Sokat gondolkodtam, hogy elküldjem-e ezt a levelet, de aztán tegnap eljutottam arra a pontra, hogy úgy érzem, muszáj "névtelenül" tanácsot kérnem idegenektől, mert másra nem számíthatok.

Biztos vagyok benne - bár ismerősök "tanácsai" alapján nincs így -, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. És az is lehet, hogy nem is tanácsra van szükségem, hanem csak hogy kiírhassam magamból a dolgot, ami bánt, mert tanácsokkal teli a padlás. Inkább megnyugtatásra van szükségem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen jellegű problémával küzd, illetve biztos van olyan is, aki már túl van rajta, és meg tud győzni, hogy nincsen probléma, rendbe fog jönni minden. Előbb-utóbb.

Két pici fiam van, egyik négy éves, a másik kettő.

Akiről a történetem szólna, az a nagyobbik, Bálint. Ő a korához képest mindig is érettebb volt, és most is az, persze olyan vonásokkal, ami a korának is megfelel. Nagyon korán szobatiszta lett, alig múlt el kettő, már nem kellett a pelenka - nappalra. Itt van a probléma.

Éjszakára még mindig pelenkázni kell, sőt! Ő kéri a pelenkát. Reggelre totál át is ázik, nem ébred fel. Illetve nem vagyok benne biztos, hogy nem ébred fel, mert éppen tegnap (ami az utolsó csepp volt a pohárban) történt a következő: Megitta a szokásos kakaóját elalváshoz estére, aztán kérte a pelenkát. Mondtam neki, hogy előbb szépen elmegyünk wc-re, mert már biztosan kell. Olyan hisztit levágott, hogy "öröm" volt hallgatni. Azt mondta, hogy ő aztán nem pisil a wc-be, mert szereti a pisijét, mert az finom meleg, és jó neki pisiben feküdni. Kivittük ennek ellenére, ráültettük, semmi. Folytatódott a vita, hogy kéri a pelust. Mondtuk, hogy addig nem, amíg nem pisilt. Hát, erre pisilt is.... Az ágyba! És valóban nem zavarta. Mondjuk az sem zavarja soha, ha reggelre tocsog a pisiben, mivel totál átázik a pelenka.

Néha akkor is, ha éjjel egyszer kicserélem neki. Megpróbáltam azt is, hogy éjjel felkeltem, kiviszem pisilni. De vagy már késő, vagy később ugyan úgy bepisil, magától nem kel fel. A leggyakoribb tanács, hogy igenis legalább két óránként fel kell kelteni, ki kell vinni wc-re. De szerintem ez sajnos se nekem, se a gyereknek nem lehet a legjobb megoldás, hiszen az éjszaka a pihenésé, alvásé. Így ő is fáradt lenne reggelre, én is.

Dolgozom, tehát nekem a munkahelyemen is oda kell figyelni, ami ugye fáradtan nem a legkönnyebb, de a Bálintnak sem lenne utána jó az oviban. Egy jó ideig az oviból is hordtam haza két naponta az ágyneműt, mert ott is bepisilt. Most ez körülbelül egy hónapja megszűnt, de az óvónéni szerint egyre gyakrabban nem is alszik, csak nézelődik. Urológiára egy hónappal ezelőtt december 17-ére kaptunk időpontot (sajnos magánorvosra nincsen pénzünk). De legelőször (még a telefonban) azt a tanácsot kaptuk, hogy próbáljuk meg máshova helyezni az ágyat, hátha ez a probléma megoldása. Én ebben azért nem tudok igazán hinni, mert egyrészt tényleg nem hiszek az ilyen feng-shuis dolgokban, másrészt akkor mindenkinél át kell helyeztetni az ágyat, mert nem csak otthon pisil be.

Szóval várom a tapasztalatokat, hátha nem csak én vagyok ezzel egyedül!

Murena

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?