Új sorozatunkban, a lombiknaplóban Virgili számol be hétről hétre arról, hogyan derült ki, hogy természetes úton nem lehet gyerekük, és miken mentek keresztül, amíg eljutottak a lombik-kezelésekig.

 

Réges-régen kezdődött, talán 10 éves koromban, vagy még korábban. Mármint a gyerek utáni vágy. Nem is múlt el, szorgalmasan fürdettem és nevelgettem a babáimat, ahogy jókislányhoz illik. Szigorú anya voltam gyerekként, de következetes. A házi feladatuknak mindig makulátlannak kellett lenni, ebből nem engedtem. Később azt gondoltam, hogy ez genetikailag kódolt, ergó kedves X kromoszómámnak köszönhetem ezt az ösztönös vágyat.

Ez a hitem addig tartott, míg nem találkoztam Ghostmannel (inkognitója megőrzése céljából illetem ezzel a bugyuta nickkel). Akkor jöttem rá, hogy nem csak a kislányok és a nők vágynak gyerekre, és hogy a gyerekhez kell az Y kromoszóma is, nem csak az én X-em. Szó szerinti értelemben is és metaforikusan is. Merthogy onnantól kezdve nem gyerekre vágytam, hanem az ő gyerekére. Nos, az igények ilyen szerencsés együttállása következtében nagy egyetértésben indultunk neki a Családtervezési Programnak a Bolgárkerék utcába. Tudatosan terveztük a családunkat, szerettük volna, ha ideális mindkettőnk fizikuma, és ha esetleg valami gikszer van, legyen időnk még korrigálni. Így fordulhatott elő, hogy 1 évvel a tervezett gyerek előtt már kivizsgáltattuk magunkat. És milyen jól tettük!

 

A Családtervezőben a beugró regisztrációs díj (12.000 Ft) után nincsenek többletköltségek, és a szükséges vizsgálatok elvégzését és a tanácsadást is vállalják. Ezek a vizsgálatok a legevidensebbektől kezdve a legelszálltabbakig terjednek. Merthogy hormonvizsgálat kell, oké, aláírom, meg az anya nőgyógyászati vizsgálata is kézenfekvő, meg a spermavizsgálat is, na de a pszichoszexuális alkalmasság (=szexelünk-e egyáltalán?)? A családtervezős tapasztalatom az, hogy jobb lenne inkább az alapvizsgálatokra koncentrálni. Mert bár hasznos volt a fogorvosi tanácsadás is, de gyermekvállalás szempontjából talán lényegesebb lenne a nőgyógyászati és az andrológiai szűrésre összpontosítani. Mint azt az előző mondat is sejteti, egyikkel sem voltunk megelégedve.

 

Az egy dolog, hogy a nőgyógyász fel se nézett, amikor bementem a rendelőbe. Az is, hogy pucér seggel a folyosóra nyíló ajtó előtt kell végigvonulni az öltözőből a székig. Végül is nem magánklinika, ezt dobta a gép. De hogy fekszem a széken széttett lábakkal, és rám ordít, hogy ne feszítsek, majd letol, hogy nem telt el elég idő a menzesz után, hogy jöhettem így ide... Bocsánat. Kérem szépen. Nekem azt mondták, hogy menzesz után jöjjek. Mit érdekli az őt. Amúgy sem érzem, hogy annyira érdekelné a dolog, van neki magánrendelése is, ott sokkal szívélyesebb, persze ismerőstől tudom. Nem a magánrendeléssel van bajom, tisztában vagyok vele, hogy egy szükséges rossz, és inkább legyen, mint ne legyen! De ha valaki már elvállal egy ilyen szerepet egy programban, akkor talán nem túl nagy kérés, hogy ne ijessze el a gyermekvállalásra készülő párokat.

 

A nőgyógyászati vizsgálat azonban egy kéjutazás volt az andrológiai vizsgálathoz képest. Ezt én persze csak Ghostman beszámolója alapján tudom, mert a doktor úr volt olyan tapintatos, hogy engem nem hívott be a konzultációra. Történt ugyanis, hogy a spermavizsgálat eredménye az volt, hogy nulla spermiumot találtak a mintában. A nullát értsük úgy, hogy nulla, nyeste, zéró, se élő, se holt, se haldokló, abszolút semmi. Én ilyenről még életemben nem hallottam. Nyilván rossz a teszt. A biológus elrontotta. Későn kezdték el vizsgálni az otthonról hozott mintát. Valami vegyszer volt az edényben. Túl hideg volt. Túl meleg volt. A tényt közlő védőnő elhaló, suttogó hangja és szánakozó tekintete ültetett el egyedül valami baljós jövőképet a fejemben, és sugallta, hogy nem tévedésről van szó. Ki kell bírni sírás nélkül, ne sírj már, te hülye, biztos csak tévedés, az nem lehet, hogy nulla, olyan nincs is. Menjünk el andrológushoz, még szerencse, hogy ilyen is van a programban! Ő majd megmondja, hogy mit tévedett a biológus, és majd bajtársiasan összekacsintunk, hogy ezek a mai biológusok... hahh, ne is mondd!

 

A valóság azonban  –mint ahogy az már lenni szokott – egészen másképpen alakult. Az andrológiai rendelő a földszinten van, légkondi nuku, így augusztus lévén sarkig nyitva az ablak. A vizsgálat a nemi szervek anatómiai vizsgálatával kezdődik. Ismétlem, a földszinten, sarkig nyitott ablaknál. Majd egy telefonhívással folytatódik. A doktor urat mobilon keresik. És ő fel is veszi! Ezt én is hallom a váróban ülve: egy futárnak magyarázza az útvonalat. Vajon mit rendelt, pizzát? A telefonhívás még kétszer megismétlődik, egyre hangosabb és mérgesebb a doktor úr. Valahol megértem, az a fránya futár nem akarja megérteni, hogy merre kell jönnie. Most már biztos vagyok benne, hogy valami életmentő gyógyszer szállításáról van szó, máskülönben jóérzésű ember nem venné fel háromszor a telefont egy tízperces vizsgálat alatt, ahol egy család jövőjéről, boldogságáról van szó. De felveszi. És én, a javíthatatlan optimista arra jutok, hogy ezek szerint nincs komoly baj, már túl vannak a biológusok szidásán, esetleg csinálnak még egy vizsgálatot friss mintával: biztos, ami biztos. Hát nagyon nem... Ez történt a színfalak mögött a valóságban: A doki a nyitott ablaknál való ráncigálás után két telefonhívás között megírta a kis cetlijét a diagnózissal: azoospermia. Ghostman kezébe nyomta, majd közölte vele, hogy sajnálom, de nem lehet gyereke, sok szerencsét.

 

Ghostman kijött, és a metró felé sétálva elmesélte nekem a vizsgálatot. Nyilván alig hittem a fülemnek. Szóval van ilyen, hogy azoospermia. Szóval nem lehet gyerekünk. Nem lehet gyerekünk. Tessék? Nem lehet gyerekünk! Nekünk nem lehet? Az nem lehet. Pedig de, az orvos mondta. Ja, ha az orvos mondta... Ez olyan igazságtalan, pont NEKÜNK nem lehet? – és egyben ez lett az éjszaka mottója.

 

Folytatása következik.

 

Virgili