Előre leszögezném: nem diliztem be, csupán a hangok súgják… Régen csiripelhettek, rikácsolhattak, de mindig elcsitítottam őket. Mostanában kezdtem rájönni, hogy a belső hangok azért csipognak, hogy figyeljek rájuk. Ezek a belső hangok az én valódi érzéseim, megérzéseim, amelyeket úgy fest, eddig magasról letojtam.

Túl egy missed ab-on, most a második babámat várom, akivel jelenleg a 12. hetet kezdjük. Mondhatnám, hogy szinte tudathasadásos állapotban élem meg ezt a babavárást, mert vizsgálattól vizsgálatig élek (mint ahogy sok sorstársam). Két vizsgálat közötti időszakban még magamat is meglepve elképesztően nyugodt vagyok.

Azonban a vizsgálat napján, vagy rosszabb esetben már előző nap elönt a pánikérzés: itt a vége, most közlik, hogy nincs tovább, már nem él.

Az első vizsgálat napján az orvosnál olyan szintre jutott az idegeskedésem, hogy semmire nem emlékeztem. Doki: Az utolsó menstruáció első napja? Én: Hááát, őőőő. Milyen hónapot írunk, elnézést? Doki: Július. Én: Akkor milyen hónap volt ezelőtt? Június, akkor az az előtti hónap végén. Hányadikán? Hááát, múlt héten kedden lett volna aktuális a menzesz, és 28 napra szokott megjönni, tehát számoljunk vissza 28 napot. Mondanom sem kell, nem ment a matek. A doki kiszámolta. Pironkodtam, hogy ne haragudjon, tudom én ezeket, csak most nem jut eszembe… Doki erre mosolyogva mondta, hogy jól kezdem, ilyen feledékeny vagyok, így anyának készülve.

Három hét múlva visszarendelt kontrollra, hiszen ez az első nagyon korai volt, így nem tehettünk mást, vártunk. Örültem féltem, aggódtam, nyugtattam magam. 8 és fél hetesen mentem újra. Gyomrom görcsben, készülve a rossz hírre. Kérdezi a doki: Nagyon izgul? Háát, nagyon. Bámulja a monitort, nem szól semmit. Én már az önkívület határán. Majd végre a várva várt hang. Dobog, kalapál a kicsi szíve. Ó, milyen simogató volt ez a hang. Mondta a méreteit, korának megfelelő, 23 mm-es picurka. Írta a papírokat, beutalók sora. Mint utólag észrevettem, a laborbeutaló lemaradt, de semmi gond, a háziorvos leveszi majd és beküldi a laborba. Erről le a gond.

Jött a kérdés. Kibírom-e a 12. hétig úgy, hogy nem tudok a babáról semmit. Rágtam magam egy-két napig, majd úgy döntöttem, kérek időpontot a 10. hét környékére magánrendelésre, mert sajnos az sztk-ban már nem volt szabad hely.

Na, itt jönnek a képbe azok a belső hangok, amire néha érdemes lenne odafigyelni. Interneten keresgéltem, találtam is Szentendrén egy magánrendelőt, az oldalukon csupa öntömjénezős szöveg, ugyanúgy, mint bármely más magánrendelőén. Két nőgyogyó rendel itt, egy fiatalabb, és egy idősebb. Az idősebbnek már a fényképétől felállt a szőr a hátamon, és arra gondoltam, hogy én ehhez nem kívánok elmenni, legyen a másik. Bejelentkeztem UH-ra (ami a honlapjuk szerint 5 ezer forintba kerül), majd írták, hogy sajnos a választott doki szabadságra megy, így az adott hétre már csak az idősebb dokihoz tudok menni (mindenki nyáron nyaral? milyen dolog már ez?). Megfelel? Hááát, gondoltam, végül is csak egy alkalom, és túlélem, és különben is ne ítéljek külsőre, stb. Megfelel. Elmentünk a férjemmel. Ekkor töltöttem be a 10. hetemet, és itt is már hasonlóan ideges voltam, mint a korábbi vizsgálatoknál. Jött a doki, kezet nyújtottunk, bemutatkoztunk. Borzongás fogott el, a hangok mondták, neeee, neee, húzz el innen. Én meg kedvesen mosolyogtam, hallgattam a dokit, és csitítottam a hangokat. Elmondtuk, hogy járok rendszeres vizsgálatra a helyi rendelőbe, csupán egy ellenőrző UH-ot szeretnénk a magunk megnyugtatására. Mondta a doki: semmi akadálya.

