Falhoz csapta az állatot, lelökte a királyfit a toronyból

A négyéves Manka a minap nekiállt fűzni a pasimat, hogy meséljen neki. A konyhából hallottam a kellemesen mély hangot, amint nekiáll elmesélni a Csipkerózsikát. Furcsálltam kicsit, hogy alig fél perc alatt befejezi a történetet, és már bele is kezd A békakirályba. Néhány másodperc után már a Hamupipőkéről mesélt.

Ismét megállapítottam, hogy a pasimnak jó a fantáziája, bár furcsálltam az „úgy elundorodott tőle, hogy falhoz vágta az állatot” mondatot és a kurta-furcsa mesebefejezéseket, a sajátos feldolgozást. Nem nagyon értettem, hogy miért kell 5-6 mondatban lerendezni a meséket (tán hamar túl akar lenni a mesedélutánon?). Aztán kiderült, hogy könyvből olvas.

Megkaparintottam a valakitől ajándékba kapott könyvecskét, melyben öt ismert, királylányos mese olvasható, 5-6 mondatban feldolgozva. Bár a mesék felismerhetőek a teljesen lecsupaszított és leegyszerűsített történet alapján, néhol egészen különös részleteken van a hangsúly – a lényeg pedig elvész. Van, ahol fontos részek maradnak ki: az egyik mondatban például a királyfit lelökik a magas toronyból, a következőben pedig újra találkozik Aranyhajjal, és egybekelnek. Azzal sem vesződtek sokat, hogy Hamupipőkét hogy találja meg a királyfi: „… és Hamupipőke eljutott a bálba. A királyfi rögtön beleszeretett, szép királynővé tette, a másik kettő pedig csak lesett ostobán és irigyen.”

A meséken kívül a kis királylányok „hasznos” tanácsokat olvashatnak arról, hogyan kell királylányos jogart készíteni, mit kell tenni, ha csuklanak a bálban (úgy kell tenni, mintha örömükben ujjonganának és ugrándoznának, mert a királylányok jókedvükben mindig ujjonganak és ugrándoznak), hogy hintón vagy tökön érdemes menni a bálba („Persze autóval is mehetsz a bálba. Ez ugyan nem olyan romantikus, de gyorsabb.”), sőt, megtudhatják kislányaink, hogy milyen királylány-típusba tartoznak. Apró bökkenő, hogy csak a Borsószem királykisasszony lehet az eredmény. A mit csinálsz, ha az egyik cipődet elveszted? kérdést és a megadott három válaszlehetőséget többszöri elolvasás után sem tudtuk hova tenni.

Mivel a kommentelőinknek remek a humora, arra gondoltam, rendezhetnénk egy rögtönzött versenyt, melyben hat mondatban kell elmesélni a Jancsi és Juliska, a Piroska és a farkas, a Merida, a bátor, és egyéb népszerű történeteket. Nem ígérem, hogy könyvben is meg fog jelenni, de készítem a zsebkendőket a könnyes röhögéshez.

Tünde