Sokat repülünk. Eleinte egy, majd két gyerekkel, férjestül, vagy férjmentesen – de menni, menni kell. Néha, ha úgy alakul, hogy lehetőségem van rá, nézem az utazókat.

Kismamákat, apukákat gyerekkel, kis kofferral, nagy kofferral, hátizsákkal, pelenkázótáskával, babakocsival és autósüléssel, a csomag becsekkolása előtt még egyszer gyorsan átpakolva, majd mégis egy plusz táska feladását kifizetve, karikás szemmel, „csak nehogy üvöltsön a gyerek, legyen nálunk minden” típusú tekintettel. Anyukákkal titkon össze-össze mosolygunk, mint valami bűntárssal, igen, itt vagyunk, utazunk, gyerekkel.

Engem stresszel, ha sok dolog van nálam. Hova tegyem azt a sok csomagot? Hogyan találom meg benne, amit keresek azon a pár centin, ami rendelkezésemre áll a gépen, anélkül hogy kipakoljak mindent? Ha ki kell pakoljak, hova pakoljam a cuccokat, hiszen mellettem is ülnek. Ha nem tudom magamnál tartani a táskát, mert túl nagy hozzá, hanem fel kell tegyem az ülés fölötti tárolóba, mindenért fel kell álljak, akkor még nehezebb, mert addig hova teszem az ölemben ülő gyereket? Ha ketten utazunk egy gyerekkel, akkor egészen kicsit könnyebb, de mégse sokkal. Ha külön ülésen ül a gyerek, akkor sem. Hogyan vigyem be a pelenkázótáskát a miniatűr vécébe, ami még kisebb lesz, ha lehajtják a pelenkázólapot? És ha valahogy bepréseltem magam mégis táskával és gyerekkel, és még az ajtót is sikerült magam mögött becsukni (nem valószínű) akkor hova pakoljam ezt mind le? Megoldás kellett....

Minden úton kicsit faragtam a csomagomból. Az út után végignéztem, mi az, ami kellett, mi az, ami nem. Ami nem, az többé nem jöhetett velem, ami igen, annak pedig töpörödnie kellett. A feladott csomag terén nem voltam ilyen szigorú magammal, de a kézipoggyásznál nem ismerek kegyelmet.

A kézipoggyász

A relatív kicsi, kecses kézipoggyász gyerekkel olyasmi dolognak tartom, mint a természetes hatású sminket. Rengeteg munka van vele, de ha kész, akkor a sok munka nem látszik, csak hogy szépek vagyunk.

Először is a saját magamnak hozott holmi mennyiségét nulláztam le. Telefon, egy mini pénztárca, benne pénz és csak a legfontosabb kártyák, valamint a lakáskulcs. Minden más, egyébként a táskában kuksoló tárgynak most mennie kell. A pénztárcámat is kiürítem, blokkok, ez-az, minden, ami nem oda való, mehet a szemétbe, ami pedig simán csak nem kell az útra, azt félreteszem egy kis dobozba, hogy hazaérve egyszerűen vissza tudjak pakolni. (Ezek ilyesmik pl: törzsvásárlói és kedvezmény kártyák, bérletek, aprópénz, ott felejtett levelek, papírok, bevásárlószatyor, piperetáska, stb)

A táska külső, egy mozdulattal elérhető zsebébe teszem egy vékony műanyag tasakban az útleveleket, és boarding passokat, ha nyomtatva vannak. Lehetnek a telefonon is, de szerintem nehezebb a telefonnal babrálni, mint egy pár papírt az útlevelekkel összefogva átadni.

Eleinte még egy pulcsit vittem magamnak a táskában, de egy vékony anyagból készült hosszú ujjú blúz tűnt végül a legjobb megoldásnak, így azt is ki lehetett húzni a listáról. Helyette viszek magammal egy nagy sálat, ami abszolút multifunkciós. Az szolgál takaróként a kisebbik gyereknek, illetve, ha szoptatok, (kivéve, ha hordozókendőben van, erre még visszatérek) akkor pedig az a „függöny” is.  Beszállás előtt a táskámra kötöm, így nem foglal helyet.

Utána jönnek a gyerekcuccok. Ami kell, és tényleg kell (nekem. Másnak persze lehet, hogy más kell.), azt a lehető legkisebb méretűre préselem, hajtogatom és nyomom, vagy eleve miniatűrként vásárolom.

