Október 17-én, az amerikai reprodukciós gyógyászatban dolgozó szakemberek éves gyűlésén hirdették ki annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, ami az embereknek a vetélésről alkotott véleményéről ad ijesztő képet. Úgy tűnik, hogy minden tájékoztatás ellenére nagyon sokan még mindig nem tudják, hogy mi okozhat spontán vetélést, és milyen gyakori jelenségről van szó.

A New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetem kutatói a megkérdezettek 74 százalékától azt a téveszmét hallották vissza, hogy egy hirtelen stresszes esemény vagy életkörülmény-változás az anya életében vetélést okozhat, és 76 százalék volt arról meggyőződve, hogy a hosszan tartó, elhúzódó stressz és aggodalmaskodás a magzat elveszítését eredményezheti. Ezen kijelentéseket soha nem sikerült számadatokkal alátámasztani, mégis sokan hisznek benne.

A további téveszmék között, amiket a folyamatos tájékoztatás sem tudott eddig megszüntetni szerepelnek azok, hogy az emelés, cipelés vetéléshez vezet (sajnos 64 százalék hitte ezt), az anyuka a terhességgel kapcsolatos ellenérzései befolyásolják a vetélés arányát (az emberek majdnem negyede gondolta helytelenül, hogy ez igaz), és 41 százalék ragaszkodott ahhoz a tévhithez, hogy a szexuális úton  terjedő betegségek miatt vetélnek el a nők (ezek a betegségek, bár esetenként hozzájárulnak a vetéléshez, nem szerepelnek sehol a vezető okok között, és az esetleges korábbi abortuszról is ugyanez elmondható).

Az igazság az, hogy a legújabban kifejlesztett elemzési technikák azt bizonyítják, hogy a vetélések közel 80 százalékát a kromoszómás rendellenességek rovására lehet írni, és ez a vezető oka annak, hogy a megfogant babák negyede nem születik meg. Ezeket a kromoszómás rendellenességeket ugyanúgy okozhatják az anyukák, mint az apukák (erről sem hallottak még nagyon sokan), a 35 éven feletti apák gyermekeit hordozó nők esélye a vetélésre háromszorosa a 25 év alatti apukák gyerekeit hordozókkal összehasonlítva, saját életkoruktól teljesen függetlenül.

Ha az emberek tisztában lennének az igazi okokkal, nagyban csökkenne a tabu és teljesen felesleges bűntudat, ami a spontán vetéléseket a mai napig körülveszi. Az egyetlen terület, ahol az emberek helyesen láttak bele a témába az volt, hogy egy korai magzat elveszítése majdnem ugyanolyan lelki válságot és fájdalmat okoz a leendő szülőknek, mint egy már megszületett csecsemőé: a megkérdezettek 66 százaléka ezt helyesen felismerte.

Mivel a vetélés messze a leggyakoribb terhességi komplikáció, és a 310 millió lakosú USA-ban évente közel 1 millió terhesség ér véget spontán vetéléssel, nagyon fontos lenne, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy milyen gyakori jelenségről van szó. Sajnos 65 százalék gondolja azt hibásan, hogy viszonylag ritkán vetélnek el a nők, és ez nagyban hozzájárul az elszigeteltség érzéséhez, és marcangoló önvádhoz, amit a terhességüket elveszítő párok gyakran éreznek.

A konferencián megbeszélt eredményeket először a Livescience.com közölte le.

Másutt

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?