10.hét

Köszönöm, jól vagyok. Nem panaszkodásképpen mondom, de tényleg. Idegesítően jól. Jó, néha felfordul a gyomrom, meg az óránkénti éhség is megvan, plusz bedugul az orrom percenként, de semmi más bajom nincs. Kezdhetnék megkönnyebbülni.

Érdekes, hogy miközben soha fel nem merül bennem, ha bárki terhességéről hallok, hogy lehet baj, tehát teljesen természetesnek veszem, hogy végigcsinálja, és minden jó lesz, magammal kapcsolatban nem tudok optimista lenni. Pedig határozottan pozitív beállítottságú vagyok, de mégis. Vagyis mégsem.

Már nem merem mondani, mert mindenki úgy van vele, mint én mással: minden jó lesz, és kész. Ne idegeskedjek. Babonás beállással elkezdtem elmondani néhány ismerősnek, hogy terhes vagyok. Hátha akkor megijed a vész, és nem lesz, vagy nem tudom. Hátha, ha annyian biztosak lesznek benne (és el is mondják), hogy minden oké lesz, akkor minden oké lesz.  Meg is kapom. Kedvesen, és ellentmondást nem tűrően közli velem mindenki, hogy minden rendben lesz - majd minden egyes találkozáskor óvón kérdezik: jól vagy? Minden rendben?

Jól vagyok, igen. Minden rendben. Holnap tényleg felhívom az öreg dokimat, nézzen rá. Legkésőbb holnapután. Ma kéne. Csak addig bírjam ki, míg meg nem mozdul, aztán már könnyebb lesz (hehe).

Hétvégén a fiam jött, hogy nem lehetne-e, hogy most már tényleg legyen egy kisöccse. Mondjuk legkésőbb jövőre. Aki felnéz rá. Mondom neki, te, én benne lennék, de csak az elmélet kedvéért: és ha lány lenne? Áááá, rázza a fejét, vigyorog, akkor elköltözöm. Ne már, mondom neki, hát értem én, hogy sok a jóból, de mégis, ő is felnézne rád (és lehet, hogy nem lenne akkora szája, mint a Kicsinek, teszi hozzá édesül az apja). Vállat von, na jó, ha muszáj (:D), lehet lány is. Csak legyen. Imádom a kölket, és látványosan meg is könnyebbülök: nem kerül sor családszakadásra, ha mégis lány lesz az a gyerek. Egyelőre, legalábbis. Sokszor tisztáztuk már, most is előkerül, hogy azért az első időkben ne számítson az esetleges kistesóra, mint játszótársra, és később is túl kicsi lesz talán hozzá, a nagy és okos bátyhoz, hiszen (ezt még mindig csak mi, a szülők tudjuk), jó tizenegy év lesz köztük a korkülönbség. Nem baj, legyint mind a három, amikor felhozom, úgy is jó lesz. Majd csinálunk kettőt, és akkor egymással is ellesznek, ad tippet a Nagy, és szintén vigyorog, mert úgy nézek rá, hogy leírni nem lehet. Csinálsz majd, édesem, magadnak, morranok rá, de nem ijed meg. Vicces gyerek.

A Kicsi most nem vesz részt a társalgásban, nyolc éves, komolyabb problémái vannak, mint egy családi vicceskedés. Például a Hal. A Hal egy közismerten rózsaszín bolt kirakatából kacsintott a Kicsire, aki ettől nyilván azonnal tócsává olvadt. Naponta mesélte nekem a Halat, és én tegnap bementem megkérdezni az árát - a Kicsi, ahogy a nagyok sem, egyáltalán nem követelőzős, és ritkán van kívánsága. De a Hal egy jóféle márkás hátizsák árával vetekszik, szóval marad a boltban. Nem vagyok hajlandó egy plüssre annyi pénzt kiadni, mint egy olcsó kiságy. Ezt nem kellett így mondanom a gyereknek, elég volt az árát elárulnom, átlátta a helyzetet. Sírt, és azóta is felsóhajt, de nem mondta többször. Valamit kitalálok neki. Úgyis jön a suli, és én, magamhoz méltatlan módon, még semmit nem vettem. Holnaptól szabadságon leszek, belevetjük magunkat az iskolakezdés örömeibe.

Zajlik az élet, szeretem az ilyet. Lassan lepihenek mára, még tüsszentek ezret (meséltem, hogy folyton tüsszentek? Ez is mókás ám), aztán átadom magam az izgulásnak. Holnap megnézzük a babát. Holnap - ha minden jól megy - megint megnyugszom. Úgy egy hétre.....

Banyavári

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?