Március 15-e témájához korábban több posztot is kapcsoltunk, néhányat most felemlegetnénk, hátha érdemes elolvasni. Itt van például rögtön Juditty 2011-es posztja Szendrey Júliáról, akihez nem volt kegyes az élet, és az utókor is hajlamos volt elég méltatlanul bánni vele, elfeledve néhány kitűnő versét, vagy a tényt, hogy Hans Christian Andersen számos meséje először Szendrey Júlia fordításában jelent meg Magyarországon 1856-ban.

Tavaly március 15-én a hó temette be a posztot, amely Macskássy Kati régi, de kitűnő rövidfilmjét mutatta be, amelyet a gyerekrajzokból, és a gyerekek válaszaiból állított össze, amikor a különféle ünnepekről kérdezték őket.  A koranyolcvanas évek gyerekei kiválóan rajzolták a jól megjeleníthető "mesés" elemeket, mint huszár, Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén,  csak aztán keveredtek a tizenkilencedik és a huszadik század csatái és szereplői valahogy. Érdemes volna a mostani generációt is megkérdezni, ők hogyan emlékeznek, a huszár nyilván náluk is megvan a Nemzeti Dallal együtt, de vajon most, vöröskatonák és effélék híján mivel keverik őket?

De hogy ne csak saját tollainkkal ékeskedjünk, ajánlom a Tanárblog idevonatkozó cikkét is - itt van például a Március 15. térképeken  című olvasmány, a cikkről linkelhető az a film is, amelyet egy diákcsoport készített pár éve, bemutatva, ma mi látható számos akkori helyszínen.  De született egy másik poszt is, amely az 1848-as forradalom szereplőinek Facebook-bejegyzéseit idézi meg (illetve az alkotók Facebook-posztok formájában mutatják be a forradalmat), de Petőfi akkori naplói is olvashatóak egy másik link segítségével. A kortárs rap Petőfi-parafrázisait pedig ez a poszt  mutatja be. (ha gond van a nem link formájú linkekkel a poszt alján, hát íme egy link rendes link formában.

Ha pedig nem akarjuk a gyerököt március 15-i ünnepségre vinni, bár ma már nem kell ugyan futni a nyilvános Nemzeti Dal elhangzása után, mint 1986-ban, kamaszkoromban (ezen a felvételen a zeneszerző, Tolcsvay László előadásában hallgatható meg a dal), de a meséket, rajzfilmeket szereti, hát idézzük meg Petőfit a János vitézzel, nálunk az is igen népszerű, huszár is van benne, csatával és tündérországgal (ha nem is épp ilyennel). A bonyoultabb összefüggéseket majd megérti, ha nagyobb lesz.

 

Vakmacska

 Kép és a rajta lévő: Ékszeres Ládika

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?