Agyonrágott téma, mondhatnám stílszerűen, bár szerintem a Bezzeganyán még elő sem került. Most, hogy mindkét gyereknél zárt, kerek egész a történet, meg láttam pár kiskölköt magam körül felnőni cumival vagy anélkül, gondoltam, megosztom azokkal, akik még például az első gyereküket várva gondolkodnak, hogy vegyenek-e neki ilyesmit.

'Querstreifen' photo (c) 2011, Thomas Kohler - license: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0/

Két gyerekem van, az egyik egy bizonyos korszakában (féléves-két és fél éves kora közt) alvásra használta, a másik életében egyszer látott ilyet, és kb. 3 másodpercig volt a szájában, akkor volt 10 hónapos.

„Tedd be a hangtompítóját” – mondta anno egy barátunk (a gyerek azóta betöltötte a tizenötöt), a szülői motiváció főleg ugye ez – az ordító gyerek elcsitítása, valljuk be, egyszerűbb módszer, mint órákig körbe-körbe cipelni a lakásban, babakocsiban tologatni vég nélkül, éjjel kettőkor altatódalokat zünnyögve, ami egy idő után B verziós szövegekre vált, hála istennek, a gyerek még nem érti a különbséget, ha a megszokott hangon-dallamon énekelgetjük, hogy aludj már, b+

Itt van mindjárt a másik szülői motiváció, az alvás, lehetőleg a saját ágyikójában, hosszabb időtartamra, erre szintén megfelelő segédeszköznek látszik a cumi, a kezdetektől külön ágyban viszonylag nyugodtan alvó, általam ismert gyermekek szinte mindegyike cumizott. Az enyémek meg – az első nyugtalan alvásán a cumi sem segített sokat (legfeljebb elaludni), a másik aludt ugyan cumi nélkül is, viszont egy idő után mindkettő átszokott az együttalvásra, a Nagy egészen korán, a Kicsi a fogzás táján.

Nem akartam cumit. Az elsőnél határozottan kijelentettem, nem is palástoltam, hogy nem logikus magyarázat van a dolog mögött, csak a tény, hogy undorodom a nyálas cumitól, az ágy alá beejtettől meg pláne. Az LLL füzetecskék cumizavarról szóló ijesztgetései is megtették a hatásukat, még a végén a gyerek leszokik a szopásról a cumi miatt, oszt tömhetem belé a tápszert. Később azért láttam, nem minden gyerek lesz cumizavaros, jó néhányan szopnak vidáman tovább, mellesleg cumiznak, ha mellbimbó épp nincs a szájukban. Az már eszembe sem jutott, hogy szalonpszicho-stílusban bonyolítsam a témát, miszerint jajistenem, függő lesz, oszt felnőttként majd cigizik, társfüggő lesz vagy szerencsejátékos, és a hülye szülő lesz az oka, mert cumit dugott a szájába.

Tehát én nem vettem cumit. Nem úgy anyám, aki ugye meg azzal érvelt, hogy ő hogy a búsba altasson el egy gyereket, ha egyszer nem képes szoptatni. Jó nagy balhék is voltak a cumiztatásból aztán, a kompromisszum az volt, kizárólag elalváskor lásson a gyerek cumit.  Amitől ugyanis végképp irtóztam, az a játszótéren szájban billegő cumival csacsogó gyerek (akár óvodáskorú is!), aki percek múlva beleejti a cumiját a homokozóba, anyuka lenyalja(!) és visszaadja neki, hát szegényke ragaszkodik hozzá, és cirkusz van, ha elveszem.

Na, ez volt az utolsó érvem. Rákattantom a gyereket valamire, én, aztán meg közelharcot vívok, hogy leszokjon róla nagy nehezen, hát kell ez nekünk? Persze, tudom, van gyerek, aki önszántából, még a tolerálható időszakban leszokik, magától. Csak hát... van, aki nem. Elég sokan. Van épp elég dolog, ami miatt úgyis muszáj harcolni, öltözés, fogmosás, lefeküdni menés, Tiltott Dolgokhoz való hozzányúlás, orrszívás, nem kell, hogy még a cumi is a sorban legyen. Ceglédről se szeretnék visszafordulni, hogy jaj, a cumi otthon maradt, és másik meg nem jó.

A csúf fogsor volt a legkisebb aggodalmam, ma már a legtöbb cumi ilyen anatómiai-fogszabályozós kivitelű, aztán mi van, ha az ujját szopja majd, azt úgyse vághatom le, sok gyerek nőtt fel cumisan és szép fogsorral, az enyém speciel nem szép, de a maradandó fogam áll torlódva, pedig esküszöm, nem cumiztam nyolcéves koromban (piciként az elmondások szerint igen), de még az ujjamat sem szoptam soha. Csak nem fértek el a fogak a számban.

Szóval a Nagy mégis cumizott, elalváskor, egyszer nem bántam, hogy az eszköz létezik, amikor másfél éves kora körül végképp elválasztottam az anyatej-forrástól.  A cumitól is viszonylag könnyedén vált meg kétéves kora körül (az apja intenzív rábeszélésére, aki majdnem annyira utálta a cumit, mint én), nagymama egy-kétszer még visszaadta neki, de akkor már olyan értelmes nagylánnyá vált, hogy rájött közben, nincs neki erre már szüksége.

Aztán megérkezett a Kicsi, nem tudom, milyen imát hallgattak odafent, eszembe se jutott, lesz-e majd cumija, mindenesetre miután megszületett, senkinek, még anyámnak se jutott eszébe, hogy szüksége lenne rá. Evett, aludt, nézelődött, vigyorgott, senkinek nem volt ingerenciája betömni cumival a száját. A fogzási mizériáknál én voltam az az ostoba, aki tízhónapos kora körül megpróbálkozott egy ilyet a szájába tuszkolni rágcsálás céljából – a Kicsi a szoba túlsó sarkáig köpte, szabályosan kiröhögött, hogy mit akar ez a némber, aztán boldogan bömbölt tovább, hogy neki most nő a foga.

Húsz hónapos lesz nemsokára, cumisüvegből inni is körülbelül egyévesen tanult meg tisztességesen, egy éjjel-nappal bömbölő gyereknél nyilván megtörtem volna én is, és a macska farkát is bedugom a szájába, ha attól csend lesz, de hálás vagyok a sorsomnak, hogy megkímélt ettől. A Kicsi annak bizonyítéka, hogy teljes cumitlanságban is töltheti gyerek elégedetten az első éveit.

De még mindig kiráz a frász, ha gyerek cumival a szájában beszélget a játszótéren.

Vakmacska