Zsuzsi főz - Egytálételek római tálban, tepsiben, jénaiban

Címkék: Zsuzsi főz, egytálétel, római tál

Múlt héten Baud és Sziebi is jelezte, hogy szívesen látna római tálban vagy jénaiban készíthető húsos, zöldséges recepteket, Baud pedig hozzátette, hogy az étel ne legyen agyonfőzve és ne ússzon tejfölben.

A téma nagyon jó, mert az egytálétel hálás műfaj: kevés munkával nagyon ízgazdag végeredményt kaphatunk, a hús és a köret együtt készül el, ráadásul nem kell túl sokat mosogatni se. További előny, hogy zsiradékot nem, vagy alig kell használni, az alapanyagok megőrzik saját ízüket sülés közben. Egy probléma van: nincs római tálam, általában tepsit vagy jénait használok, ezért utánaolvasgattam a dolognak egy kicsit.

Ez a hiányosság nem nagy gond, a jénais-tepsis recepteket ugyanúgy meg lehet főzni a római tálban is, csak két alapszabályt kell betartani: az ételkészítés előtt a tálat hideg vízbe kell áztatni legalább 30 percre, és a sütést hideg sütőben kell kezdeni. Nem árt tudni azt sem, hogy ha sütés közben folyadékot kell az ételhez adni, az legyen meleg, mert a hideg folyadéktól megpattanhat az edény, tálalásnál pedig célszerű alátétre tenni a római tálat, mert a hideg felülettel érintkezve ez szintén bekövetkezhet.

Cottage Pie

Ezt az angol egytálételt tepsiben vagy jénaiban készítem. Általában sikeres a gyerekeknél is, mert két olyan összetevője van, amit szeretnek: az alapja egy húsos, a bolognai mártáshoz hasonló ragu, erre pedig krumplipüré van rásütve. A húsos raguba bőven lehet tenni még zöldséget a felsoroltakon kívül, mehet bele gomba, zöldborsó is. Fontos, hogy ne túl nagy sütőedényt válasszunk, mert nagyon lapos lesz az étel, kisebb edényben készítve viszont nagyon jól mutat a két réteg.

50 dkg darált marhahús

egy nagy fej hagyma

két darab sárgarépa

egy petrezselyemgyökér

10 dkg zellergumó

egy-két ág friss kakukkfű

egy babérlevél

egy evőkanál paradicsompüré

egy teáskanál Worcester-szósz

egy liter húsalaplé vagy húsleves

olaj

50 dkg burgonya

1,2 dl tej

10 dkg vaj

2 tojássárga

reszelt parmezán (elhagyható)

A hagymát, sárga- és fehérrépát, valamint a zellert felaprítom. Az olajat felforrósítom, rádobom a felaprított zöldségféléket, a babérlevelet meg a kakukkfüvet, és öt percig sütöm, néha megkeverem. Ezután hozzáadom a húst, és addig sütöm, amíg megbarnul. Sóval, borssal ízesítem, hozzáadom a Worcester-mártást és az alaplét, majd kb. fél óra alatt mártás sűrűségűre főzöm. Ezalatt a krumplit megfőzőm, majd a felmelegített tejjel, a vajjal, a tojások sárgájával, kevés sóval krumplipürét készítek belőle. Ha az étel két alkotóeleme elkészült, jöhet az összeállítás: a húsos ragut egy tűzálló edényben/tepsiben szétterítem, majd a krumplipürét széles pengéjű késsel egyenletesen elterítem a tetején, majd megszórom a parmezánnal. Lehet habzsákkal cifrázni, nekem erre se időm, se energiám nem volt. A tepsit 190 fokra előmelegített sütőbe tolom, és az ételt kb. fél óráig sütöm.

