A felső tagozatos diák, már amennyire emlékszem, viszonylag önálló lény már. Képes megmelegíteni az ebédjét a gázon, lemehet találkozni a haverokkal a közeli parkba, elbiciklizhet a nagyihoz, ha nem lakik túl messze. Nem kell már feltétlen szoros emberfogásban őrizni, mint teremőr a múzeumi múmiát.

'Teacher' photo (c) 2011, wonker - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/ Az egész napos iskola pártolói nyilván az értelmes délutáni programokat, esetleg a kevésbé feszes ütemű tanítást hozzák fel, mint előnyt, a gyerek nem kódorog az utcán, nem írja a környék összes padjára, hogy „NORBY HÜJE”. Elkészíti a leckét, elmehet a könyvtárba, kosarazhat a tornateremben,  ilyen ma is létezik a legtöbb suli felső tagozatán, de ezt sem tanításnak, sem napközinek nem hívják, és nem is kötelező. És bőven van, aki a hét több napján is boldogan elvan nélküle. 

Elképzelem azoknak a hetedik-nyolcadikos kamaszoknak az arcát, akik az első héten döbbennek csak rá, mi is történik velük, ha valóban és minden nap egész napos lesz az iskola, muszájból. Ahogy ezt a korosztályt ismerem, semmi jóra nem számítok, ezek semmit sem fogadnak lelkesen, ha kötelező, még ha sokuknak ez a megszokott kosáredzést, korrepetálást, menzát jelentené csak. Ha meg valami nekik ellenszenves elfoglaltságot, akkor felkötheti az összes felnőtt a nemzetiszínűre mázolt nemzeti ruhadarabot, mert megeszik őket reggelire.

Kíváncsi vagyok, be merne-e menni Hoffmann Rózsa vagy valamelyik kollégája abba az osztályba, ahol épp Facebookon és Google-találatok segítségével szerveznek mindenféle kamaszos hevű megtorló akciót. Mondjuk például Karcsi, aki fél éve úgy tarthatta meg az utcán talált labrador-keveréket, Totyát, hogy ő és nem más gondozza. Karcsi tehát ebéd után, sőt helyett repül kutyát sétáltatni. Ha csak négykor-ötkor léphet ki az iskolából, az apja pedig sintért emleget, ha már megint szétszed valamit a büdös dög, Karcsi nyilván csibészelésre kezdi oktatni Totyát, HR fényképével dekorált bábon. Az informatikusnak készülő Marci pontosan tudja, mi a különbség a saját, nagy gonddal épített gépe és az iskola pénzhiány miatt kissé karbantartásmentes gépparkja közt, ráadásul Marci szeret egyedül lenni, úgy érzi, délután már zúg a feje, ha folyton nyüzsögnek körülötte. Erikának elvileg könnyebbség lenne az egész napos iskola, hiszen ő otthon anyjának segít a párhetes kistesó és az agyvérzésen átesett nagymama körül, de az osztályfőnök sejti, ha bevezetik az új módit, Erikának rendszeresen fog megfájdulni a feje vagy a hasa délután kettő körül, amiért haza kell őt engedni. Mindketten tudják persze, miről van szó. Nem is szólva Katáról, aki cukorbeteg lévén ma is messzire kerüli a menzát, és  jövőre sem kér grízes-lekváros tésztát. Márpedig ez lesz a kínálat számára, esetleg hideg étel hideg étellel, ha nem mehet haza ebédelni.

Úgy tűnik, a szülőknek sem feltétlenül jön be a nyilvánosság előtt is emlegetett egész napos hazafias nevelés, inkább a sajátjukban bíznak, ezért petíciót fogalmaznak. „Mi úgy gondoljuk, hogy gyermekeinknek nem használ, ha a szükségesnél több időt kell otthonuktól, családjuktól távol tölteniük. Úgy gondoljuk, hogy a szülő tudja legjobban, mikor érett meg gyermeke az óvodába járásra, van-e szüksége napközire. A gyermek ugyanis nem akkor kerül "közösségbe", mikor beíratják az óvodába vagy iskolába, hanem a család közösségébe születik. Azon gyermekek számára, akikkel szüleik szeretettel foglalkoznak otthon, az elképzelhető legjobb óvoda vagy napközi is elégtelen pótlék. A család érzelmi biztonsága olyan nélkülözhetetlen kincs a gyermek számára, amit az óvoda vagy iskola szakmai értékei sohasem fognak tudni pótolni. A nem megfelelő családi háttérből érkező gyermekek hiányérzetét és fájdalmát is csak az elhivatott pedagógusok személyes törődése és szeretete lehet képes valamelyest enyhíteni, és nem az otthon töltött idejük korlátozása.” – áll többek közt a petíció szövegében, bár az aláírók nyilván a tankötelezettség iránt nem tiltakoznak, csak úgy érzik, ma nem feltétlenül ad az iskola, óvoda napi 8-10 órában jobbat, mint a gondos szülők. Ami azt illeti, a tiltakozásnak van némi materiális alapja – az fn.hu cikke alapján a miniszterelnök is úgy látja, a közoktatásra jelenleg nem képes a magyar állam, a magyar kormány további plusz forrásokat biztosítani. Magyarországnak szüksége volna arra, hogy nagyobb összeget fordítson az oktatásra.  „A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban felelőtlenség lenne, ha azt mondanám, hogy sokkal többet tudunk erre fordítani – válaszolta hétfőn a miniszterelnök Hiller István azonnali kérdésére.” Ez legalább őszinte beszéd, akkor nyilván nem kéne erőlködni olyasmin, ami bizony többletforrást igényel. Kérdés, arra van-e szándék és akarat, hogy azoknak a gyerekeknek jusson valami plusz, akik valóban jobban fejlődnének az iskolában, mint otthon – mert sajnos van ilyen, nem is kevés.  A „végeken” ugyanakkor inkább arról számolnak be, épp ezeket a gyerekeket tessékelnék ki a suli épületéből a legkorábban, hiszen úgyis csak a baj van velük.

Vakmacska