Vetkőztem, majd felfeküdtem a vizsgálóasztalra, teljesen vízszintesen, nyakamban a térdemmel. Nyomasztó volt. Közben mondta, hogy lazítsak, nem fog fájni. Magamban: Ó, tudom én, nem azért feszengek, szúúúúszáááá – betapogatott kézzel - hogy minek, azt nem tudom. Közben állt előttem és magyarázott, hogy mit csináljak majd a mellbimbóimmal, hogyan dörzsölgessem, hogy előkészítsem a gyereknek. Mindezt továbbra is nyakamba húzott széttett lábakkal. Nem értettem, hogy ezt miért nem lehet utána megbeszélni. Jött végre az UH. A készülék mustársárga színe arról árulkodott, hogy nem mai darab. Be is igazolódott, mert alig láttunk rajta valamit. Odahívta a férjemet is, megmutatta neki a Kicsit, illetve a lüktető mellkasát. Doppler az nem volt, így nem hallottuk a szívverését. Kivette a készüléket, majd megkért, hogy fogjam már meg egy kicsit, amíg ő megnézi, hogy 33 mm megfelel-e a korának. Megfelelt. Döbbenten néztem a férjemre, kínomban elröhögtem magam, kezemben a gumival ellátott vizsgálókészülékkel.

Visszajött, és közölte, hogy valamit (már nem emlékszem mit) elfelejtett megnézni, de ne aggódjak, nem fog fájni. Így 15 percen belül immáron harmadjára nyúlt belém. Borzasztó volt. Nagy kegyesen mondta, hogy lejöhetek az asztalról, öltözzek fel. Elmondott még ezt-azt miközben a papírokat kiállította. Még rám akart tukmálni Utrogestan recepteket, hiába mondtam neki, hogy van bőven. A végén rákörmölte a papírra, hogy „nőgyógyászati vizsgálat + UH 15000 Ft.” Én ledöbbentem, de sajnos nem adtam hangot a döbbenetemnek. A férjem pedig nem szólt, mert nem volt biztos abban, hogy jól emlékezett az Uh díjára. Tehát csendben fizettünk és távoztunk. Nagyon bánom. Utólag átbeszéltük, hogy szörnyen inkorrekt eljárás volt. UH-ra jelentkeztünk és kérés nélkül elvégzett nőgyógyászati vizsgálatért (ami talán a kézzel betapogatás volt, meg a bimbódörzsöléses tutitipjje) felszámolt plusz 10 ezer Ft-ot. Írtunk is nekik panaszlevelet, melyre azt a választ kaptuk, hogy első megjelenés alkalmával nem szoktak csak UH vizsgálatot végezni, ahhoz hozzátartozik a nőgyógyászati vizsgálat is. Mondtam nekik, hogy erről a honlapjukon semmilyen információ nincs, és ha ez tényleg ilyen helyi szokás, akkor kötelességük lett volna engem előre tájékoztatni, mert nem biztos, hogy ki tudom fizetni a plusz vizsgálatot, de az sem biztos, hogy igénybe akarom venni egyáltalán, hiszen nincs rá szükségem, mert rendszeresen járok rendelésre.

Az igazgatójuk felajánlott kárpótlásként egy újabb ingyenes UH vizsgálatot, amit eszem ágában sincs elfogadni, hiszen ezekhez a lábamat sem fogom még egyszer betenni. Először voltam magánorvosnál, jól be is fürödtem, borzasztó élmény is volt ráadásul, az ellátás színvonala az árakhoz képest siralmas. Tehát levontam azt a következtetést, hogy a kötelező vizsgálatokra tökéletesen megteszi az sztk-s rendelés, ahol egyébként teljesen újak a berendezések, és egy ottani orvos (sajnos ott se mind) pedig végtelenül rendes és emberséges.

Egy fontos tanulság számomra: legközelebb hallgatok a belső megérzéseimre, ha ennyire tiltakoznak egy döntésem ellen, és nem erőszakolom bele magam egy olyan helyzetbe, ami ellen minden zsigerem ágáll. De a lényeget leszűrve, a baba a 10. hetének végén megfelelően fejlődött. Most a 12. hétbe lépve izgatottan, és feszülten várjuk a 12+3 heti nagy UH-ot. Bízva a legjobbakban. Mindenkinek boldog babavárást kívánok!

Gabi