Az úgy van, hogy sosincs egészen úgy, ahogy eltervezzük. De néha ez nem Murphyt jelenti az ő törvényeivel, hanem hogy szembejön valami, ami magunktól eszünkbe se jutott. Például amikor szombaton kirándulni indultunk a hegyre, hogy aztán tizennyolc kiló almával és némi kecskesajttal megrakodva térjünk haza.

 

Kirándulni minálunk nem egyszerű, egyik gyerek szeret sokáig aludni, a másiknak meg elvileg kéne ebéd után, más kérdés, hogy itthon senki se erőlteti, maga az érdekelt sem. Akkor ugyanis végképp nem jutnánk ki a kerületből sem, pedig arra szükség van. Már a Csobánkát nézegetve tűnődöm azon, hány megmakkant gyereken és idegbeteg felnőttön segítene talán, ha nem folyton falakat, szűk és zsúfolt utcákat, poros játszótereket látna, hanem egy végtelennek tűnő lucernaföld közepén rohangálva szemlélhetné a szemközti hegyet, de ne vágjunk a dolgok közepébe.

Szóval Dobogókőre indultunk, ebéd után, amely ebédet életveszélyes fenyegetésekkel tűzdeltem, aki nem eszi meg záros határidőn belül és az egészet, az itthon marad.  Komolyan gondolom: ha nekiállnék aprófasírtot készíteni salátával, talán másnap indulhatnánk, az ebédpótló, kocsiban is rágható nasik pedig csak végszükségben kerüljenek elő. A nap süt, az isten is kirándulóidőnek teremtette, a máskor horrorisztikus viszonyokat mutató Hungária körúton alig valaki, a Lehel útnál egy mellényes rendőr lendületes karjelzéssel átnavigál még a piroson is, a jó ég tudja, milyen megfontolásból. Én igazából ma tüntetni szeretnék, de egyedül két gyerekkel mégse láttam annyira jó ötletnek ezt, főleg a szabadulóművész Kicsi nem tűnik tüntetés-kompatibilisnek.

Szentendre határánál fordulunk Pomáz felé, drága Dóri, hét éve meghaltál, mikor jutok én el abba a pici temetőbe itt? Haggyámá, legyint Dóri a gondolataim közt, menjetek hegyet mászni a kölkökkel. Pomáznál apám is eszembe jut, innen jártunk gyerekkoromban kirándulni, persze még HÉV-vel jöttünk ki, még fénykép is alig maradt ezekről.

Pomázon amúgy szüreti felvonulás van, lovasokkal, szekérrel, pántlikás népirütyős szereplőkkel, és persze feltartóztatott forgalommal, fene gondolta, nyújtogatjuk a nyakunkat, hogy legalább lássunk valamit, asztalkán borok, ilyen-olyan portéka, menjünk, én vezetek, ezek meg kiskorúak. A következő látványosság már a falu határában fogad: az útmenti gyümölcsös szilvát, almát kínál, mozognak is benne jó páran. Mire megállapítjuk, hogy nem ártana nekünk se pár kiló gyümölcs akár, addigra úgy kéne a bejárathoz lendületből visszatolatni. mintha a Hanna-Barbera páros rajzolt volna bennünket.  De sebaj, van máááásik, oda már be is hajtunk, kis kutricában egy hölgy ül a mérleggel, ezt majd kifelé kell használni, egy úr meg készségesen magyarázza, hajtsanak be a sorok közé, jonagold, idared, jonatán. Utóbbi leginkább akkor, ha valaki hajlandó érte fára mászni.

Ezek profi fák, majdnem vízszintes ágakkal, viszonylag alacsony koronával. Ahogy a nóta mondja, már minálunk babám, felmegy a legény a fára... Illetve dehogy, a leány megy fel a fára, a legény meg ott óbégat a fa alatt, hogy anya, anyaaa, tegyél fel, één is akarok fára mászni.  De nem mászik, csak üldögél ott, mint a Pom-Pom a mese elején. Alma az van mindenhol, földön, fán, magasan, alacsonyan, pillanatok alatt telik meg a... mi is? Zacskóval-kosárral nem készültünk ugye,  jobb híján kiborítom a vaskos "szelektíves" szatyor tartalmát, pillepalack, sörösdobozok, abba meg egy ülés alatt lelt hiperes nejlonba szedjük, a semminél több, az alma szebbnél szebb, a kölkök persze fajtaösszehasonlító meózást tartanak, a csutkát messzire hajítva, anya, az biológiailag lebomlik, ugye. Igen, ha nem a testvéred fejéhez vágod éppen.

A Kicsi persze elunja a mókát, miután a hatodik fára már nem akarom felrakni, hogy kb. húsz másodperc múlva lekéredzkedjen róla (a szomszéd fája mindig zöldebb, alulról mindig az a legvonzóbb fa, aminek tetejéről a nővérünk szedi szorgosan az almát), világgá indul, legalábbis az almáskert melletti lucernás mezőre, a kilátás pazar, szemben a Csobánka magasodik. Persze addigra úgyis megtelik a szelektíves zacsi, a Nagy se akar kimaradni a sétából, de mit integetnek azok az emberek a bejáratnál, csak nem nekünk? "Ellopták a kocsit?" – kérdezi gyakorlatiasan és pestiesen a Kicsi, de szó sincs róla, csak ők elvileg már tizenöt perce bezártak. Ha mi kimennénk végre.

Nem fizetünk túl sokat a tizennyolc kilóért, megéri ez maguknak, hogy a sok amatőr összerontsa a gyönyörű gyümölcsösüket, kérdezem. Naná, ha léalmának adjuk el, akkor nem százharminc, hanem huszonöt az ára kilónként, jön a válasz, és még le is kell szedni. Hazafelé azért mégis tűnődöm, hiszen a jó kereslettel rendelkező pesti piachoz már csak akkor lenne valaki közelebb, ha mondjuk én Kőbányáról akarnék zöldséget-gyümölcsöt árulni. Az viszont jól hangzik, hogy a környékbeli ovisok csoportosan jönnek ilyenkor.  

Dobogókőn hatfokos hideg van, a menedékháznál nem almát, hanem bográcsos ételeket kínálnak stílusosan. A bejáratnál óriási, gyönyörű macska fogadja a kirándulókat, nem, nem visszük fiam haza  a cicát, úgy néz ez ki, mint akinek nincs jó dolga? Épp hogy megnézzük a kilátást, meg a parkolóban a veterán Topolinókat, és máris sötétedni kezd, én meg drukkolni, hogy a Pomáz határában látott kecskefarm és előtte az áruspult nyitva legyen még, odafelé megint későn kapcsoltam. Hat óra elmúlt, de nyitva vannak: felpakolom a kecskesajtokat az almák mellé, kecskét nézegetni már sötét van, meg nincs is kapacitásuk idegenvezetni, mondja az elárusító hölgy, de néha kihoznak egyet a standhoz, aztán azzal lehet barátkozni.

Mire hazaérünk, töksötét lesz, a Kicsi Óbuda óta alszik, berámolom a pizsamájába és az ágyába, ott alszik tovább, hiába, csak rövidebbek a nappalok. Az almát csinosan rekeszekbe rendezem másnapra, remélem, eláll a hűvös kamrában egy darabig. Ha jól látom a nyugtán, itt jártunk, aki arra jár hegyet mászni, térjen be egy láda almáért, még három hétig vannak nyitva. Aztán még mindig felszaladhat a szívcsakrának vagy micsodának is tartott Dobogókőre, üdvözlöm a macskát. Meg a kecskéket a farmon.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?