Első és legfontosabb persze a pelenka miniatürizálása és csomagolása. Ha egyben teszem el az összes pelenkát, akkor megint jön a babrálás faktor: kicsit helyen kell pakolászni, hol van a pelenka, hol van a törlőkendő, hol van az alátét...? Ezt a következőképpen oldom meg:

- kell a legkisebb csomagolású törlőkendőből legalább annyi csomaggal, amennyiszer következő utazásnál pelenkázni fogok, és folyamatosan elhasználom őket otthon, kb. 3-4 darabot hagyva mindegyik csomag alján. Drogériában lehet kapni icipici törlőkendőt, de van más is, ami jó. Arra kell csak figyelni, hogy ne legyen műanyag fedél rajta, elég a ragasztócsík, értékes millimétereket nyerünk.

- kell pelenkánként egy kisebb és egy nagyobb simítózáras zacskó

- nagyon vékony egyszerhasználatos pelenkázó-alátét

A pelenkát beleteszem a simítózáras zacskóba és a lehető legnagyobb erőkifejtéssel kinyomok belőle minden levegőt. Jöhet itt dédi márvány sodrófája, egy porszívó, vagy enciklopédia, bármi jó, ami a lehető leglaposabbra nyomja, majd gyorsan lesimítom a zárat. (És reménykedem, hogy nincs lyuk a zacskón.) A nagyobbik zacskóba beleteszem az alátétet, és a törlőkendőt, valamint a becsomagolt pelenkát, és az említett módon kilapítom, és lezárom. Voilà, kész egy kicsi pelenkacsomag. Lehet az egészet egybe is csomagolni, nekem jobban bevált, ha kettőben van.

A mennyiséget úgy szoktam számolni, hogy az út teljes hossza háztól házig órában, mínusz 1, ha nagyon rövid az út, és mínusz 2, ha kicsit hosszabb. Pl: 3 óra a repülés, 1 óra az út a reptérre, egy jó óra a reptéren, és 1-2 landolástól a célig. 7 órás útra 5 db nekem bőven elég, késéssel is, általában 3 db-ot használok el, ennek technikai oka is van. Egyszer pelenkázom a reptéren, és ha muszáj, egyszer vagy kétszer a repülőn. Landolás után csak akkor szoktam, ha már nagyon sürgős a dolog, így jön ki a lépés általában.)

Ezeket a pelenkacsomagokat a következő módon használom fel: egy elegáns mozdulattal kihúzok egyet a táskámból, (és nem fejest ugorva halászom ki belőle a táska fél tartalmát) és a pelenkázó felé veszem az irányt. Nem fog semmi sem kihullani a kezemből, mert egy zacskóban van minden. Amikor a légiutas-kísérő lenyitja a pelenkázólapot, kinyitom a zacskóm, egy mozdulattal kiveszem a pelenkázó-alátétet, rá a gyereket. Elvégzem a műveletet, a használt pelust, törlőkendőket az alátétemen hagyom, a gyereket az egyik kezembe veszem, a másikkal összehajtom az alátétet rajta a pelussal stb, beletömöm a simítózáras zacskóba, lezárom, és mehet a szemetesbe. Szag se lesz sehol, ami zavaró lehetne és nekem sem kell tovább bíbelődnöm a visszacsomagolással.

Ha egy, kizárólag szoptatott gyerekkel megyek, akkor már csak azt kell eldönteni, vigyek-e neki még egy készlet ruhát. Ez elsővel nem vittem, mert sosem kellett, otthon se, a másodikkal viszont kell, nála sűrűn szükség van váltóruhára. Itt nem érdekel, hogy mennyire szép vagy csinos, egy rugdalózót viszek, mert az kis helyen elfér, és az előbb leírt módon  „vákuum-csomagolom”.

Ha már hozzátáplálok, akkor ugyanezzel a módszerrel készítem az ételcsomagokat. Egy zacskóba teszek egy kis üveges bébiételt, egy eldobható műanyag kanalat (valami jobb minőségűt, mint amit a kínai étkezdében adnak), valamint egy egyszerhasználatos előkét, és pár szalvétát. Ugyanígy egyben előhúzom, etetek, mindent visszacsomagolok a zacskóba, lezárom, majd megkérek egy légiutas-kísérőt, hogy dobja ki. Az ételnél óvatos vagyok a mennyiséggel, abból inkább 1-2 darabbal többet viszek, mint amennyi előreláthatólag kelleni fog.

Ezeken kívül életkorfüggően csomagolok apróságokat, icipici ceruzát, színezőt, kirakóst, de leginkább fejben készülök, a már beszélni tudó gyerekkel végig lehet beszélgetni az utat. Történeteket mesélek, és őt hallgatom. Nálunk ez vált be a legjobban, ez tartja leginkább a helyén, persze ez a legfárasztóbb is.

