Albérletet kerestünk. Életünkben először, átmeneti időszakra. Azt hittük, könnyű lesz. Ezer és ezer kiadó lakás árasztja el a budapesti piacot – gondoltuk naivan –, megbízható emberek vagyunk, rendszeres jövedelemmel, pillanatok alatt megtaláljuk a megfelelőt. Egészen az első telefonig ezt hittük. Akkor közölték velünk, hogy kisgyermekeseknek nem adják ki a lakást.
„Jó” – gondoltam, és nyeltem egyet. „De vajon miért?” – próbáltuk megfejteni a párommal. A gyerekek összefirkálják a falat? Vagy hangoskodnak, és a szomszédoknak ez gondot okozhat? Esetleg kisebb a megbízható jövedelem egy háztartásban, ahol az anyuka gyesen van? A második „nem”-nél rákérdeztünk. „Rosszak a tapasztalatok” – Vajon miféle tapasztalatok? Egy irka-firka vagy egy zsíros kis kéznyom a falon, vagy mi? A kauciót nem ezért kérik? Ha a tulajdonos nem elégedett az ingatlan állapotával, akkor nem adja vissza...
A visszautasítások a legkülönbözőbb formában történtek, volt, hogy kerek-perec megmondták: kisgyerekekkel nem aktuális. Volt, ahol ködösítettek: más elképzelései vannak a tulajnak. Vagy egyszerűen nem hívtak vissza, esetleg hirtelen „lejárt a hirdetés”, mikor kiderült, hogy gyerekeink vannak. A bátrabbak már a hirdetésben is leírták, hogy kisgyerekeseknek nem kiadó, de legtöbben csak telefonban közölték a kitételt.
A sokadik elutasításnál aztán elmondta az egyik ingatlanos: egy törvényről beszélt, melynek értelmében kisgyerekeseket nem lehet kitenni a lakásból, ha nem fizetnek. A tulaj nem akarja vállalni a kockázatot, hogy hónapokon át kínlódnia kelljen a nem fizető albérlővel, esetleg perelni, fenyegetőzni, miközben esetleg halmozódik a rezsiköltség is. Persze érthető, százezreket is bukhatnak egy „rossz ügyféllel”, a másik oldalról – ahol mi állunk – viszont rendkívül megalázó a feltételezés, hogy a kisgyerekes bérlők potenciális csalók.
Mióta gyermekeim vannak, sokkal tudatosabban intézem a pénzügyeimet. Nem élhetünk egyik napról a másikra, létfontosságú a biztonsági tartalék, még akkor is, ha időnként jelentősen vissza kell fogni még a legszükségesebb kiadásokat is. Eszembe nem jutna ilyen helyzetbe hozni a családot, a gyerekeket, ezért is fáj nagyon, mikor hallom a telefonban: „Ja?! Ilyen kis gyerekekkel? Sajnos nem.”
Az első elkeseredésemben az ingatlanosokat hibáztattam, illetve a bennünk csalókat sejtő főbérlőket. Aztán átgondolva a történteket, rájöttem, hogy egyszerű üzleti megfontolásról van szó, melyben egy rossz törvény üt vissza a kisgyerekes családokra. A törvény – bármelyik passzus, bármelyik cikkely – a szándékával ellentétben éppen, hogy bünteti a családosokat, ahelyett, hogy védené őket. Megnehezíti az albérletkeresést, megalázó helyzetbe hozza a gyerekeseket. Jó szándékkal meggondolatlan törvényhozás, jó adag bizalmatlansággal tetézve.
Hozzáteszem: a fent leírtak csak az ÉN rossz tapasztalataim. Emellett természetesen vannak olyan tulajdonosok is, akik szívesen látják a családokat. Végül találtunk is egy igazán jó lakást, tisztességes főbérlővel, a történet tehát jó véget ért. A tüske azért bennem maradt, és fáj, ha ezekre a telefonos elutasításokra gondolok.
Georgina
Veled is történt olyan eset, amikor hátrányt szenvedtél valamiben csak azért, mert gyermeke(i)d van(nak)? Oszd meg a Bezzeganya olvasóival: küldd el nekünk a bezzeganya@bezzeganya.hu címre!
