Ezen a héten egyik kedvenc alapanyagom, a sajt felhasználásával készülő ételek receptjeiről írok. Szerencsére a családom tagjai is nagyon kedvelik a sajtot, igaz, a gyerekek leginkább magában, vagy szendvicsen kedvelik a legjobban. Sokfélét használok, de mivel az olasz ételek igen gyakran szerepelnek a palettán, talán mozzarellát és parmezánt használok a legtöbbet.

Salátákhoz viszont leginkább a fetát kedvelem karakteres íze miatt, húsok mellé készülő mártásokhoz előszeretettel használok kéksajtot. Most igyekeztem olyan gyűjteményt összeállítani, amelyben többféle sajt is főszerephez jut. Választottam előételt, főételt, tésztaételt és uzsonnára csomagolható péksüteményt is, hogy mindenki találjon magának kedvére valót.

Zöldfűszeres fetakrém

A hagyományos körözött egyfajta könnyített, nyáriasabb változata, amit persze mostanság is el lehet készíteni. Én leginkább medvehagymával szoktam csinálni, de bármilyen tetszőleges zöldfűszer felhasználható hozzá.

Hozzávalók:

20 dkg feta sajt
1 dl olívaolaj
8-10 levél bazsalikom, vagy medvehagyma, vagy egy csokor petrezselyem
fél citrom leve és reszelt héja
frissen őrölt feketebors

A fetát darabokra töröm és az olívaolajjal botmixer segítségével krémesre keverem. Hozzáadom a jól megmosott citrom reszelt héját és levét, a felaprított zöldfűszert és tekerek rá borsot. Sózni nem kell, mert a feta önmagában is elég sós. Friss ropogós kenyérrel, paradicsommal, olajbogyóval tálalom.

Karaj kéksajtos mártással

Nagyon gyorsan elkészíthető húsétel, a köret szinte lassabban fő meg, mint ahogy az étel elkészülne. Gyors vacsoraként is megállja a helyét.

Hozzávalók:

4 szelet sertéskaraj
15-20 dkg gorgonzola vagy más kéksajt
2 dl tejszín
egy kis ág rozmaring,
pár csepp citromlé
csipet szerecsendió
4 dkg vaj
olaj, só, bors

A hússzeleteket kissé kiveregetem, sózom, borsozom és olaj-vaj keverékén, amibe beledobom a rozmaringot is, megsütöm. Ha már szép aranybarnák, kiszedem őket és félreteszem. A visszamaradt zsiradékba beleöntöm a tejszínt, belemorzsolom a sajtot és összeforralom, amíg kissé besűrűsödik. Ízesítem citromlével és szerecsendióval, majd a mártásba visszateszem a szeleteket és pár perc alatt összemelegítem. Párolt spenóttal gazdagított rizzsel tálalom.

Spenótos-ricottás canelloni

Ez a recept házilag előállított tésztával készült. Természetesen bolti tésztacsövekkel is elkészíthető, de akinek van lehetősége, próbálja meg otthon készíteni a tésztát, nem fogja megbánni.

Hozzávalók:

A tésztához
20 dkg liszt
2 nagy tojás

A töltelékhez
50 dkg leveles spenót (most fagyasztott)
25 dkg ricotta
2 gerezd fokhagyma
3 dkg vaj
szerecsendió
feketebors

A mártáshoz
2 db 400 grammos hámozott paradicsom konzerv
egy evőkanál olívaolaj
egy ág rozmaring
két gerezd fokhagyma

A tetejére reszelt parmezán

A tésztához valókat homogén tésztává gyúrom, majd legalább fél órát pihentetem folpackba csomagolva a hűtőben.
A töltelékhez megolvasztom a vajat, megfuttatom rajta a felszeletelt fokhagymát, rádobom a spenótot, megpárolom. Ízesítem sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval, majd lehúzom a tűzről, és ha már langyos, belekeverem a ricottát.
Elkészítem a paradicsomszószt is. Ehhez a felforrósított olívaolajon megfuttatom a fokhagymát, ráöntöm a paradicsomot, beledobom a rozmaringot, sózom, és kb. fél óra alatt készre főzöm.
Most következik a nagy attrakció. A tésztát a géppel kinyújtom (6-os fokozat) és betöltöm. Úgy csináltam, hogy a tésztaszalag szélére hosszában tettem egy csík tölteléket, ráhajtottam a tésztát, majd elvágtam, így kaptam egy olyan töltött tésztát – szám szerint 15 darabot - , mint egy kis szivar. Kivajazott, két merőkanálnyi paradicsommártással „megágyazott” tűzálló tálba fektettem a töltött tésztákat úgy, hogy a szélek találkozása került alulra, majd rákanalaztam a paradicsomszószt, a tetejét megszórtam parmezánnal. Előmelegített 180 fokos sütőben fél órát sütöttem. A tányéron további parmezánt szórok még rá.

Retro-szelet

Az elnevezésről annyit, hogy ezt az ételt anyukám nagyon sokszor készítette, amikor kicsik voltunk, úgyhogy nekem mindig a gyerekkorom jut eszembe róla.

Hozzávalók:

60 dkg szűzpecsenye
35 dkg gomba
egy kis fej hagyma
két gerezd fokhagyma
egy csokor petrezselyem

8-10 szelet füstölt sajt
8 dkg vaj
2 evőkanál olaj
2 evőkanál házi ketchup
só, bors

A szűzpecsenyéből 8-10 érmét vágok, ezeket kicsit megveregetem, így kb. tenyérnyi hússzeleteket kapok. Serpenyőben 5 dkg vajat forrósítok a két evőkanál olajjal, és elősütöm benne a sóval, borssal meghintett hússzeleteket. Ha ez megtörtént, a sütéshez használt zsiradékkal kikenek egy tepsit vagy tűzálló tálat, és belefektetem a húsokat.
A gombás raguhoz a maradék vajon megpárolom a finomra vágott hagymát, rádobom a gombát, a felszeletelt fokhagymát, sózom, borsozom, és puhára sütöm. A végén hozzákeverem a felaprított petrezselymet is, majd –ha már levettem a tűzről – a ketchupot.
A hússzeleteken egyenlően elosztom a gombás ragut, mindegyikre egy szelet sajtot fektetek, és előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütöm az ételt.
Krumplipürével szoktam tálalni a gyerekek kedvéért.

Sajtos csiga (Nők lapja konyha-recept)

Gyakorlatilag nulla munkával előállítható vendégváró, ami frissen a legfinomabb.

Hozzávalók:

egy csomag leveles tészta
20 dkg reszelt sajt
1 pohár tejföl
2 tojás
egy kávéskanál pirospaprika
egy kávéskanál só

A töltelékhez a sajtot összekeverem a tejföllel, tojásokkal, ízesítem sóval, pirospaprikával (ez utóbbi helyett érdemesebb valamilyen aprított zöldfűszert használni szerintem).
A tésztát lisztezett munkalapon kinyújtom és az egész felületén egyenletesen eloszlatom a sajtos masszát. A lapot a hosszabb oldalától kezdve szorosan feltekerem, a kapott tekercset kb. két centis szeletekre vágom. A csigákat sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom és 200 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm. Langyosan a legfinomabb.

Jó főzőcskézést a hétvégére és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat.

Zsuzsi főz