Tegnap kezdődött és vasárnap estig tart a Friss Hús Budapest rövidfilmfesztivál, amelyet a Filmszemle helyett rendeznek meg idén második alkalommal Budapesten. Az Origo Filmklub így ír a fesztiválon  bemutatott filmekről: "mi már láttuk a második Friss Hús filmfesztivál felhozatalát, és határozottan állíthatjuk, hogy a szervezők idén is rengeteg szuper rövidfilmet szedtek össze". 

jelenet az idei Friss Húson bemutatott Hátsó lépcső című filmből

Ha a moziba nem juttok el, a tavalyi, nagy sikerű fesztivál filmjeiből online is látható hat remek alkotás ingyen, április 1-ig. Megnézhető például Nagy Dénes tavaly Cannes-ban is bemutatkozó, többszörösen díjazott alkotása, a Lágy eső, vagy az Angelina Jolie által is méltatott Körforgalom, Nagypál Orsolya filmje. 

A Filmklub tavalyi összeállításában ilyesmiket olvashatunk a filmekről:

Lágy eső "A Tar Sándor novelláján alapuló, keményen naturalista film nem rinyáló vegetáriánusoknak való, az egyszer biztos. (...) A félórás filmben nagy erő van, és végig sikerül tartani a feszültséget, de mégsem tragédia felé megyünk."

Én is téged, nagyon "Egy remek ötletet visz végig a lendületből és az izgalmasságból huszonöt percig mit sem veszítve Papp Gábor Zsigmond: egy filmrendező telefonjára érkező SMS-eket tolmácsolják a küldők. " 

Körforgalom "A Körforgalom egy középkorú, házas bosnyák férfira hirtelen rátörő kapuzárási pánikot meséli el iszonyatosan viccesen. "

Kispárizs "Egy bála úgynevezett géprongy érkezik az ibusári gyárba, más szóval mondva használt francia ruha; álmélkodva bukik rá a ládára a falusi asszonynép, hiszen eddig ilyet még újságban se láttak. (...) Erős hangulat, ötletes látványvilág, tehetséggel és humorral megírt forgatókönyv - sehol egy túlzás."

Harmadnapon "A Harmadnapon jól átad egy intenzív, elnyújtott pillanatot, amelyben a lány arra vár, hogy kiderüljön: az anya melyik gyermekét szereti jobban."

A Friss Hús Classics filmjei itt tekinthetők meg.

Több információ a fesztiválról itt olvasható.

dzs

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?