Talán többen is hallottatok már a jövő évre ígért "munkahelyvédelmi tervről" amely komoly járulékkedvezményeket ígér többek közt a kismamák foglalkoztatói számára (nagyjából a korábban ismertetett "Start Bónusz" kedvezmények bővítésével), de a mikrovállalkozást fontolgatóknak is könnyítéseket ígér. Az ördög mindazonáltal a részletekben rejlik - most állandónak mondható jogi szakértőnk, Dr. Farkas Zsuzsanna írását olvashatjátok, amely felvet a tervekkel kapcsolatban számos kérdést, miközben azon morfondírozik, hoznatnak-e ezek az intézkedések áttörést a valóban siralmas kismama-foglalkoztatásban.  Vagy nem is ott a baj, ahol javítani kívánnak a helyzeten?

2012. július 2-án Orbán Viktor átfogó és újító gazdasági terveket tárt az Országgyűlés elé, melynek részleteit jelenleg  tárgyalja meg a Tisztelt Ház.

A koncepció, melyet a Kormányfő felvillantott valóban olyan intézkedés lehet, mely hozhat egy lendületet a kismamák és gyes/gyed-ről visszatérők számára. Azon az elképzelés, melyről jelenlegi heves vita folyik rejt magában kérdéseket, melyekre természetesen a részletek megismerése után is rá lehetne kérdezni.

A jelenlegi helyzetet áttekintve és a mindennapokban gyakorolva mind az anyaság, mind a jogászság hivatását, elmondhatom, hogy a munkáltatók a kismamák esetében a problémákat nem elsősorban a járulékok megfizetésében látják, hanem

  • a gyermekek esetleges későbbi betegségeiben és ezáltal a szülő távolmaradásában
  • a óvodai és iskolai szünetek mennyiségében és hosszában, mely szintén a szülő munkahelyén felmerülő feszültséget növeli
  • az intézmények nyitva tartásában és emiatt a szülő állandó kényszerhelyzetében, hogy a gyermeket el kell hozni

Természetesen nagy teher a munkáltató számára a járulék megfizetése, azonban sajnos a mindennapokban olyan 10 százalék körül van csak azoknak a cégeknek a száma, ahol a munkavállaló minden juttatásra teljes mértékben be van jelentve. Napi jogsegélyezési munkám során, illetve önkéntes munkáimban alig találkozom olyan kismamával, aki ne azzal kezdené, hogy ennyi volt a bruttóm, de a borítékban még ennyit kaptam.

Reménykedem, hogy ezen új jogi keret esélyt adhat egy tisztább munkavállalási rendszer létrejöttére, de azért aggódva is szemlélem mindezt, hiszen egy olyan országban vagyunk, ahol sajnos előfordul, hogy a munkavállaló 2 évente azért kap új munkaszerződést, hogy ne kelljen részére végkielégítést adni.

A július 1-vel életbe lépett Munka Törvénykönyve is sok újat hoz az eddigi rendszerbe, főleg, hogy a kismamák munkában való visszatérését erőteljesebben korlátozza azzal, hogy akár a pici 3 éves kora előtt is megszüntethető a munkaviszony, amennyiben a kismama megszakítja a távollétet és gyes mellett szeretne dolgozni.

Napi tapasztalatom alapján a kismamák 90 százaléka azért dönt a munkába való visszatérésről a gyermek 2 éves kora körül, mert a gyes bruttó 28.800 forintos összege nem elég a megélhetésre. Sok kismama vágyik vissza a munkába, és sokszor képzettebben, mint amikor elmentek szülni.

Sajnos sok a tévhit és a nehézség ezen a vonalon, mert az atipikus foglalkoztatás, mely a Kormányfő javaslatával együttesen lehetne az igazi megoldás mindkét fél számára, sajnos nem terjed, a cégek nem igazán adnak teret sem a részmunkának, sem a távmunkának, sem a bedolgozói jogviszonynak (erre jelenleg csak TÁMOP-pályázatok keretében áll rendelkezésre támogatás - a szerk).

A bejelentés kapcsán felmerült még bennem, hogy így csak új munkaerő foglalkoztatható,   vagy a cégek a saját visszavett/ visszafoglalkoztatott kismamái esetében is jogosult lesz a kedvezményekre? (az eddigi nyilatkozatok szerint igen - a szerk.) Hogyan bírja majd a rendszer a kieső járulék befizetéseket? (ezt azóta megkérdezte az ellenzék, a gazdasági elemzők, a média, és az IMF is....-a szerk.) Honnan folyik majd be elég pénz a társadalombiztosítási rendszerbe? (a segélyből vagy közmunkából való megélhetéshez viszonyítva még mindig jobb a költségvetésnek, ha akár kedvezménnyel is, de dolgozik valaki, a kockázat persze az, hogy más járulékfizetőket szoríthat ki a munkaerőpiacról - a szerk) Esetleg eljött az idő valamilyen formában a magánbiztosítás bevezetéséhez is? (fű alatt már most is folyik a térnyerése, lásd munkáltatói egészségbiztosítások járulékmentes cafateria-juttatása - a szerk.)

Sok a kérdés, mindazonáltal nagy lépés lehet a foglalkoztatásnak egy ilyen valóban munkáltató-barát intézkedés...

 

 Dr. Farkas Zsuzsanna