Tíz évig voltam duci kislány – 8-18 éves koromig. 18 éves koromtól elhízott voltam, majd 23 éves koromtól még két éven át nagyon elhízott. Hogy milyen károkat okozott a túlsúly, elképzelni sem tudom, de van egy kialakult betegségem, ami ennek tudható be. Kórosan kitágultak a visszereim. Kialakulhat genetikai okok miatt, álló munkavégzés következtében, lehet az időskorra fogni, de okozhatja bizonyos típusú és mérvű elhízás. Az én esetemben anyai ágról lehet öröklött a hajlam, bár Édesanyám visszerei 40 évnyi állómunka után sem igényelnek orvosi beavatkozást.

Az első terhességem alatt vettem észre a jobb térdhajlatban az ér kidudorodását, angiológiai vizsgálat után kompressziós harisnya viselését javasolták. Kaptam egy félszáras harisnyanadrágot, melyet a terhesség 8. hónapjáig tudtam viselni, utána már egyszerűen nem ért körbe. Szülés után nem foglalkoztam a lábammal, nem fájt, csak a duzzanat volt látható. A második terhességnél ismét elmentem vizsgálatra, ahol szintén csak a harisnya viselését javasolták. Nem emlékszem pontosan, de a fogyókúrám ideje alatt kezdett el fájni, feszülni. Ekkor már a bokámtól a combomig látható volt az ér kidudorodása. Tavaly augusztusban szántam el magamat és jelentkeztem a háziorvosnál, aki első ránézésre érsebészeti vizsgálatot javasolt.

Január 29-re írták ki a műtétemet, előtte egy nappal vettek fel a kórházba és a műtétet követő reggel már távozhattam is. A fiaim a város másik kórházában születtek, de mivel ott nincs érsebészet, ezért rá voltam kényszerülve arra a kórházra, ahol még betegként sohasem jártam. Soha nem tapasztaltam egészségügyi dolgozóktól (a beteghordótól a főorvosig) ennyi türelmet, kedvességet. Lehet, hogy csak ez az osztály ilyen emberbarát, de itt tényleg úgy éreztem magam, mint egy beteg ember, aki nem csak egy újabb nyűg a társadalombiztosítás kontójára, hanem tényleg beteg, érzékeny ember, aki fél a műtéttől. A fiaim császármetszéssel születtek, az első műtét előtt egyszer, a második előtt ötször! szúrták meg a hátamat, ami azóta is érzékeny, és szinte alig terhelhető. Ilyen előzmények után rettegtem az újabb gerinc-injekciótól, de már két héttel a műtétet megelőző aneszteziológiai vizsgálatkor láttam, hogy tényleg arra törekszik mindenki,hogy biztosítson afelől, nemhogy félelmeim, még fájdalmaim sem lesznek. És nem is lettek.

Ami terhesen tőrdöfésnyi szúrást és őrjítő fájdalmat okozott (egy+ötször!), addig itt bolhacsípés volt. Persze terhesen lazábbak voltak a kötőszöveteim és ott volt még rajtam 40 kg túlsúly, de abban egyetértettünk a főorvosnővel, hogy az sem mindegy, ki és hogyan adja be az érzéstelenítőt. A műtét jól sikerült azt leszámítva, hogy előírás szerint 20 fok volt a műtőben, de lényegében deréktól lefelé úgysem éreztem a hideget, a felsőtestemet betakarták, csak az ujjaim és az orrom fagyott majdnem le. A műtét napján nem kelhettem fel, fájt a lábam, de nem elviselhetetlenül, a derekam jobban sajgott az állandó fekvéstől. A gondolataimat szerencsére elterelte M. néni, a szobatársam, egy kedves, művelt, idős hölgy, akivel órákon át jót beszélgettünk. Estére kértem gyógyszert, mert a fájdalom bár kibírható volt, de nem tudtam tőle aludni. Másnap reggel már felülhettem, majd felkelhettem, átkötözték a lábamat és hazaengedtek.

13 vágás és 13 X alakú öltés van a jobb lábamon bokától a combtőig. Itthon a hazaérkezésem napján sokat pihentem, másnap és harmadnap már kevesebbet. Negyedik nap hazament Édesanyám, így visszatért minden a régi kerékvágásba. Műtét után egy hétig éjjel-nappal rugalmas pólyát viseltem a lábamon, majd a varratszedés után annyi engedményt kaptam, hogy éjjelre levehetem a kompressziós harisnyámat. A főorvos azt mondta másik lábamat nézve, hogy majd megcsinálja azt is, én azért reménykedem, hogy mégsem kerül rá sok, én mindent megteszek érte, ezt már a kórházban elhatároztam.

A műtét előtti hetekben is éreztem, hogy a fájdalom és a kórházi tartózkodás úgyszólván vízválasztó lesz az életmódváltást illetően. Az elmúlt pár hónapban mindig hetente nekiálltam diétázni és mozogni, de ez is mint minden csoda, csak három napig tartott. Körülbelül két hete mégis valahogy megérett bennem az elhatározás, lassan, de annál világosabban tudatosult bennem az, amit ti már több mint egy éve mondtatok, hogy életmódot kell váltani, nem koplalni és utána visszahízni. Hétvégente a hipermarketben már egyáltalán nem veszünk adalékanyagokkal teli májkrémet és szalámikat, bár amit a szülők küldenek, néha azt elfogyasztjuk. Helyette házi májkrémet készítek és zöldségkrémeket. Találtam teljes kiőrlésű kenyér receptet is, hamarosan megsütöm életem első kenyerét. Cukrot már csak a férjem fogyaszt a teájába, mi a kicsikkel áttértünk az édesítőre. Van még itthon fehérliszt, de ahogy fogy, rozslisztet és tönkölybúza lisztet veszek, apránként. Próbálok minden étkezés mellé zöldséget is készíteni valamilyen formában. Sok vizet iszom, főleg ha éhséget érzek, tízből kilenc alkalommal el is telít. Szeretnék nyárig a jelenlegi 84 kg-ról 70-re lefogyni, ezért addig próbálok nem vacsorázni, ez nagyjából heti hét napból hatszor sikerül is, de az sem baj, ha többször. Ha valami jól esik, akkor megkóstolom. Egy kocka csokoládé, két szem szilvabefőtt, mikor mi, de azért ez sem gyakori eset, mert nem kívánom már egyáltalán a cukrozott ételeket, italokat. Még egyelőre azon szorgoskodok, hogy megbízható őstermelőktől szerezzen be a tejet, húst, zöldségek, gyümölcsöt, valamint kevesebb, illetve másfajta tésztát kellene fogyasztanunk.

Ha elértem az ideális súlyt, akkor onnantól eszem valami könnyűt vacsorára, a sportolással pedig soha többé nem fogok felhagyni. Köszönöm az egyik hozzászólónak, aki Péntek Enikő tornáit ajánlotta, nagyon sokat tanultam tőle. Műtét után egy héttel már mentem gyalogolni, két hétre Rékával tornáztam, három hétre rá már visszamentem step-aerobicra. Az igaz, hogy az első alkalmak kimerítőek voltak. A lábam nagyon jól bírta, én már kevésbé. Ez az elhatározás most egy életre szól, szerencsére. Köszönöm nektek a sok biztatást, kritikát, és elnézést kérek tőletek és az illetékesektől a hirtelen felindulásból megírt kijelentéseim, posztjaim miatt. Nagyon nehéz másfél év van mögöttem, sokszor kiborultam a kemény fogyókúra miatt, illetve az egyéb gondjaink miatt, sok idő kellett, hogy változzon a hozzáállásom az egészhez, de megérte.

rotarix

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?