 

Gyuvecs
A gyuvecs nem más, mint egy szerb húsos zöldséges egytálétel, a gyuvecs elnevezésű cseréptálról kapta a nevét, amiben készítik. Szándékosan nem írtam, hogy rizses étel, mert ugyan az alábbi recept rizzsel készül, de van krumplis változata is. Használhatunk hozzá sertés, marha vagy birkahúst – akár darálva is –, de hallal is készítik, sőt, maradék pörkölt is felhasználható ilyen módon. Kóstolás után a férjemmel egyöntetűen megállapítottuk, hogy a hús jó, ha van benne az íze miatt, viszont egyáltalán nem hiányzott nekünk, így bátran javaslom vegetáriánus változatban is elkészíteni. Ez a recept a leginkább megszokott zöldségekkel (paprika, paradicsom, padlizsán) készül, de lehet bele zöldbabot, cukkinit, krumplit is tenni. A tetejére való tejfölös-tojásos öntet szintén opcionális, elhagyható.

50 dkg sertéscomb vagy lapocka

egy nagy fej hagyma

3 gerezd fokhagyma

egy közepes padlizsán

egy közepes cukkini

3 nagyobb paradicsom

5 cső zöldpaprika

3 szem közepes krumpli

15 dkg megmosott rizs

4-5 deci víz vagy húsleves

2 nagy evőkanál tejföl

egy tojás

5 dkg reszelt juhsajt

só, bors, pirospaprika

római kömény (elhagyható)

olaj

A padlizsánt felkockázom, besózom negyedórára, utána leöblítem a kiengedett levét. A hagymát, fokhagymát felaprítom, a húst felkockázom. Kevés olajon a hagymát megpárolom, megszórom egy mokkáskanál római köménnyel, rádobom a húst, és fehéredésig sütöm. Közben kevés borssal fűszerezem. Ha a hús kérget kapott, hozzáadom a felkockázott padlizsánt és addig sütöm, amíg egy kicsit átpárolódik (5-6 perc). Megszórom pirospaprikával (egy-két teáskanál, ízlés szerint) és félreteszem. Az összes többi zöldséget megtisztítom és nagyjából azonos méretű darabokra vágom, egy tálba öntöm és enyhén megsózom.

Egy mélyebb jénait vagy kerámiatálat nagyon vékonyan kikenek olajjal, és a húsos padlizsán egyharmadát beleterítem. Rászórom a rizs felét, és ráteszem a zöldségek egyharmadát. Erre megint húst teszek, aztán jöhet a maradék rizs és a zöldség egyharmada, végül megint hús és zöldség következik. A végén ráöntök a vízből/levesből 3 decit, lefedem fóliával, és az előmelegített 180 fokos sütőben sütni kezdem. Néha átkeverem, ha kevés alatta a folyadék, öntök még alá. Ha a rizs már majdnem puha és beszívta a folyadékot, a tetejére öntöm a tejföllel és sajttal elkevert tojást, és még negyed óráig sütöm.

 

Zöldséges csirke római tálban (Lajos Mari receptje átalakítva)

Ez gyakorlatilag egy alaprecept, a csirke helyett akár sertéskarajt, darabolt nyulat vagy fasírthoz hasonlóan előkészített húsgombócokat is használhatunk, és a zöldségek is tetszés szerint variálhatók, sőt, almát, aszalt szilvát is lehet bele tenni. Aki nem félti a vonalait, a tál alját húsos szalonnaszeletekkel is megalapozhatja, ez elrontani biztos nem fogja az ételt.  A sütés során sok lé keletkezik, amit a puhulás után az ételt fedő nélkül tovább sütve el lehet párologtatni, így inkább szaftosabb lesz a végeredmény.

4 egész csirkecomb két részre vágva

egy kiló krumpli

2-3 sárgarépa

egy fehérrépa

20 dkg gomba

egy fej hagyma

két gerezd fokhagyma

egy zöldpaprika

egy ág rozmaring

kakukkfű

só, bors, olaj

A krumplit nagyobb kockákra vágva előfőzöm (hideg vízben kezdve a főzést addig főzöm, amíg lobogva forrni nem kezd). A répákat, gombát feldarabolom, nem túl apróra. A zöldpaprikát karikákra vágom. A húst sózom, borsozom, kevés felforrósított olajon minden oldalán elősütöm.

