A puszta léte cáfol egy rakás sztereotípiát. Az elsőt a cégtulajdonos, sikeres üzletasszonyról – nincs megkeseredve vagy megkeményedve, nem magányos (férjnél van, két kisiskolás gyerekkel), se nem öntelt, se nem boltkóros. Cáfolja, hogy nő nem juthat a ranglétra tetejére – ügyvezető volt a Grafton Recruitmentnél, és a saját vállalkozása sem afféle egyszemélyes kisbolt, 2011-ben az Ernst and Young Az év menedzsere díjra is nevezi.  Cáfolja, hogy ilyen-olyan „támogatók” nélkül nem lehet sikeres egy vállalkozás – a Karrier Hungáriát volt munkatársával együtt alapította, a cég a mai napig független, ma a legnagyobb teljesen magyar tulajdonban lévő ügynökség.  Cáfolja, hogy a válságban minden személyzeti tanácsadó cég veszteséges, ők az idei évet, ahogy a tavalyit is, nyereséggel zárják minden valószínűség szerint.  Nem utolsósorban: sokan gondolják, aki az első terhessége során komoly komplikációt tapasztal, az aligha vállalkozik többre – ő kis híján belehalt az elsőbe, mégis megszülte pár év múlva – újabb, bár kisebb komplikációkkal második gyermekét (és még egy cáfolat: sokan azt is gondolják, egy üzletasszonynak legfeljebb egy gyereke van, mert különben oda a karrierje…). Ráadásul nem tervező alkatnak tartja magát, hanem afféle hullámlovasnak, aki azonnal felismeri, ha épp jó időben van jó helyen.

Szemtelenül fiatalon, pályakezdőként kerül kapcsolatba férje prágai kiküldetése alkalmával a Grafton Recruitmenttel. A magyarországi leányvállalatot ötvenmilliós forgalommal veszi át ügyvezetőként, majd tíz év múlva másfél-kétmilliárdosra hizlalva adja át utódjának. A bravúrt megismétli saját cégével, a Grafton-korszak után alapított Karrier Hungáriával, jelenleg tizennégyen dolgoznak a cégnél, a válság közepén azért kellett új irodába költözniük, mert kinőtték a régit. Foglalkoznak állásközvetítéssel, fejvadászattal, HR tanácsadással, coachinggal valamint munkaerő-kölcsönzéssel. Egyik sem könnyű terület manapság, de a pontosan, jól teljesítő, a szokatlantól sem rémüldöző szolgáltatót ma is foglalkoztatják, ügyfeleik zöme világcég. A hazai ügynökségek közül talán ők ismerik leginkább a nemzetközi szolgáltató központok (SSC=Shared Service Center) világát, a külföldiek pedig úgy tűnik, értékelik, hogy nemcsak a más nyelvet, de a más gondolkodásmódot és üzleti kultúrát is értik. Berzéthyné Ruff Gabriellával, a Karrier Hungária tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk.

Szó sincs róla, a 2009-es kemény év volt. Tulajdonosként nem kevés veszteséget kellett havonta lenyelni, hiába volt a 2008-as év olyan sikeres és szorgos, hogy mi akkor meg sem éreztük a válságot. Viszont mi voltunk az egyetlen ügynökség, ahol nem voltak elbocsátások – erre nagyon büszke vagyok, nemcsak a felelősség miatt, hogy ennyi ember megélhetése függ tőlünk, hanem mert ez egy olyan kiváló szakmai kvalitásokkal bíró csapat, amelyből kevés van a piacon, egyetlen embertől sem tudnék könnyen megválni.

Megtalálják az állások és az álláskeresők egymást? Úgy tűnik, van a piacon álláshirdetés (legalábbis eladót, informatikust, soknyelvű call centerest szinte mindig keresnek), de van-e ennyi ritka nyelveken is megszólalni tudó, megfelelően képzett jelölt?

Van ilyen, és megtalálható, ha nem is mindig egyszerűen. Ha a munkáltató maga hirdet, akkor sokszor más kritériumrendszereket állít fel, mint ha ügynökséggel szeretné a pozíciót betölteni. Ha a vállalat maga toboroz, sokszor megelégszik egy friss diplomással, aki jól beszéli a kívánt nyelveket, és van némi érzéke-tudása a többihez, ha viszont ügynökséghez fordul, akkor speciális szakmai tapasztalatot vár el a bemutatott jelöltektől. Így aztán még szűkebb piacon kell dolgozni, de a legtöbb esetben a dolog nem lehetetlen. Fontos, hogy a munkáltató kellően vonzó juttatásokat tudjon kínálni és az ügynökség azokat a munkavállalókat is megtalálja, akik nincsenek jelen aktív álláskeresőként a munkaerőpiacon – a köznyelv ezt a tevékenységet hívja „fejvadászatnak”.

Érdemes-e a gyereket kihagyni az önéletrajzból, és titkolni az állásinterjúk során? Mit csináljunk a „lyukkal” a CV-ben, ha állásból mentünk szülni, egyszerűen csapjuk annál a munkáltatónál töltött időhöz?

