Itt a tavasz, lassan eljönnek az óvodai ünnepélyek, anyák napja, húsvét, pünkösd köszöntésének napjai. A kicsik lelkesen készülődnek, a meghatott szülők pedig csemetéjük produkciója láttán könnyfátyolossá  opálosodott tekintetét pedig az előadáson felhangzó többi műsorszám teheti nevetéstől csillogóvá. Méghozzá elfojtott nevetéstől. Ha ugyanis egy cseppet kinyitják a füleiket, bizony nemegyszer igencsak 18+ karikát kívánó pajzán nóták szállnak az óvónők kórusának ajkairól az ég felé.

A Bújj, bújj, zöld ággal nem is untatnék senkit, talán az egyik legközismertebb pajzán nótácska a gyerekkori kedvencünk, aminek eredendően a macskához és az ágakhoz vajmi kevés köze van, de annál több a szüzesség elvesztéséhez, a hancúrozáshoz és a terhességhez.

A virágok a dalokban a szerelmest, a szerelmet takarják. A rózsa például olyannyira egyértelműen, hogy megszólításként is használatossá vált. Nos, és mi tagadás, népdalaink nem vacakolnak, ha egy virág leszakításáról esik szó.

Két szál pünkösdrózsa
Kihajlott az útra.
El akar hervadni,
Nincs ki leszakítsa.

Aztán ha akadt, aki leszakította, hát azt is megénekelték.

Sej rozmaring, rozmaring,
Leszakadt rólam az ing.
Van már nékem Kedvesem,
Ki megvarrja az ingem

Sej rezeda, rezeda,
Karcsú a lány dereka
Karcsúnak is kell lenni,
Karcsú legény öleli.

A gödörben ülő ürgét megéneklő dal sem épp egy ártatlan kis állatkáról zengő nóta. 

Ürge van a gödörbe,
nincsen, aki kiöntse.
Megállj, ürge, jól kiöntlek,
hazaviszlek, megeszlek. 

Ürge van a gatyába,
nincsen aki babrálja,
Szegény ürge hol lelapul, hun föláll,
míg egy tisztességes lyukra rátalál.

A Hej, Jancsika, Jancsika, miért nem nőttél nagyobbra kevéssé közismert versszakai, valamiért szintén nem kerültek bele az ének-zene tankönyvekbe.

Hej, Dunáról fúj a szél,
szegény embert mindig ér
Dunáról fúj a szél.
Ha Dunáról nem fújna,
ilyen hideg se volna
Dunáról fúj a szél. 

Hej, Dunáról fúj a szél,
feküdj mellém majd nem ér,
Dunáról fúj a szél.
Nem fekszem én kend mellé,
mer nem leszek a kendé,
Dunáról fúj a szél.

Hej, Dunáról fúj a szél
feküdj mellém majd nem ér,
Dunáról fúj a szél.
Nem fekszem én kend mellé,
mert túl rövid a kendé,
Dunáról fúj a szél. 

Hej, Jancsika, Jancsika,
mért nem nőttél nagyobbra,
Dunáról fúj a szél.
Nőttél volna nagyobbra,
Lettél volna katona,
Dunáról fúj a szél.

És a Nyuszi ül a fűben? Vajon az egyik legszaporább állatka mit vagy inkább kit kap el?

A boncidai menyecskék sem éppen szűziességükről ismertek.

Boncidai hegy alatt
Leány a legény alatt
Azért mászott alája
Viszketett a – …bokája!

A következő dalt pedig hiába is keressük az énekkönyvekben, de a nép dalos ajkain eredt ez is.

Szép a pina, mert fekete.
Jézus Krisztus teremtette.
Lökött bele szilvamagot,
Köréje meg prémet rakott.

Ha pedig a fenti nótát ismerjük, gyorsan megérthetjük a következő két dalocskát is, hogy vajon mit is csinált az éneklő a tanyán, és miért kell éjjel szedni a szilvát.

Hull a szilva a fáról,
Most jövök a tanyáról.
Ej haj, ruca, ruca, Kukurica derce.

Éva, szívem, Éva,
Most érik a szilva,
Teritve az alja.
Fölszedjük hajnalra.

Bizony, a szilvaszedés az aktust jelképezi és ugyanerre vonatkozhat a búza, illetve a búzaszem kipattanása is. A dalokban az alma és a kalászosok – némi képi hasonlósággal élve – a nő, a nőiség szimbólumai, míg a dió és a mogyoró a férfiasság szimbólumaként jelenik meg.

A dalok tanulsága talán ezzel a rigmussal foglalható össze:

Fekete, fekete,
Fekete, nem tarka.
Tudja a szép leány,
Hol a legény farka.

Center

Aki szeretne még mazsolázgatni a nóták között, itt keresgéljen.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?