örökbefogadás

Örökbefogadó szülő vagyok, én írom a témáról ezt az ismeretterjesztő blogot.

Követem a sajtóban örökbefogadásról szóló cikkeket, és azt tapasztalom, sok a félreértés és az előítélet a témával kapcsolatban, visszatérő tévhitek jelennek meg a netes vitákban, és persze a személyes beszélgetésekben is. Tíz sztereotípiát elemzek ki röviden.

1. Csak meddő/gyermektelen párok fogadhatnak örökbe.

Nem igaz. Magyarországon az örökbefogadók többsége valóban meddőségi problémák miatt jelentkezik, de ez nem feltétel, és önmagában nem is tesz alkalmassá az örökbefogadásra. A jelentkezésnél azt vizsgálják, el tudja-e fogadni az illető az örökbefogadással járó komplex csomagot. Vannak, akik több vér szerinti gyerek után jelentkeznek és kapnak gyereket. Valamint nemcsak házaspárok fogadhatnak örökbe Magyarországon, hanem egyedülállók is.

2. Aki örökbe akar fogadni, az bemehet egy intézetbe válogatni.

Nem igaz. Aki örökbe akar fogadni… az először is alkalmassági határozatot szerez, majd várakozik, hogy sorra kerüljön. Egy gyereket fognak neki felajánlani, és ha őrá nemet mond, akkor majd később felajánlanak egy másikat. Az állami gondozott gyerekek 90 százaléka nem örökbe adható, a szüleik tartják velük a kapcsolatot, már csak ezért sem lehetne válogatni. Valamint fokozatosan leépítik a csecsemő- és gyermekotthonokat, a kisebb gyerekek nevelőszülőhöz kerülnek.

3. A jelentkezés kész tortúra, az örökbefogadás nehéz és bonyolult.

Mihez képest? Van jogsid? Hányszor kellett megjelenni különböző helyeken, tanfolyamra járni, órákat venni, forgalomban gyakorolni, vizsgázni? Mégse tartjuk olyan ördöngösségnek. Az örökbefogadás ennél egyszerűbb. A jelentkezéshez kell találkozni ügyintézővel, pszichológussal, részt venni egy 3-4 napos tanfolyamon, megnézik a lakást, kell igazolás a jövedelemről és az egészségi állapotról. Viszont nagyon kevés jelentkezőt „buktatnak meg”. A várakozás utána a gyerekre már lehet hosszú, de ez az igényektől is függ.

4. Sokat kell várni a gyerekre.

Igaz is, nem is. Az átlagos várakozási idő ma Magyarországon 3-4 év, de nagy egyéni eltérések lehetségesek. A valóságban ez lehet pár hónap és 5-6 év is. A döntő tényező, milyen gyereket fogad el a jelentkező. Egészséges, fehér bőrű újszülöttre hosszú sorok állnak, viszont kevesen vállalnak beteg gyereket, kevesen fogadnak el 5-6 évesnél idősebb gyereket. Kevés szó esik róla, de a hazai jelentkezők nagy része nem akar roma származású gyereket hazavinni, így ha valaki ebben nyitott, az rövidíti le leginkább a várakozást.

5. Aki örökbe fogad, az hamarosan teherbe esik.

Nem igaz, de még bántó is. Ezt minden második ismerős elmeséli a friss örökbefogadóknak, és mindenki ismer valakit, akinél így történt… Ahol végeztek ilyen kutatásokat, megállapították, hogy ez a valóságban igen ritka. Ha elmész egy örökbefogadóknak szóló rendezvényre, ott lesz 20-30 érintett család, és egy olyan, akiknek örökbefogadás után született gyerekük, vagy egy se. Ez a biztatónak szánt közlés valójában igen bántó az örökbefogadóknak. Aki örökbe fogad, az magáénak fogadja el a gyereket, és boldog vele. Míg ez a kis „vigasztaló” megállapítás azt sugallja, hogy az örökbefogadott gyerek csak pótlék, de hamarosan lesz „igazi” is… Egészen tragikus, ha valaki azzal a reménnyel vállalkozik örökbefogadásra, hogy ezzel a trükkel a sorstól majd kierőltethet egy vér szerinti gyermeket.