A gyerek nem a szakmai pályafutásod része. Én sem feltétlenül emelném ki önéletrajzomban, hány gyermekem van, viszont semmiképp nem tagadnám le, ha rákérdeznek. A bizalom ugyanis nagyon fontos és hosszú távon szinte lehetetlen letagadni, hogy van családunk. Bármilyen jó színészek vagyunk, eljön az a nap, amikor mi valami fontos tárgyaláson vagyunk, amelynek a végén egy monitorra ragasztott cédula értesít arról, telefonált az óvó néni, hogy a gyerek leesett a mászókáról – mit sem sejtő munkatársunk pedig felvette az asztalon csörömpölő mobilunkat, amit elfelejtettünk némára állítani. Most sem a gyerek létének kiderülése az igazi probléma, hanem hogy óhatatlanul elgondolkodnak: ha ebben félrevezettük őket, mi másban nem mondtunk még igazat?

Ha állásban voltál, mielőtt szülni mentél, nyugodtan tüntesd fel a GYES, GYED éveket X munkáltatónál töltött időként, ha rákérdeznek, pedig vállald, hogy bizonyos időszakban otthon voltál – ahogy az előbb mondtam, a bizalomvesztésnek később sokkal súlyosabbak lehetnek a következményei, illetve érdemes azon is elgondolkodni, szívesen dolgoznál-e olyan helyen, ahol gyermeked léte szégyellnivaló tabu.

Mit NE tegyünk fel a Facebookra, ha munkát keresünk? És mit IGEN a LinkedIn-re, ha használjuk (érdemes-e használni?)?

Álláskereséstől, karriertől függetlenül úgy gondolom, vannak veszélyek a közösségi oldalak használatában, túl  nyitottá válik az életünk – bárki számára. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy olyanok is tudnak rólunk bizalmas részleteket, akiknek közvetlenül véletlenül sem mesélnénk el ezeket, ráadásul a Facebook biztonsági beállításait sem használja mindenki helyesen.

Én boldogan megnézem ismerőseim  számomra látható családi albumát a közösségi oldalakon – ugyanakkor megjegyzem, a Facebook-profilom összesen három képet tartalmaz, két portrét és egyetlen családi képet, én nem helyeslem a Facebook oldalakra feltöltött családi nyaralások megjelenését.

Ami az álláskeresést illeti, akad pár elrettentő történet. Egy fiatalembert kiszemelt magának egy nagy ingatlanfejlesztő csoport. A cég nagy ingatlanprojekteket kezel régiós szinten, nem mindegy számukra,  milyen képet sugalmaznak magukról az üzleti életben, a megrendelők számára. Már folytak az interjúk, és úgy tűnt, őt fogják választani, amikor rábukkantak egy közösségi oldalon – talán az iwiwen – egy fotósorozatra. Egy bulin készült, ahol hősünk  finoman szólva becsiccsentett állapotban volt. A leendő munkáltató visszalépett, hogy cégük nem kíván olyan munkavállalót alkalmazni, aki ilyen képeket tesz mindenki számára láthatóvá magáról az interneten. Megértem, ha valaki jó poénnak tartja az efféle képeket, és szívesen megosztja ismerőseivel, de ez esetben ott vannak a meghívásos, valóban zárttá tehető fotós oldalak, amelyeket csak azok érnek el, akiknek mi megengedjük.

A LinkedIn, a szakmai közösségi portál nagyon hasznos dolog, Magyarországon is már egyre többen használják, álláskeresésnél nagy előnyt jelenthet egy jól elkészített profil rajta. Érdemes erre energiát szánni, és elkészíteni, nem elképzelhetetlen, hogy ez segítségünkre lesz egy jó állás megszerzésében, vagy abban, hogy ránk találjanak a cégek vagy a fejvadászok.

Léteznek-e ajánlott önéletrajzminták, milyen hosszú lehet az önéletrajz?

Önéletrajzunk lehetőleg ne legyen két oldalnál hosszabb, és szánjunk arra időt, esetleg pénzt, hogy jó minőségű, magunkat előnyösen bemutató, esetleg műtermi fotót is illesszünk be. Láttunk már arra példát, hogy egy álláskereső olyan képet illesztett önéletrajzába, ami még egy társkereső oldalon is kihívónak számított volna.  

Az önéletrajzban a jelenlegi feladatokról érdemes írni részletesebben, a korábbiaknál csak a fontosabb momentumokat említsük. Fontos, hogy időrendben mindig a jelenből haladjunk a múlt felé, azaz a jelenlegi munkáltatóval és munkakörrel kezdjük a felsorolást. Általánosságban igaz, hogy érdemes kiemelni, a bemutatott munkakörben, projektben mi volt a mi szerepünk, tehát mi különböztet meg minket egy másik hasonló karrierutat bejárt, hasonló képzettségű jelölttől.

A következő részben beszélünk arról, hogy léteznek-e típusválaszok a „nyelvet vagy szakmai továbbképzést válasszak-e?” vagy a „kevesebb pénzért jobb munka, vagy több pénzért taposómalom”  típusú dilemmákra, illetve arról, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy mi ne tartozzunk azok közé, akik már kora reggel fáradtak.

 

Vakmacska