Az idén is pazar programokkal, élményekkel teszi teljessé a balatoni nyaralást  a Nagy Csobbanás – immár három helyszínen-  Fonyódon, Siófokon és Révfülöpön, ahol  egész napos, ingyenes fesztiválon várják a vakációzó családokat a szervezők. A következő állomás Siófokon lesz , július 19-én, szombaton a kikötőben: színpadra lép majd  Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda, Kardos-Horváth Janó és a Hahó együttes, az Ocho-Macho, Odett és Heincz Gábor Biga is.  A zenehallgatás, táncolás mellett lehet majd kézműveskedni, sportolni, bohóckodni, időjárást-jelenteni vagy csúszdázni.

A Nagyon Balaton szervezője a tavalyi évben Zánkán indította útjára a Nagy Csobbanás elnevezésű családi programot és olyannyira sikeres volt már első alkalommal, hogy az idén három helyszínen folytatódik.

Mindhárom városban színvonalas műsorral, koncertekkel, családi-, sport- és gyerekprogramokkal várják  az aktív kikapcsolódásra vágyó családokat : benézhetnek majd az érdeklődők egy igazi  bohóclakásba,zsonglőrködhetnek, kipróbálhatják magukat híradós bemondóként, vagy éppen időjárás jelentőként  az MTVA TV- stúdiójában,és  részt vehetnek a népszerű MaciPecó programjain. Persze nem hiányozhat  majd közkedvelt óriás csúszdás ugrálóvár,  lesznek  felfújható vízijátékok,  a legkisebbeket pedig a baba játszóház várja majd.

További információ: www.nagyonbalaton.hu

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?