Sziasztok! Örülnék a kívülállók véleményének (tényleg). Talán van, aki olyasmit lát meg, olvasva a történetemet, ami nekem majd' kiveri a szemem, és segít belevágni, vagy elengedni. Szóval kezdem az elejétől.

A párommal öt éve vagyunk együtt. Nem házasodtunk össze, mert nem számít a papír. Van egy egyéves kisfiunk. Gyönyörű, okos kópé, imádjuk. Azon tűnődöm, vállaljunk-e még egy gyereket. Eddig nagyon határozottan a nem mellé tettem a voksom, de mostanában valami megváltozott. Nem a körülmények, hanem én.

Nagyon sok dolog szól a második gyerek ellen. Először is, rosszul viseltem a terhességet a fiammal. Minden létező tünetet produkáltam az egésznapos hányástól (6. hónapig, 5 hét kórházzal az elején) a vizesedésen át (7. hónaptól) a diabéteszen keresztül a derékfájásig, de még vagy százat fel tudnék sorolni. A szülés is hosszú volt, és odalenn minden megtörtént, ami ilyenkor megtörténhet. Ha újra így járnék, jó ideig nem tudnék gondoskodni a fiamról. És akkor nagy a baj, mert a rokonok, barátok messze vannak (80 km a legközelebbi nagyi, és még aktív, dolgozó korú). Nincs kire bízni így sem, nemhogy hetekre.

Ketten vagyunk tehát a párommal. Ő dolgozik, én babázok. Estére mindketten hulla fáradtak vagyunk. Egyszer ő fogalmazta meg, hogy szeretne ugyan második gyereket, de úgy érzi, fizikailag nem bírnánk azt a terhelést. Igaza van, én sem látok plusz energiát egyikünkben sem. Az a vicc az egészben, hogy én eleve úgy indultam neki, hogy egy gyerek elég lesz. 33 éves voltam, amikor a fiam megszületett, és úgy éreztem, öreg vagyok. A család felé is elég egyértelműen kommunikáltam, hogy elégedjenek meg az egy szem unokával, több nem lesz. Persze még mindig mondogatják, hogy egy gyerek nem gyerek, meg kivel fog játszani, meg a többi marhaságot, de ez eddig se zavart. Anyukám egyszer bosszantott fel, amikor megkérdezte, mi lenne, ha véletlenül teherbe esnék. Csípőből közöltem, hogy abortusz. És valahol ott indult el bennem valami. Később visszagondoltam az esetre, és azt éreztem, nem vetetném el. És elkezdtem vágyni egy második gyerekre.

A józan eszem tudja, hogy nem szabad, mégis szeretnék másodikat. Nem tudnánk megoldani a helyzetet. És rosszul vagyok a gondolattól, hogy napokra (esetleg megint hetekre) kórházba kerülök, és itt kell hagynom a fiamat. De még ha a terhességet jobban is viselem, mint az elsőt, ott az anyagi oldal. Dönthetünk úgy, hogy ezzel a kisfiunktól tagadunk meg bizonyos dolgokat a jövőben? És persze a testvérétől is. Nem tudom. Remélem, a hormonok játéka ez, és elmúlik a vágyakozás, mert azt érzem, hogy mindjárt kettészakadok. Nem akarok második babát, mégis vágyom rá.

Dia

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?