6. Aki lemond a gyerekéről, az felelőtlen perszóna.

Nem igaz. Sokféle történet lehet a háttérben. A vér szerinti szülők egy része valóban maga dönt úgy, hogy örökbe adja a gyermekét, és ezzel biztosítja, hogy a gyermek szerető családban nőjön fel, így gondoskodik a jövőjéről. Más gyerekek állami gondozásba kerülnek, és ott egy ideig nem látogatja őket a család, így válnak örökbe adhatóvá. Van, ahol bíróság vonja meg a szülői jogait, például a gyerek elhanyagolása miatt. Változatos társadalmi problémák állhatnak a háttérben: mélyszegénység, hajléktalanság, munkanélküliség, prostitúció, börtön. De előfordulnak rendezett családból származó tinédzser anyák is. Ritka, de előfordul, hogy az anya szándékosan választja az örökbeadást az abortusz helyett, a többiek pedig túl későn veszik észre a terhességet.

7. Aki maga szül, annak se kell tanfolyamra mennie.

Így igaz! Viszont, aki maga szüli a gyereket, az nem fog egy rakás kérdéssel szembesülni, amivel az örökbefogadók igen. Megmondjuk a gyereknek, hogy örökbefogadott? Mikor és hogyan? Mit feleljünk az ismerősöknek, honnan került oda a gyerek? Megmondjuk az óvodában, iskolában, hogy örökbefogadott? Mi a teendő, ha a gyerek érdeklődik a vér szerinti szülei iránt, vagy ha felnőve meg akarja keresni őket? Az örökbefogadók felkészítő tanfolyamán pont ezeket a kérdéseket veszik át, és nem azt, hogyan kell pelenkázni.

8. Örökbe fogadni nemes tett.

Hmmm. Újabb mondat, amivel megőrjítik az ismerősök a friss örökbefogadókat. Természetesen a gyereknek sokkal jobb családban felnőnie, mint állami gondozásban. Viszont a gyakorlatban hosszú sorok állnak azokért a gyerekekért, akiket az örökbefogadók többsége szeretne. Az más helyzet, ha valaki tíz év feletti vagy fogyatékos gyereket elvállal, de ez ritka. Az örökbefogadók inkább saját magukkal tesznek jót: gyermekre vágynak, akit szerethetnek. Amúgy sem szerencsés, ha a szülő úgy áll hozzá, hogy nagy jót tett a gyerekkel, akár mert megszülte, akár mert örökbe fogadta, és a gyerek ezért majd legyen hálás. A szülő akar gyereket, itt is.

9. Aki örökbe fogad, az nevelőszülő lesz.

Nem igaz. Rengetegen keverik, de az örökbefogadó nem azonos a nevelőszülővel. Ami közös: mindkettő olyan gyereket nevel, akit nem ő szült (nemzett). Az örökbefogadott gyerek viszont minden tekintetben vér szerinti státusba kerül, új nevet kap, végleg a családban marad. Örökre. A nevelőszülő állami gondozott gyermeket nevel átmenetileg (ami tarthat a gyermek nagykorúságáig is), ezért illetményt kap, a gyerek nem kerül a nevére, és ez az intézeti gondozás alternatívája. A nevelőszülőtől elkerülhet a gyerek, például vissza a vér szerinti családba, vagy örökbefogadó szülőkhöz, és hatóságok is ellenőrzik a munkáját.

10. Elég kamaszkorban megmondani a gyereknek, hogy örökbe fogadták.

Nem igaz. Ha a gyerek egy ilyen hírrel kamaszkorában szembesül, úgy fogja érezni, hogy addig az egész élete hazugság volt. Nem szabad hazudni a gyereknek, az nem járható út, hogy azt mondom neki, én szültem, aztán pár év múlva felvilágosítom, hogy mégse. Az a jó, ha az örökbefogadás ténye teljesen természetesen beépül az identitásába, és pici korától fokozatosan adagolja neki a szülő. Pont úgy, ahogy egyébként is történne a születése részleteivel. A kudarcos örökbefogadások egyik tipikus eleme, hogy a gyerek csak későn, esetleg másoktól, vagy egy veszekedésből értesül róla, hogy örökbe fogadták. A gyermeknek joga van tudni, hogy örökbe fogadták, és ha a család jól kezeli a kérdést, ettől nem fogja kevésbé szeretni a szüleit.

Akit bővebben érdekel az örökbefogadás, szeretettel várom a blogomon.

Zsuzsa/Örökbe

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?