Ezek egy kis méretű kézitáskába rendszerint teljesen jól beférnek. 

Babakocsi és hordozókendő

Amíg kisebb volt a (most nagyobbik) gyerek, az utaztatása sokkal egyszerűbb volt. Vagy kifizettünk egy külön ülést neki, és az autósülésben ült, vagy hordozókendőben. 3x fizettük ki a külön ülést, szerintem nem éri meg, úgyis majdnem végig az ölemben volt.

A hordozókendős megoldás nagyon praktikusnak bizonyult, mert:

- nem kell babakocsi, ami csak lassítja a mozgást, valamint a babakocsi leadásától a gépig is valahogy el kell szállítani a kisembert

- meg tudom szoptatni bárhol, bármikor

- habár erre úgy tudom nincs hivatalos szabályozás, de ha kendőben van, nem kell külön beövezni, maradhat a kendőben fel- és leszálláskor, így békésen tudom szoptatni.

- kiszálláskor nem kell külön várni a babakocsira

Babakocsival sem volt nagy gond utazni, és szerintem fölösleges is beszerezni erre a célra egy kis „utazó” babakocsit, mert teljesen mindegy,, mennyi helyet foglal a repülőben. Egy bosszantó tényező van, hogy sokszor, ha busszal visznek a géphez akkor már a buszozás előtt, ha hídon, akkor a híd elején le kell adnom a babakocsit. Tudom, van, amikor nem, de van, amikor igen. Ezért praktikus, ha egy hordozókendő is rám van kötve. Egy ok lehet az utazó babakocsi beszerzéséhez, hogy sokszor tesznek kárt a babakocsiban.

A nagyobb, amikor már járt, és nem volt babakocsija, egy háti hordozót kapott. Ha a nagy reptéri rohangálásban elfáradt, vagy sietni kellett, illetve ha nagy volt a tömeg, abba tettem be, nem kellett cipelni, szabad volt a kezem (pl. a géphez buszozás közben) Többen is megkérdezték külföldön, hogy mi ez a csodahordozó, amíg ők a babakocsival babráltak. Így lehet futni beszálláshoz, kiszálláshoz, útlevélkontrollhoz, mindenhova.

A feladott csomag

Egy szempontot emelnék ki: Mindent lehet kapni külföldön is. Tehát ha otthon felejtünk-hagyunk valamit, nincs semmi gond, ezért nem érdemes aggódni. Szoktam vinni egy lázmérőt, hogy tudjam, helyzet van-e egyáltalán, mielőtt a világvégén gyerekorvost keresek, vagy roaming tarifával hívnám az otthonit. Pelenkát rendszerint helyben veszek, két napra viszek magammal maximum. Nincs nagy különbség árban, és biztos olcsóbb, mint egy plusz csomagot fizetni.

Ruhákat a következőképpen szoktam csomagolni, ez a módszer nagyon bevált. Csinálok papíron, kézzel egy táblázatot. Vízszintesen felírom a napokat, és a várható időjárást. Függőlegesen a lehetséges programokat: de: játszótér, du: rokonlátogatás, vagy este étterem. A kockákba beleírom, hogy milyen (illetve konkrétan melyik) ruha lenne erre jó, majd összeszámolom, miből mennyi kell – plusz természetesen éjjelre a pizsamák – és hozzáadok még 1-2 darabot (de nem többet. Ha nagyon kell, inkább kimosok egy pólót, de nem szokott kelleni.).

Magamnak is így csomagolom a ruhákat, így helyben már nem kell sakkozni, hogy mit vegyek fel. Itt nagyon nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne tegyek be néhány kedvenc, de szükségtelen darabot, végül is hátha kelleni fog, de azért józanabb napjaimon sikerül. Ennek a papírnak a szélére jegyzetelek, ha még eszembe jut valami, amit nem szabad elfelejteni. Pl. kedvenc takaró, pótcumi, sapka, stb.

Ha egyedül utazom a gyerekekkel, fontos, hogy a másik szülő írásos hozzájárulás nálam legyen, mind Magyarországról kivinni, mind a másik országból hazahozni. Előfordul, hogy nem kérik, de többnyire igen.

Ha már becsomagoltam, feladtam a koffert, és – relatív – kényelmesen eljutottam a repülőig, akkor már csak remélni kell, hogy az utastársak egy kis toleranciát mutatnak a gyermekek igényeivel szemben. Úgy vettem észre, hogy többnyire azért nagyon jó fej és segítőkész mindenki, személyzet és utasok egyaránt.

A.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?