Idén év elején változott a gyerekgondozási szabadságról visszatérők járulékkedvezményének rendszere. A korábbi START-kártyát (amely egy évre szólt, viszonylag jelentős járulékkedvezményt nyújtva kismamák, tartós munkanélküliek, nyugdíj előtt állók foglalkoztatásához) felváltotta egy általánosabb, spéci kártya nélküli kedvezmény, amely kisebb mértékben, de hosszabb periódusra ad járulékkedvezményt – nemcsak a gyerek első három évében történő foglalkoztatás esetében, hanem évekkel utána is. Magáról a kedvezményről itt  és itt  lehet olvasni, úgy tűnik, még mindig sokan nem ismerik.

A mostani kedvezmény igénybevételéhez már nem kell a NAV-ot boldogítani a személyes megjelenéssel (én még úgy kaptam START-kártyát), elegendő egy igazolás a folyosító szervtől (általában a MÁK) arról, hogy az illetőnek folyósítanak gyes-t vagy a köznyelv által főállású anyaságnak is hívott gyet-et, ami mellett, a ragadványneve ellenére a gyes-hez hasonló feltételekkel lehet dolgozni. Sőt, arról is igazolás kell, hogy mikor járt le a juttatás, ha például csak a gyerek harmadik éve után kezdenél dolgozni, vagy valami más kedvezményről (pl START-kártya) váltanál erre, mint sorok írója.

A vicces adminisztráció az egészben az, hogy a gyest, gyet-et megállapító határozat (hiába van benne minden szükséges adat) nem elegendő, az ellátást folyósító szervnek kell egy kérelmet küldeni (a formanyomtatvány innen tölthető le), erre válaszolnak ígéretük szerint 10 napon belül. A kitöltött formanyomtatványt postán kell beküldeni, oda, ahonnan a gyes-vagy gyet-határozat érkezett (Macsek igen rendetlen, de ilyen hivatalos iratoknak gondosan megőrzi még a borítékját is, de a határozat fejlécén is megvan a cím).

Sajnos a 21-század nagyobb dicsőségére ügyfélkapus ügyintézés nincsen, a folyósító szerv meg általában nincs velünk egy városban még budapesti lakcím esetében sem (én például Cegléddel levelezem ezügyben), ezért a személyes ügyintézést sem nagyon tudom ajánlani, ahogy a MÁK kedves telefonos helpdesk ügyintézője sem - akire kb. 14 percet vártam telefonon, ezért is határoztam el, hogy az általa ismertetett linket, amit még egy tb-szakértővel együtt sem találtunk a honlapon magunktól, most megosztom veletek, legalább ti ne dühöngjetek a call centerre várva.

A kedvezmény munkaviszonyban foglalkoztatott kismamák esetében érvényes, a vállalkozás más szabályozás alá esik, viszont az egyéb papírokkal, igazolásokkal ellentétben ezt a kérelmet a munkavállalónak vagy leendő munkavállalónak kell igényelnie. Ha mégis szükségetek van további hivatalos tájékoztatásra, a MÁK családtámogatással kapcsolatos kérdéseket ezeken a számokon vár családtámogatási ügyben. Mobilosoknak jó hír, hogy „hálózaton belüli” díjakkal dedikált 20-as, 30-as, 70-es számokon is várják a bejövő hívást, plusz egy-egy pesti és megyeszékhelyi (Békéscsabától Zalaegerszegig) „vonalas” telefonszámon is, akinek még van vonalas telefonja hozzá.

Ha nem kéritek, a munkáltatónak kerültök többe, főleg ha nem tud a kedvezményről. Ha eddig elbambultátok, de még jogosultak lennétek rá (vagy pl. mostanában jár le a Start-kártya, és a jogosultsági időn belül vagytok még), még most sem késő élni vele.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?