését, abban a tervezett bevételek között nem szerepel a személyi térítési díj. Így annak bevezetése nélkül is biztosított a kötelező feladatok ellátása – mint ahogy azt a kommunális adóról szóló 2012. január 5-i tájékoztató is megerősíti: „kötelező feladataink ellátása biztosított”.

A fenti érvek alapján kérjük, hogy a bölcsődei térítési díj bevezetését szavazatával ne támogassa!

Tisztelettel,

Budapest, 2012-02-28.

Zuglói Szülők Közössége

Kiss Noémi