A pénz végülis boldogít, tűnődöm a gőzkabinban, párás üvegen át lesve a két medencében viháncoló kiskorút. Nem feltétlenül státusztárgyakkal, főleg amikor a nemstátuszokkal is annyit harcolok, de azért mégis, mert például eljöhettünk ide varánuszt nézni meg pacsálni, hitelek és baromnagy lelkifurdalás nélkül, illetve utóbbi akkor merül fel mégis, ha belegondolok, az ország egyre nagyobb részének lesz az egzotikus Nyíregyháza is pont olyan távoli, mint a Húsvét-szigetek, feltéve hogy nem pont ott lakik.

Mi nem lakunk ott, sőt, nagyon messze lakunk, de azért zötyögünk a beígért zsiráfok és trópusi halak felé,  táskámban lapul az apropónak használt, év végén lejáró két jegy az Állatparkba, milyen remek is, hogy az embernek vannak ilyen barátai, akik csak úgy kezembe nyomnak ilyet valamikor szeptember végén, hiába nincs se név-se születésnapom.

A téllel mint évszakkal amúgy nem nagyon tudok sokat kezdeni, síelni nem tudunk, korcsolyázni a Nagy tűrhetően, mi alig-alig, a Kicsi egyelőre sehogy, a kirándulás jó ötlet elsőre, kár, hogy több mint egy óra kijutni valami épeszűbb célpontra, a nap hamar nyugszik, és kockáztatom az egy óra múlva kezdődő "anya, én fázom" vagy "elfáradtam, viszel?" kezdetű mondatokat, meg a hosszas overáll-és bakancspucolást, amikor elfelejtem, hogy aznap ugyan nem esett, nem úgy az előző három napon. Maradnak inkább a gyerekbarát múzeumok (Természettudományival, Közlekedésivel, Csodák Palotájával nagyon nem lehet melléfogni) meg a beltéri játszóházak, amit bevállalunk annak tudatában is, hogy nyilván négy kerület összes gyerekbetegség-bacilusa ad ott egymásnak randevút egy téli szombat délutánon. De most találtunk három egybefüggő napot, amikor se munka, se rokonlátogatás, se közoktatás, irány az egzotikus Nyíregyháza.

A favárral meg a lovakkal indítunk, utóbbiból száznál több van a hotelhez kapcsolódó telepen, főleg sportlovak, díjugratásra, fogathajtásra meg effélére használják őket, de sajna télen nem lehet lovaglásra benevezni, nem egészen tiszta, oktató nincs vagy a lovak szoktak el a futószárazó gyerekektől, nyáron állítólag még tábor is van. Az istállókat viszont lehet nézni lovastul, a kinti karámban szaladgálók is szívesen fogadják a szénát, a hátsó zugban pedig a kölkök felfedeznek három-négy kicsi pónit meg két nagyobb sárga haflingit, az apró pacik mintha csak azért ácsorognának ott, hogy a gyerekek unásig etessék őket.

A favárat meglátva legszívesebben azonmód teleportálnám Budapestre függőhidastul, csúszdástul, vasalt ajtóstul és címerestül, nálunk miért nincs ilyen a parkban? A Kicsi meg is ostromolja mindjárt, megsemmisítő csapást mérve a török hadakra, majd meglovagolja a jókora fanyulakat, de van régimódi libikóka is, az is fából, persze.

Bent meg a vizek. Mivel idén se ovi, se iskola nem kínál úszást, a strandszezon óta egyik gyerek se látott kádnál nagyobb mennyiségű vizet. Élik is rendesen (az idő jó részében egyébként senkivel se kell osztoznunk a medencéken). Persze ennek a "wellnessnek" és szállodázásnak sok köze nincsen a hirdetésekben kínált gyertyafényes romantikázáshoz: a gyertyát könnyen végigboríthatja levesestül egy csecse asztalon egy sedre hat éven aluli, a jacuzziban semmi erotikus helytelenkedés, ha egy vihogó négyéves köröz közben benne az úszógumijában, de még a gőzben is kevésbé jönnek az alkotó gondolatok, ha a Nagy közben fizikai kísérletként az ülőpadra áll, hogy két méter magasban mennyivel van melegebb.

Viszont nem igaz, hogy a magyar szállások nem gyerekbarátak: igaz, megvan az ára, ha az ember nem pótágyazható kicsi szobát, hanem szabályos, kétszobás apartmant kér, de itt a svédasztalos reggeli a piciknek ingyen jár, ha meg elunják az evést, ott a játszószoba az étterem sarkában (nagyobbaknak se ciki, mert beraktak egy Kinectet is), kint meg ugye a favár meg a lovak. Pedig a hotelben javarészt a helyi ipari park külföldi felsővezetői, meg jobban szituált ukránok (közel a határ) szállnak meg.

