Egy négy hónapos kisbaba hason fekve már megtartja a fejét, és ki tudja nyomni magát, az ötödik hónapban pedig már akár gurulni is megtanul. Ha hat hónaposan ültetni próbálod, talán rövid ideig már képes magát megtartani, de a szakértők egyöntetűen azt tanácsolják, hogy ezeket a mozgásokat nem szabad siettetni, te se tedd. Hidd el, minden kisbaba hamarosan megtanul ülni, néhány hét eltérésnek nincs jelentősége. A hatodik hónap végére – ha segítesz neki és ő is akarja – ülésből álló helyzetbe tudja húzni magát.

A kéz- és lábmozgásai sokkal tudatosabbá válnak, megtanulja irányítani a végtagjait. Egyre ügyesebben fog, elenged, és tárgyak után nyúl. A kisbabák először az ízlelésen, tapintáson keresztül ismerkednek meg az őket körülvevő tárgyakkal, ezért ne csodálkozz, ha mindent megpróbál a szájába venni. Figyelj arra, hogy ezek a tárgyak tiszták legyenek, de az egész házat nem kell sterilizálnod.

Evés közben már elvonja figyelmét a külvilág, és ha az öledben tartod, már szívesebben néz kifelé és figyeli környezetét.

Egyre több jelét látod a szellemi fejlődésének is. Nagyon szereti, ha beszélnek hozzá, és ő is „visszabeszél”, berreg és egyéb hangokkal kommunikál. Már felismeri a családtagok hangját, akkor is, ha nem látja őket, és elkezdi utánozni a fölé hajlók arckifejezéseit. Örömét fejezi ki, ha egy neki kedves személyt meglát. Kezdetben a kisbabák mindenféle hangot felfedeznek és megtanulnak kiejteni, később viszont csak az anyanyelvük jellegzetes hangjait tartják meg.

Néhány kisbabánál akár már a negyedik hónapban elkezdhetnek mozgolódni a fogcsírák, bár az áttörés inkább csak a hatodik hónap környékén várható. A fogzás beindulását a gyakoribb nyáladzásból veheted észre, és arról, hogy az öklét „harapdálja”.

Az alvási ritmusa is átalakulóban van, éjszaka már akár 10-11 órát is alszik, és napközben is két-háromszor szundikál. Fektesd le, amint ásítani kezd, dörzsöli a szemét, vagy már nem érdekli a játék, így nem lesz túl fáradt és nyűgös.

4. hónap

Testi fejlődés

  • Hasra fordul, vagy hasról hátra, hason „úszó” mozdulatokat végez
  • Rövid ideig szépen, egyenesen tartja a fejét
  • Különféle távolságokra képes fókuszálni
  • Ha valamit meglóbálunk fölötte, odahúzza magához és a szájába veszi
  • A fürdőkádban pancsol, rugdalózik
  • Szándékosan megfog, megráz vagy elmozdít egy játékot

Szociális, értelmi fejlődés

  • Gügyög; kezdeményezi, hogy foglalkozzanak vele; nevet, ha megcsiklandozzák
  • Másképp reagál az egyes emberekre
  • Érdeklődést mutat a tükörképe iránt
  • Egy órán át vagy annál hosszabb ideig is képes éberen figyelni, reagálni
  • Öt-hét másodpercig terjed az emlékezete
  • Örömmel ad ki új hangokat, és utánoz néhány hangszínt, a zene hangjaira megnyugszik

5. hónap

Testi fejlődés

  • Függőleges helyzetben biztonságosan megtartja a fejét
  • „Repülőt” játszik, kinyújtja a karját és a lábát, fölemeli és hátrahajtja a fejét, miközben hason fekszik
  • Könnyen fordul hasra és vissza
  • A szájába veszi a lábát, és szopogatja a lábujjait
  • Erősebben fog, játszik a kezébe adott csörgővel, megtarthatja a cumisüveget

Szociális, értelmi fejlődés

  • Mosolyog vagy hangokat ad ki, hogy kapcsolatot teremtsen, és felhívja magára a figyelmet
  • Megismeri a szüleit és a testvéreit, de lehet, hogy az idegenekkel nem barátságos
  • Ki tudja fejezni az ellenkezését
  • Utánozza az arckifejezéseket
  • Szeret evés közben játszani
  • Új helyzetekben körülnéz
  • Szándékosan utánozza a mozdulatokat és a hangokat (magánhangzókat és néhány mássalhangzót is ki tud ejteni - d, b, l, m)

6. hónap

Testi fejlődés

  • Megpróbál kúszni, a hasán fekve a lábával hajtja magát előre, és a kezével irányítja a mozgást
  • Könnyedén forgatja a fejét, testét minden irányban elfordítja, kicsavarja
  • Kibújhatnak az első fogai
  • Amikor a hátáról oldalra fordul, már majdnem ülő helyzetbe kerül
  • Ügyesen játszik a tárgyakkal

Szociális, értelmi fejlődés

  • Hanggal is kifejezi a tetszését és a nemtetszését, morog, panaszkodik, gügyög, gurgulázik, teljes szívéből kacag
  • Hirtelen hangulatváltozásai és primer érzelmei vannak
  • Zenét hallva gagyog, dúdol vagy abbahagyja a sírást
  • Ha a nevét hallja, odafordítja a fejét
  • Hosszú ideig vizsgálgatja a tárgyakat, képes lehet két dolgot összehasonlítani
  • Egyre több mássalhangzót képes kiejteni (f, v, s, sz, z, n)

Pilár