„Plázázunk” a Naggyal, vagyis nyelvóra után elkutyagolunk a kockás szoknyáért, amit múlt héten vettem, de csak úgy, ha bevesznek a derekából, mostanra lett kész. Utána megígérem, körülnézhet a Játékszigetben, azonban azt meg kéne előbb találni, mindketten úgy emlékszünk, a földszint egyik szélén van, csak épp sehogy se találjuk, elvitte a cica vagy valami felújítás-elköltözés áldozata. Kocogunk hát szorgosan a kirakatok előtt, hátha mégis meglelnénk, eközben óhatatlanul nézelődünk, van például jópár divatos fehérnemű-üzlet itt, a közelgő Valentin-nap tiszteletére jól meg is rakták őket csábítónak gondolt fehérneműcsodákkal, a nőknek leginkább a barbihercegnős vagy a dominakosztümre hajazó darabokat kínálják, megtoldva a pornófilmek gyakori kellékével, a harisnyakötővel is, míg a férfiaknak szánt darabok általában szívecskékkel vagy piros szájakkal dekorált alsógatyákból állnak.
A harmadik ilyen előtt már nem bírom ki, rábökök egy különösen pirosszívecskés példányra, és megkérdezem a Nagyot: el bírnád apádat képzelni egy ilyenben? Még végére sem érek a kérdésnek, máris kitör belőlünk a vinnyogó, parttalan, fuldokló röhögés. Ha a gyerek történetesen az apjával megy, gondolom ugyanígy visítanának-kacarásznának, ha engem képzelnének el harisnyakötőben, esetleg piros tüllel szegett fekete tangában, nyuszipompommal díszítve.
Eltűnődöm, kinek a készülékében a hiba, én vagyok-e az ufó, vagy a sok-sok éves együttélés öli ki az emberből az olyat, hogy egy ilyen mizében látva élete párját máris elönti a lelkét a Valentin-napi eufória, a testét pedig a vehemens kívánkozás. Hiszen nem lennének ezek a ruhadarabok a kirakatban, ha nem vennék őket – kérdés, hogy a többség azért veszi-e őket, mert valóban vágyfokozóak, vagy azért, mert azt hallotta-olvasta valahol, hogy ezzel kell igazán megőrjíteni a másikat – bár fogalma sincs, miért.
Baráti körömben is van, aki vett akkori szíve szerelmének szívecskés alsógatyát, az illető hordta is, ez úgy derült ki, hogy harsány nyerítéssel mesélték, épp a nemrég született gyerekükhöz látogató védőnéninek nyitott ajtót benne. Hogy később elváltak, annak egyáltalán nem a szívecskés alsógatya az oka, se az, hogy a páros női fele tudomásom szerint soha nem hordott se Hellokitty kombinét, se dominakosztümöt.
"Ennyi pénzt kérni valamiért, amit egy átlag pasi kb. másfél percig lát, és akkor se érdekli annyira"- kommentálta sommásan húszévesen Nóri nevű évfolyamtársam, friss menyasszonyként válogatva a főiskolához közeli butik bugyikínálatában. Pedig nem volt épp lompos csaj, csinosan öltözött, finom smink, nőiesen hosszú haj. Én jóval kevésbé törődtem magammal akkoriban (meg attól tartok, most is), de abban azért egyetértettünk, az agyonmosott, előnytelen fazonú, esetleg enyhén szakadt fehérnemű lehet vágylohasztó, nem is beszélve arról, ha még piszkos is. Csak a fordítottja, a cukibabatüll, a vakarózásra ingerlő csipkecsodák, vagy a dominakosztüm varázsos ereje nem világos számunkra azóta sem.
Pedig annyira nem utálkozunk magától a Valentin-naptól, szerepelt már az ajándékok közt finom kozmetikum, spéci belga sör, éttermi ebéd, sőt hivatalos útnak „álcázott” bécsi kirándulás is korábban. Szívecskés vagy tüll fehérnemű viszont soha – végülis nem az a cél, hogy fergeteges hahotával offoljuk szét a jeles eseményt.
Nálatok működnek az efféle kegytárgyak? Vagy maga a Valentin-nap sem?
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
