Huhhh, vége! Kipurcantam az adventben. Kidőltem karácsonykor, és most jól vagyok, itt a megérdemelt pihenés, ködös, hosszú, télvizes napok egy faluban cserépkályhával, az isten háza mögött, koromsötétben. Nem giccs ez, valódi idill, csend, már a csengő sem szól. A gyerekek abbahagyták a sírást.

Pedig olyan szépeket csináltam (díszek, ilyenek, ahogy magazinnők szokták), úgy igyekeztem, törtem magam, jártam a boltokat: koszorúkat, kalácsot, lógódíszt, faágat, gyertyát, kosarat. Lámpasort. Mindenből kettőt, persze, ikreknek duplán. Nehogy valakinek több jusson, a másik kiabáljon, rinyáljon, vagy hiányt érezzen, egy centivel sem lehet kevesebb! Átmentünk az influenzán, szájfertőzésen, hörgőgyulladáson, nyirkos náthán, szorozva kettővel. Jött a Mikulás, kétszer. Megünnepeltük a gyerekek karácsonyi születésnapját, legalább hatszor, aztán jászolt építettünk, bölcsiben, itthon, falun, mamánál, nagyapánál, a betlehemet végignyafogták Visegrádon fülgyulladással. Kettő nyafogott, dupla hangzavarban. Szenteste játékdömping, rokonok játékdömping. Megint játékdömping, elvégre három teljes nap a Jézuska magyarázatával telt. Félbehagyott hal, rántott hús, disznótoros. Kidobott zserbó, bejglieső. Hókiflik.

Állok a konyhában.

Állok a konyhában, orrot szívok, a férjem fát vág, tartom a kosarat, szemetet hordok, havat lapátolok. (Ezt amúgy imádom.)

Anya, bepisiltem, folyik az orrom, anya.

Öltözöm és öltöztetetek, üres az ölem, fázom, tele van lázas gyerekfejekkel, labdázunk, izzadok, görcsölök. Na, most melyik gyógyszert tömjem?

Állok a konyhában, mosogatok, orrot szívok, rendet rakok, terítek.

Énekelünk egy mennyből az angyalt. Kétszer, háromszor, folyton elrontjuk. Én pocsékul énekelek. Ez nem tetszik nekik, anya ez ne legyen így, ez mi? Pedig hetekig magyaráztam.

Még, ajándékot akarok. De nem. A fiam csak bontani szeret, a lányom az alvóbabáját szorongatja inkább. Megpróbálok valamit kitalálni Jézuskáról, a csecsemő bejön, az tetszik neki, a baba a kunyhóban, szalmával és a három királyok kitűnő magyarázat. De miért nincs arcuk az angyaloknak? A mi falunkban nincs, ez jó így.

Tréningnadrág, hótaposóbakancs. Most minden szép, hó is van még, igaz olvad, de még csúszik rajta a szánkó. Kirándulunk a szigeten. Kattog, köves, akad, de a miénk ez az utazás. Varjak, kacsák, kóbor kutyák, fagyott, sáros föld, árvíz. Karácsonykor az ügyeleten voltunk, kijöttünk, és ikeranya azóta boldog. Az ügyelet volt a karácsony vége, ujjjjjé! Boldog karácsonyt, vége a karácsonynak! Jöttek kétszer a vendégek, de elmentek. Megettük a halászlét, a káposztát, a mandarinokat. Van egy szép karácsonyfánk, végre van időm egy pillantást vetni a szalmadíszre, bemelegedett a hideg házfal, és nincs internet, és nincs tévé.

Ezek a legszebb télvízi, esős napok. Horizont nincs, csak pára. Csöpög a fákról a latyak, csudajó. Évekkel ezelőtt kínomban végigolvastam a karácsonyi szünetet, vagy elmentünk hó nélkül a Tátrába síelni, és ott unatkoztunk. Most meg két gyerekünk van, bemelegedett szobánk és dunyhánk, ennél jobbat nem is kívánhattam. Minden nap maradékot eszünk, a gyerekek elfelejtettek köhögni, örülnek a játékoknak. Kibontják, játszanak vele. Nézegetik.

Délutáni alvás, kifolyik a nyál.

Végre kicsomagolom az ajándékaimat. Ja, jéééé, észre sem vettem, hogy megkaptam a legszebb ajándékot: három nap a férjemmel januárban, a gyerekek a nagyszülőknél.

Boldog karácsonyt, vége a karácsonynak!

Ikeranya