Lhunara gyermeknevelés fürdetés

Nyígok egy kicsit, mert jólesik. Fáj a hátam, a derekam, és már előre utálom az estét. Laura ugyanis három hete nem hajlandó a kiskádban fürdeni.

A fürdetés minden este Apa feladata. A kislány mindig jó kedvvel fürdött, ahogy megtanult mosolyogni, hatalmas vigyorral jutalmazta édesapja fáradozásait. Egyik ilyen este a fürdetés közepén hirtelen sírásba váltott a nevetés, és azóta nem is javult a helyzet.
Ha a kád közelébe kerül, becsukott szemmel sikítva sír.

Pár nappal az első sírás után felkutattam, amit lehetett a fürdetéssel kapcsolatos sírásról. Jótanácsként olvastam, hogy próbáljuk hason fekve a kiskádba tenni, illetve próbáljunk meg együtt fürdeni vele a nagykádban. A hason fektetős módszer már az elején elbukott, hiszen ahogy a kád közelébe vitte Apa, abban a pillanatban lefelé görbült a szája, és sikítva sírni kezdett. A közös fürdetés kábé addig ment, míg a vízhez nem ért a lába. Természetesen odafigyeltünk arra, hogy a szokott hőmérsékletű legyen a víz.

Másfél héttel később az oltások miatt a háziorvosnál jártunk, és neki is felvetettem ezt a problémát. Mivel a doki már máskor is ellátott hasznos tanácsokkal, reméltem, közösen megoldásra találunk. A doktor néni azt javasolta, 2-3 napig ne próbálkozzunk semmivel, mert ha rossz élmény kötődik a fürdetéshez, akkor kell ennyi idő, hogy elfelejtse. Se 2-3 nappal, se újabbegy1 héttel később nem változott a helyzet.

Vasárnap addig eljutottunk, hogy bele tudtuk tenni a vízbe, és pár percig mosolyogva elvolt Apa kezében. Aztán, mintha fény gyúlt volna elméjében, hirtelen újra sírásra, sikításra váltott.

Szerencse, hogy a fürdőben padlófűtés van. A kád kilépőjére törülközőt terítek, arra pelenkát. És ott csutakolom le a leányzót. Számomra kényelmetlen a földön ücsörögni, de még mindig jobb, mint az a keserves sírás, ami ebből a 3,5 hónapos kislányból ki tud törni.

Nektek van ötletetek, mit tehetünk még?

Lhunara

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?