Nagyon potyognak a levelek mostanság, amit az udvarból egy fürge gyerek és egy tulajdonomat amúgy nem képező, kerge kutya kíséretében próbálok zsákokba penderíteni.   Viszont nagyon szép látvány az aranysárga levelek tömege, akár a földön, akár még a fán.

Fotók: Bognár Tünde

Aki az őszi színkavalkádot még élvezni kívánja, most kiránduljon! Egyelőre a napsütés is adott még (talán lesz valami belőle hétvégén is), lehet gázolni az avarban (vagányabb gyerkők hemperegni sem átallanak benne), sétafikálni az aranyszínű fák közt. Különösen alkalmas helyszínnek látszanak a nagy és gondozott kastélyparkok. Az illusztrációk a hotelként is üzemelő vasszécsenyi kastély parkjában készültek, hivatalos neve Új-Ebergényi Kastélyszálló), de aki nem akar messzire menni, az gyönyörű fákat találhat például a gödöllői királyi kastélyban is, tanúsíthatom.  

A folyók-tavak környéke sem utolsó, legszebb őszi képeinket általában a Körös mellett, vagy a mellette lévő ártéri erdőben lőjük. Az önmagát a folyóban, mint tükörben nézegető ezerszínű fa mindenféle mesekastélynak képzelhető, lepréselni való falevél is akad bőven, megfelelő fafajták esetén meg persze Gesztenye Guszti és Makk Marci alapanyaga is kéznél van, a makk meg a gesztenye kézművesség iránt nem érdeklődő lövöldözésre is kiválóan alkalmas.

Az arborétumok (hirtelen ajánlható a vácrátóti, a tiszakürti, a szarvasi vagy a dunántúli Jeli arborétum is, esetleg a Folly arborétum Badacsonyörsön) is nyitva vannak még,  őket is addig érdemes őszi pompában csodálni, míg le nem hullanak a levelek – utána már a hópelyheket, jégcsapokat, zúzmarát érdemes csak fényképezni (tiszafán különösen jól mutatnak majd).

Még a száraz időben érdemes megjáratni egyszer a biciklit, a görkorcsolyát – és eltűnődni lassan, hova tettük utoljára a korcsolyát, a szánkót, a vízhatlan kesztyűt.  Három hét, és itt a Mikulás (pedig három hete még majdnemhogy pólóban üldögéltem a játszótéren),  jönnek a fagyok, rosszabb esetben a lucsok és a sár, vegyünk még egy mély levegőt (ne  a város közepén, ott még mindig tele van porral), elő a fényképezőgépet, meg a lexikont, amiben először megnézzük, milyen fáról hullott az a levél, amit préselés céljára beleteszünk majd.

 

Vakmacska