Azt mondják, e hétvégén semmi vénasszonyok nyara, esni fog és fűteni kell. Nem lehetetlen persze kimenni a szabadba, csak készüljünk fel a vizes fűre, a pocsolyában dagonyázó kisdedekre és a hosszasan tisztítandó sáros bakancsokra.

'Main Coon 7' photo (c) 2010, Pieter & Renée Lanser - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

Aki erre annyira nem vágyik, mehet az újraindult beltéri programokra – kinyitott a Bábszínház, a vidéki színházak is várnak gyerekelőadásokkal, nagyobbacskákat lehet vinni a Planetáriumba, a múzeumokba  vagy akár moziba. Programajánló.

Új programsorozatunk igazi matinéhangulattal vár mindenkit vasárnap délelőttönként a Millenárison. „Le a cipőkkel!” – hatalmas szőnyegeken, babzsákokkal, párnákkal rendezzük be a Fogadó emeletét. Kreatív, képességfejlesztő játszósarok gyerekeknek, internetezési lehetőség szülőknek, újságok, magazinok, könyvek lesznek elérhetőek mindenki számára. Az összes reggelt közös mozgással indítjuk szülőknek, gyerekeknek egyaránt, majd következik az állandó tündértánc – zenével, tánccal, mesével”  áll a Millenáris honlapján az október 9-i programról. A nap folyamán a barkácssarokban készíthet bárki kedvére valót, a filmkuckóban pedig az elmúlt években a Millenárison játszott legjobb előadásokból szemezgetnek majd. 11 órától kamaratermi előadások lesznek a Padláson, azt követően pedig változatos foglalkozások. A Design Héthez kapcsolódóan ezen alkalommal a fénnyel, a színekkel és a formákkal foglalkoznak kiemelten. Lesz családi jóga, 11.00–12.00 közt a Harlekin Bábszínház adja elő Andersen: A kis Ida virágai c. meséjét.  Déltől lesz árnyjáték-foglalkozás, a közös játék alatt a gyermekek árnyjáték segítségével különböző meséket eleveníthetnek meg egymás társaságában, az Apró Színház közreműködésével. A program ingyenes.

A MÜPA-ban „Török gyerek megvágta”  címmel lesz hangszerbemutató 2011. október 8-án 11.0012.00 közt az Üvegteremben.  Közreműködik: Arasinda török népzenei együttes (Nyitrai Péter, Juhász Endre, Bede Sarolta, Róka Szabolcs, Gyulai Csaba), műsorvezető: Lukácsházi Győző (akit sokan ismernek a Bon-Bon matinékból).

Hány hangszer is az a száz? Meleg-e a török KEMENCE? A török gyerek miért bántja a magyar gólya lábát? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolásán túl a műsorban az Arasinda Török Zenekar az összes jellegzetes török hangszertípust bemutatja, pengetős, vonós, fúvós és ütős hangszereket egyaránt, miközben a török népzene egy-egy tájegységre jellemző dalai, daltípusai is elhangzanak. Jegyár: 1000 Ft.

A Planetáriumban a Nap családja vagy a Süni és a csillagok (9.30 és 11.00) vonzhatja a kicsiket, a nagyobbaknak későbbi időpontokban ajánlanak 3D vagy „Földönkívüliek” illetve „Világvége 2012-ben?” címmel  műsorokat.

Kelta nap Aquincumban címmel lesz okt. 9., 10.00-től időutazó program az Aquincumi Múzeumban (1031 Budapest, Szentendrei út 139.) Ezen a napon kékre festett harcosok jönnek majd szembe az utcákon, a jósok megmondják, mi vár ránk a jövőben, a kézművesek pedig megmutatják, milyen fogásokat ismertek több ezer évvel ezelőtt. 

Még tart az Állatünnep a budapesti Állatkertben október 9-ig, melynek középpontjában az állatok megismerése és védelme áll. Játékos vetélkedőkkel, izgalmas állatbemutatókkal és látványetetésekkel várják az óvodai, iskolai csoportokat, családokat és minden érdeklődőt. Nemzeti park, múzeum, állatvédő és természetvédő partner szervezetek szakembereivel közösen játékos tudáspróbákkal, ismertetőanyagokkal, kiadványokkal, kézzel fogható érdekességekkel töltötték meg standjaikat. Nem maradhat el a mindig népszerű kézművesség és zenés gyermekelőadás sem. Web: www.zoobudapest.hu/allatunnep.

