Talán emlékeztek még, hogy nemrég adtunk hírt a Budapest Moms által rendezett tomboláról, amellyel egy rákos kislány, Bogi segítségére szerettek volna lenni. A tombola során összesen 730 000 Ft gyűlt össze, amelyet ezúton is köszönnek a szervezők és a család.

A Bogi sorsát követő (angol nyelvű) oldal szerint azonban a történet még korántsem fejeződött be, és a hétfejű sárkánnyal vívott küzdelem sem. Bogi jelenleg a hetedik kemoterápiás kezelésnél tart, nemrég átesett egy súlyos operáción, aminek „mellékhatásaként” elveszítette egyik váll-lapockáját, és mivel protézissel nem pótolták, a két válla nem egyforma, Bogi azóta nem engedi, hogy fénykép készüljön róla, főleg nem a nyilvánosságnak. Új testképét sem szokta meg, ráadásul az operáció következményeként karját sem tudja teljes mértékben mozgatni, felemelni. Viszont mióta otthon van, sikerült két kilót híznia.

A mostani tervek szerint Boginak még lesz  3  „könnyebb” kemoterápiás kezelése (ami kevésbé viseli meg a szervezetet) majd egy „kemény” kemoterápiás kezelés következik, illetve még a harmadik kemoterápia előtt gyűjtötték le azt az őssejtet, amit visszakap majd.  A tervek szerint Bogi jövő januártól ismét járhat iskolába, mivel október táján remélhetően befejeződnek a kezelések.

Ez az őssejtkezelés, ha jól értem, meglehetősen nehéz feladatot fog róni mindenkire. Mivel nekem volt már barátom, aki átment hasonlón, pár szóban vázolva a nehézség: a betegnek lényegében elpusztul, majd újjáépül az immunrendszere, az őssejtek (csontvelősejt) megtapadásáig sterilszobában kell élnie, steril ételeket ennie (vagy ha nem képes enni, akkor gyomorszondán táplálják) és miután kikerül a speciális helyiségből, még sokáig maszkot és kesztyűt kell viselnie, ha kilép az utcára, illetve az első időben a látogatók is maszkban mehetnek csak hozzá. Ezután fokozatosan erősödik, míg újra normális életet élhet.

Szurkoljunk addig neki.

 

Tünde és Vakmacska