Ha akad a kamrában egy fölös zacskó tészta, kiló rizs vagy liszt, esetleg térdig járunk a plüssoroszlánokban és műanyag játékokban, jó, ha tudjuk, hogy idén is van kinek adni a felesleget.

Mert nem csak attól jobb azoknak, akik nélkülöznek, ha van mit enni vagy van mivel játszani, hanem attól is, hogy tudják, gondoltak rájuk. Számos adományozási lehetőség közül válogathatunk az adventi időszakban, ebből szemezgetünk az alábbiakban.

Kék vödör akció

„Kék Vödör – Remény Tele” jelszóval idén is nagyszabású élelmiszer- és adománygyűjtési akciót szervez a  Magyarországi Dorcas Segélyszervezet és a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az akciót három esztendővel ezelőtt indították, először iskolának, majd anyaországi és erdélyi családoknak segítettek, idén pedig a határon inneni és kárpátaljai rászoruló családokhoz juttatják el a kék vödröket. A vödröket Debrecenben a Füvészkert utca 4. alatt lehet átvenni, és ugyanott leadni. 

A gyűjtési akcióba bármilyen intézmény, vagy magánszemély bekapcsolódhat. Várják munkaközösségek, nyugdíjas klubok, iskolák jelentkezését is, hogy a terhet közösen viselve tegyék szebbé a többgyermekes családok adventi időszakát. 

 Nyilas Misi karácsonya 2012

Nyilas Misi-pakk cipősdoboz akciójában a Magyar Református Szeretetszolgálat arra kéri a segíteni szándékozókat, hogy töltsenek meg egy cipősdobozt olyan ajándékokkal, amelyeknek saját gyermekük is örülne. Az elkészített csomagot vigyék el a településükhöz legközelebb eső gyűjtőhelyre november 15. és december 14. között, a dobozon tüntessék fel, hogy milyen nemű és életkorú gyermeknek szánják az ajándékot.

A beérkező adományokat hátrányos helyzetben lévő magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai gyermekek kapják meg.

http://www.jobbadni.hu/ciposdoboz

Szeretet. Éhség.

Az Ökumenikus Segélyszervezet 16 éve indította a szeretet.éhség mottóval megismert kampányát. A beérkezett adományokat a szervezet hazai elesett családok megsegítésére fordítja. Online vagy telefonon is lehet számukra adományozni.

Az Ökumenikus Segélyszervezet országos adventi pénzadománygyűjtése lesz a 2012-es Budapesti Karácsonyi Vásár kiemelt karitatív akciója. Az adományozók egy a vásár játszóházában, gyerekek által készített mézeskalácsot kapnak.

http://www.ehseg.hu/

Mikulásgyár

Aki adventkor járt már a budapesti 56-osok terén, biztosan felfigyelt a Mikulásgyár adománygyűjtő központi sátrára. A 8 éve gyűjtő szervezet, ami időközben valóságos márkává nőtte ki magát – saját mesekönnyvel, Mikulásbolttal és bérbe vehető rendezvénysátorral -  idén is tartós élelmiszert (tészta, konzerv, olaj, cukor, só, liszt stb.), tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, takarót, játékot, könyvet gyűjt országszerte.

Az adományokat a Magyar Posta juttatja el a Magyar Vöröskereszt adott megyei központjába.

A Vöröskereszt ezen dobozok tartalmát csomagokként a legrinkább rászorulókhoz, a mélyszegénységben élő családokhoz juttatja el.

www.mikulasgyar.hu

És végül egy civil kezdeményezés, csemegének.

Gyógyító mesekönyvek

Szintén gyerekkórházaknak gyűjt mesekönyveket Pollák Éva, meseterapeuta, mert véleménye szerint ezek harmóniateremtő, gyógyító hatása a legerősebb. A feleslegessé vált, de használható állapotú mesekönyveket Budapest XIII. Kerületében, a Vígszínház utca mellett gyűjti össze, előzetes egyeztetés után. A mesekönyveket a Budapesti Szent László kórház gyermekosztályának illetve az egri kórház gyermekosztályának juttatják el. Amennyiben nagy mennyiségű mesekönyv gyűlik össze, egy budapesti gyermekotthon is részesül az adományokból.

(Pollák Éva, evipoll@gmail.com, telefon 70/5164238).

kertedi