Macskakedvelőknek macskakiállítással kedveskedik idén is  a budapesti Lurdy Ház szombaton és vasárnap (október 8-9.). Doromboló Nap címmel szombaton lesznek 10 és 18 óra közt mindkét nap kísérőprogramok is. A kiállításra érkező családokat sokféle program várja: a kisebb gyermekek számára az arcfestés mellett színezéssel, cicatornával, tejlefetyelő versennyel készülnek, míg a nagyobbakat cicajáték készítéssel, doromboló versennyel és állatorvosi előadásokkal várják a szervezők. A felnőtt látogatók folyamatos állatorvosi tanácsadást is igénybe vehetnek a rendezvény ideje alatt, de kedvezményes vásár is lesz (szent pite, remélem, nem macskát árulnak... zsákban vagy anélkül).

2011. október 7 és 9. között hagyományteremtő jelleggel rendezik meg az I. Tapolcai Pisztráng- és Borfesztivál. A rendezvény elsődleges helyszínének a város egyik fő nevezetessége a Malom-tó és környéke ad otthont. Színes programok, a környezethez illő vidám családi vetélkedők  pl. vízibicikli-gyorsulási és -akadályverseny a tavon, könnyűzenei koncertek (Magna Cum Laude, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Blues Faces) a tóra épített vízi színpadon  várják a fiatalokat, idősebbeket, családokat. Festői környezetben kóstolgathatják a környék gasztronómiai specialitásait, és nem utolsósorban a Balaton-felvidék pincészeteinek borait, borkülönlegességeit.

Békésen Tökmulatság néven rendeznek főleg hagyományőrző programokat a hétvégén, bábozással, tökfaragással, töklámpás-készítéssel, kukoricázással, kakasszépségversennyel.

Vácon  múzeumi műhelytitkok, tárlatvezetések, a nagy rajzolás, geológiai kiállítás, környezettudatos tanácsadás, csillagles és egyéb színes programok várják az érdeklődőket október 7. és 12. között a múzeumok őszi fesztiváljának keretén belül.

A Váci Értéktár pénteken múzeumi sétára, előadásokra invitálja az iskolás csoportokat és a felnőtteket. A látogatók megismerkedhetnek az intézménynek helyet adó épület történetével, az ott folyó szakmai munkával és gyűjteményük legérdekesebb darabjaival is.
Másnap ugyanott a Bóbitától a Bibliáig  Hincz Gyula könyvillusztrációi című kiállításhoz kapcsolódva nagy rajzolás zajlik majd. A hatalmas papírokkal beborított falakra ki-ki lerajzolhatja, lefestheti saját mesekönyvét az elhangzó történetek alapján. Amíg a kicsik alkotnak vagy mesét hallgatnak, addig felnőtt kísérőik tárlatvezetésen vehetnek részt.
Október 8-án várhatóan a váci Göncöl Ház is megtelik majd látogatókkal az ingyenes múzeumi őszbúcsúztató alkalmával. A színes kínálatban egyebek mellett a Környezet-egészségügyi Információs Pont (KEIP) megtekintése, a Földanya ékességei címet viselő, 600 ásványt, kőzetet és ősmaradványt tartalmazó tárlat végigjárása, valamint Duna-parti csillagtúra (csillagászati távcsöves bemutató) szerepel.

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg csütörtöktől október 10-ig a Veszprémi Játékok Nemzetközi Összművészeti Fesztivált Veszprémben; az ötnapos kulturális programsorozaton 5 ország közel kétszáz gyermeke, ifjú előadóművésze vesz részt. Közép-Európa legnagyobb gyermekművészeti seregszemléjére 6 és 20 év közötti gyermekek, fiatalok érkeznek Oroszországból, Ukrajnából, Lengyelországból, Moldovából, Horvátországból, és Magyarországot is több mint harminc gyermek képviseli.

Öt művészeti ágban  tánc, színházi előadás, ének, zene és képzőművészet  mutatják be tudásukat a résztvevők. A fesztivál ideje alatt összesen több mint kétszáz produkciót láthat a közönség, az előadások megtekintése ingyenes.

Vakmacska