Az állatkert, hát az tényleg csodás. A magaslati kilátónak köszönhetően a zsiráf fejmagasságban nézegethető, a fókák és pingvinek vízi tánca vízszint alól látható (lenne jegesmedve is, de az csak alszik), a remek trópusi melegházban üveghídja alatt indiai elefántok sétafikálnak, mellette vízesés és színes papagájhad, alattuk tigrispiton és a Tropicariumhoz hasonló kínálat trópusi halakból, cápákból, rájákból. És persze ha pisilni kell, ott van az a bizonyos akváriumi vécé: csak be ne vizeljünk, ha a csésze felett elhelyezett aranyhalakat bámulva elfelejtjük, mi a csudának mentünk be voltaképpen. Kint meg versenyt énekel a majom a fókával. Az hívogatóan szép étterem viszont zárva, ha valaki nem elégszik meg az apró büfék kínálatával, akkor bizony odébb kell állnia, ha megéhezik. Hiába no, a tél mégse főszezon errefelé, a közeli Múzeumfalu bejáratánál ugyan találunk egy gyönyörű macskát, maga a létesítmény viszont zárva. Ha viszont kalandparkozni akarna valaki, az úgy látjuk, egész évben nyitva van.

Ha már nincs múzeumfalu, nosza lessük meg az M3 melletti, a semmibe épített skanzent.  A bejáratnál fehér macska ül, úgy tűnik, csak rá telik idegenvezetőként, mert a park nyitva van, de a pénztárban senki, a parkolóban nincs egy árva autó, a nádfedeles házak közt senki.  Tele viszont a parasztudvar, a nyüzsgő macskahad (sajnos macskanáthás a többség) mellett tyúkok és két virgonc kecske, a bak ide-oda ugrál és megpróbál kijutni a kerítésen, láthatóan örül, hogy szórakoztathat valakit.

Délután két óra elmúlt, a dobozokból elfogyott az utolsó karácsonyi süti is, Budapest messze van. A park közepén hatalmas, szintén nádfedeles csárda áll, sok reményünk nincs, hogy ezen a töküres helyen nyitva legyen, de megnyomjuk a kilincset. Akár a Harry Potterben is lehetnénk, az üres hely fűtött, enyhe ételillat száll, egy kabát a széken, ember viszont hahózásra sem. Futunk egy kört az amúgy kifogástalan játszótéren, majd visszatérünk, talán mégse az elfek őrzik. Előkerül egy barátságos fiatalember és láss csodát, hibátlan, hatalmas adag, olcsó és finom gőzölgő húsleves, meleg rétesek és némi pálinka is előkerül a szellemkastélyban, de lenne libamáj is, ha férne belénk még. Előző este valami céges partit tartottak, ha már bejöttek takarítani, hát kinyitottak.

A hely története nemkülönben szürreális. Az M3 környékén feltárt régészeti leletekre alapozva épült kétmilliárd uniós pénzből a park, a kötelező fenntartási időszak végén az állam nem lelt újabb forrást a működtetésre, hiába a gazdag programkínálat és a vonzó környezet. "Mi az éttermet béreltük, de egyszer csak jöttek, és felajánlották, vegyük át az egész létesítmény üzemeltetését. Ha nem vállaljuk, bezár a bazár, nekünk meg ugrik a huszonpár, már lekötött esküvőnk" - meséli a fiatalember, aki szakács édesapjával gondolt egy gyorsat, alapított egy céget, azóta övék az egész skanzen gondja-baja, szakmai támogatást a többi, hasonló parktól (például a bezárt Múzeumfalutól) kapnak,  természetesen magáncégként mindent ki kell termelniük, támogatás nincs. 

A kis tóban nyáron horgászni, a partján íjászkodni lehet, sajnos a két lovacska egyike az idei márciusi télben pusztult el, mert úri versenylóként nem volt hajlandó az istállóban piszkítani, kimenni meg nem tudott két napig. Megtudjuk a minket árnyékként követő fehér cica történetét is: valaki jó ötletnek tartotta kitenni őt egy kocsiból kölyköstül, a kölykök nem élték túl, ő meg macskanáthát kapott, pedig gyönyörű, ápolt, szelíd, hófehér szobacicaként érkezett. Nagy a kísértés hogy hazavigyük, végül nem merjük, de még most is tűnődöm, ha küldenék pénzt, elvinnék-e állatorvoshoz. Hogy maguktól nem, azt értem, a parkban 14 darab macska van jelenleg, ami ma pont tízzel több, mint a látogatók száma. Pedig van mit nézni, még úgy is, hogy a kiállítás nagy része most éppen zárva. Április legelejétől már nyitva lesz, enni, csúszdázni és macskát simogatni télen is lehet.

Szállás sajnos nincs az M3 Polgár melletti parkjában, de mégis biztatnék mindenkit, aki arra jár, keresse fel, ha szereti a régi parasztportákat, érdekli a jurtafélékben és épített "kunhalomban" felhalmozott régészeti kincs, akar játszani egy jót a remek játszótéren vagy az állatokkal, esetleg kipróbálná az íjászatot, horgászna, enne vagy csak a környéket csodálná meg a mászható fa harangláb tetejéről. Egy jó adag pálesz után enyhül a tériszonyom, hát én is felmászom a gyerekekkel együtt, a gerendákon galambszar, körülöttem a puszta, télen.  Az oszlopról szomorkásan odabiccent a valaha lelt csodaszarvas, Magyarország, én így szeretlek.

Vastag, tejfehér ködön át gázolunk Gödöllőig, van min eltűnődni.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?