A beáztatott római tálban elrendezem a félig főtt krumplit, utána az elősütött húst, ráteszem a feldarabolt zöldséget is. Megszórom a felaprított fokhagymával, a rozmaringlevelekkel, kakukkfűvel, sóval, borssal, és meglocsolom a hús sütéséhez használt olajjal. Ráteszem a fedőt, hideg sütőbe tolom és 200 fokra állított sütőben 40 percig sütöm. Ezután veszem le a fedőt, és megpirítom az ételt, miközben a felesleges lét elforralom.

 

Babos hús római tálban

Ezt az ételt vendégségben ettem és nagyon finom volt, igaz, nem annyira könnyed a bab miatt. Ha ez valakit zavarna, a tarkababot nyugodtan helyettesítse zöldbabbal, csak ilyenkor a húsos ragut érdemes félig puhára párolva  a római tálba tenni és ekkor hozzáadni a zöldségeket.

50 dkg marhalábszár vagy -nyak

20 dkg beáztatott tarkabab

egy fej hagyma

2-3 gerezd fokhagyma

babérlevél

köménymag

egy evőkanál paradicsompüré

egy deci vörösbor

2 sárgarépa

10 dkg zeller

egy fehérrépa

40 dkg krumpli

só, bors, olaj

Kevés olajon megfonnyasztom a felaprított hagymát. Rádobom a felkockázott marhahúst, fehéredésig sütöm, majd hozzáadom a köményt, a babérklevelet, a felaprított fokhagymát, ízlés szerint sót, borsot. Ráöntöm a bort, belekeverem a paradicsompürét és összeforralom (10-15 perc).  (Ha zöldbabbal készítem, akkor a húst addig párolom, amíg már majdnem puha és csak ezután folytatom a készítését a római tálban.) A ragut a beáztatott római tálba teszem, hozzákeverem a beáztatott, lecsöpögtetett babot, és annyi vizet öntök rá, amennyi szűken ellepi. Lefedem, és hideg, 200 fokra állított sütőben 40 percig párolom. Ekkor hozzáadom a feldarabolt zöldségeket, és még fél órán át sütöm. Ha szükséges, a folyadékot forró vízzel pótolom. Akkor jó, ha minden megpuhult, és az alatta levő folyadék már kissé elpárolgott  (ne legyen túl leveses, de túl száraz se). Aki szokott római tálban főzni kérem, ossza meg a receptjeit, mert lehet, veszek egyetJ

Jó főzőcskézést a hétvégére, és várom a további kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz

0
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Bezzeganya webshop

Bezzeganya

Egy hely, ahol a terhesség és a gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor. A blogot az olvasók (is) írják. Szerkesztők: Tünde és Vakmacska. Írásokat a bezzeganya@bezzeganya.hu címre várunk.

