Ezen a héten is bőven lesznek szabad- és beltéri programok Budapesten és vidéken (állítólag napos idő várható), ezekből szemezgetünk néhányat, amit főleg vagy részben gyerekeknek szántak. Idén harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 10-én és 11-én a Fővárosi Állat- és Növénykerttel közösen a Vidám Doboz Napok elnevezésű akciót. Ezen a két napon 10 darab italos kartondobozért (tejes és gyümölcsleves dobozokért) cserébe minden gyermek ingyenesen léphet be a Fővárosi Állatkertbe. További információ a www.italoskarton.hu honlapon.

A kőbányai Mesefesztivál pályázatára érkezett egyik nyertes illusztráció, Bartha Marianntól

Játék és muzsika 100 percben címmel rendezik meg az V. Országos Mesefesztivált szombaton a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.  

A mesefesztiváloknak minden évben meghatározott témája van, 2011-ben ez a muzsika: a programokat elsősorban olyan mesék köré szervezik, amelyekben a zene központi vagy nagyon hangsúlyos szerepet kap, a körtemuzsikától a békák kórusán át a fűzfán fütyülő rézangyalig. A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (volt Pataky Művelődési Központ) játszóházak mellett hangszerkészítés várja a gyerekeket, valamint közös zenélés Berzsiánnal, Klopédiával, Violinnal és segítőikkel. A programok között diafilmvetítés és -vásár, meseolvasás Mikkamakka házában, hangszerkészítés, kottamásolás és árnyképkészítés is szerepel.

A gyerekeket interaktív játszóház, arcfestés, jelmezes fotózás várja. Az Őze Lajos Művészeti Iskola diákjai délelőtt Lázár Ervin Csodapatika, délben A kék meg a sárga című meséjét adják elő.
A brémai muzsikusok címmel Róka Szabolcs és Joós Tamás interaktív hangszerbemutatója látható hangszerkészítéssel egybekötve. A zene az kell címmel pedig minikoncertekkel várják a közönséget: fellép többek között Bella Péter tekerőlantos, valamint a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola (régi Kőbányai Zeneiskola) diákjai is bemutatkoznak.
Délután a meseíró és illusztrációs pályázat eredményhirdetése, Az én mesém című gyűjteményes mesekönyv 4. részének bemutatója és a Sültü zenekar táncháza várja az érdeklődőket.
A szervezők közlése szerint a meseíró pályázatra idén csaknem 500 mese érkezett, az internetes mesekönyvükbe feltöltött történetekhez pedig több száz illusztráció.  

Szeptember 9-10-11-én lesznek Kispesten a Wekerlei napok. A kulturális programok pénteken a Társaskör épületében rendezett kiállítás megnyitásával kezdődnek, ahol wekerleiek fényképeit állítják ki az elmúlt év élményeivel, rendezvényeivel, eseményeivel kapcsolatban. A katolikus templomban 19.00 órakor kezdődő koncert is különlegesnek ígérkezik. Ritkán hallható együtt az orgona a tárogatóval vagy a cimbalommal.

Szombaton a rendezvény a téren folytatódik, 16 órakor kutyás frizbibemutatót láthatnak az érdeklődők, majd öt órától a Pódium Színház a Mirci és Bolhás kalandos utazása a Föld körül című darabját mutatja be a gyerekeknek a téren található zenepavilonban. 19.30-tól a Crazy Cat & The Blue Moons zenekar alapozza meg a hangulatot az utcabálhoz. A Wekerlei Napok célja az együttlét, ehhez nyújt kiváló hangulatot a közösen rakott hatalmas tábortűz. Vasárnap délelőtt 10 órakor közös néptáncoktatással kezdődnek a nap eseményei a Fakutya Együttessel, majd a tavalyi év során megújult Wekerlei Kultúrház állít össze ízelítőt  programjaiból. Délután 3-kor adják át a sportversenyek díjait, majd 4 órától a helyi táncosok produkcióit tekinthetik meg. 5 órától a Budapest Acoustic Band élő koncertje lesz a színpadon. Koncertet ad még a Keep Floyding Zenekart, majd háromnegyed nyolctól a Wekerlei Mozgás-Műhely hastánccsoport lép fel, őket Bartók Eszter követi 20 órától. A rendezvényt idén tűzijáték helyett múltidéző szabadtéri filmvetítéssel zárják.

A teljes program itt található.

Ha valaki nem pesti programra vágyik, a gemenci erdőben, Európa legnagyobb ártéri erdejében szarvasbőgés idején erdei túrák indulnak szakvezetéssel.  Már múlt héten is indult ilyen túra, még szeptember 9-én, 10-én, valamint 16-án a Gemenci Erdei Vasúttal indulnak majd csoportok. A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjából, Pörbölyről 17.00-kor indulnak a túrák. A kalandra vágyók először egy trófe bemutatót tekinthetnek meg, majd Mosonyi Szabolcs „A gemenci szarvasok” című természetfilmjét. Ezt követően 18 órakor indulnak a csoportok kisvasúttal a gemenci erdő rengetegébe, hogy megtapasztalják a szarvasbikák bőgésétől zengő erdő különös hangulatát. Mindezek után várhatóan a túrázók 21 óra körül érkeznek vissza az Ökoturisztikai Központba.

A szombati napon, szeptember 10-én lovasfogattal is elindulnak a túrák, ezért nagyon fontos, hogy ezekre a kirándulásokra előzetesen jelezze mindenki részvételi szándékát, mert csak korlátozott számban tud az erdőgazdaság helyet biztosítani.

Bővebb információ:

Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ

7142 Pörböly, Bajai út 100.
Tel: +36 (74) 491-483 ,   +36 (74) 491-483    
Mobil:+36 (30) 243-46-13, +36 (30) 243-46-13      
okocentrum@gemenczrt.hu

www.gemenczrt.hu

A Balatonon amatőr vitorlásverseny zajlik a hétvégén, Badacsonyban pedig szüreti és borfesztivál lesz, a jövő hétvégén pedig Szekszárdon is indul a szüret és a borkóstolós, kulturális programokkal fűszerezett fesztivál.

Vakmacska