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés
hirdetés

Utoljára kommentelt bejegyzések

Hirdetés

Hírlevél

Facebook

Címkefelhő

56 pizsama, Abbey, abortusz, acsevi, advent, adventi kalendárium, adó, adózás, Afrika, ajándék, ajánló, alkohol, alkotmány, allergia, Almajemima, altatás, alvás, aláírásgyűjtés, Amerika, AMK, Anglia, Anna, anya, anya kedvence, anyanapló, anyaság, anyatej, anyák, anyós, apa, autó, baba, babagyár, babakocsi, babanapló, Babó Fejlesztőközpont, baleset, banyavári, Barnalány, baudolinA, betegség, Bezzeganya, bicikli, Bicse, biztonság, Borzlány, Brumibaby, Budapest, buli, bántalmazás, bébinapló, bébiszitter, bölcsi, bölcsinapló, bölcsőde, büntetés, Cantaloupe, celeb, Center, Citabella, Clown, Cozumel, Crysa, család, családi napközi, családi pótlék, családtervezés, csecsemő, Csilla, császármetszés, Deborah, depresszió, dietetikus, divat, dohányzás, dolgozat, Donna, drlucifer, Edina, egyedülálló anya, egészség, egészségügy, emlék, erőszak, etetés, Facebook, Fakirma, farsang, fejlesztés, felelősség, felmérés, fesztivál, film, filmajánló, fogamzásgátlás, fogyinapló, fogyókúra, félelem, féltékenység, férfi, férfiak, férj, fürdetés, főzés, Fűszermesék, Gambia, gasztro, Geréb Ágnes, gondolatok, gyed, gyerek, Gyerek Sziget, gyerekkönyv, gyereknevelés, gyerekorvos, gyerekvállalás, gyermek, gyermeknevelés, gyermekorvos, gyermekvállalás, gyermekágy, gyes, gyilkosság, gyász, gyógyszer, Halacska, halál, hasznos, heti kérdés, hetvegi programok, hiszti, hogyan mondtam el?, hogyvolt, hálapénz, házasság, hétvége, hír, húsvét, Ikeranya, ikrek, Ildikó, Imi, Iminapló, interjú, Iphigeneia, Iphigenia, irodalom, iskola, iskolakezdés, Jasmine, jog, Juditty, juszasz, játszótér, játék, játékteszt, jótékonyság, Kalimpa, kampány, kapcsolat, karrier, karácsony, kertedi, keszzsu, Kicsidelfin, kirándulás, kismama, kispapa, Kiss Noémi, Kisvirág, kiállítás, koncert, konferencia, konyha, koraszülés, koraszülött, kormány, kreatív, kultúra, kutatás, kutya, kérdőív, két csík, Kína, kórház, kórházteszt, költészet, költözés, könyv, könyvajánló, környezetvédelem, közlekedés, köznevelés, külföld, Lapis Lazuli, lapszemle, leszbikus, Lhunara, Lilacsiga, lombik, lombiknapló, Lujzanapló, macska, macskaszem, magzat, Marcangoló, meddőség, meddőségi napló, megelőzés, megismerkedés, mell, Meni, menstruáció, mese, Mikulás, Minakó, Mirca, Mit tenne a Bezzeganya?, mosható pelenka, mozaikcsalád, mozgásfejlődés, mozi, MsPoppy, MTI, munka, Munka Törvénykönyve, Másutt, műtét, nagycsalád, nagymama, napló, nem, nevelés, New York, nyaralás, Nyina, nyina, nyár, , nőgyógyász, nők, offolda, OGYEI, oktatás, oltás, olvasó, operáció, OriasCJ, orvos, otthon szülés, ovinapló, Pearl.79, pelenka, Pilár, Pirosbetli, politika, pozitív, program, programajánló, Prozi, prozi, pszichológia, pályázat, párkapcsolat, pénz, reblog, recept, receptek, reklám, repülés, Rohtah, Rosa Rugosa, rotarix, rák, régen, rövidhír, segítség, sorozat, sorozatgyilkosok, sport, sulinapló, Summarygloss, szabályozás, szerelem, szex, Sziget, Sziget2011, szilveszter, szokás, szolgálati közlemény, szoptatás, színház, születés, születésnap, szülés, szüléstörténet, szülészet, szülő, szülők, sütemény, sütés, tanulás, tavasz, Temptation, Teofil, terhesgondozás, terhesnapló, terhesség, terhesség hétről hétre, terhességi teszt, testvér, teszt, tinédzser, tippek, tábor, táplálkozás, táplálás, tápszer, tél, tévé, történelem, törvény, Tünde, ultrahang, USA, utazás, Vakmacska, vallás, Veg, vers, verseny, veszély, veszélyeztetett terhesség, vetélés, vicces, videó, Villával a világ körül, Virgili, viselkedés, vitamin, vizsgálat, válás, várakozásnapló, vásárlás, védőnő, yzzma, zene, zsanna83, Zsuzsi főz, zöldlevelecske, Ági, Írország, állat, állatkert, állás, életmód, étkezés, óvoda, örökbefogadás, újszülött, ünnep, Őrjöngő Farkas, ősz

Feedek