Én szülőotthonban születtem. A falusi unokatestvéreim pedig otthon, a „gólya néni” segítségével. Amikor gyerekek voltunk, mindig nagy tisztelettel köszöntöttük a „gólya nénit”, ha találkoztunk vele, és nem gondolkodtunk az összefüggésen a gólya hozta kisbabák és a „gólya néni” között. A bába néninek is minden találkozásnál volt néhány kedves szava az általa világra segített gyerekekhez. „De szép kislány lettél” – mondta például a kislányoknak, „Milyen derék legény lettél” – mondta a kisfiúknak, és a kedves szavak mellett megsimogatta a lányok haját, a fiúk fejére adott egy barackot. /A barack nem egy szem gyümölcs volt, hanem egy kézmozdulat: az összezárt kézfejét a fiúk feje búbjához érintette./ Szívesen találkoztunk a „gólya nénivel”, mert bár nem tudtuk pontosan, hogy miért, a találkozás mindig derűs volt, a bábaasszony büszkén nézett az általa világra segített gyerekekre. Kicsit irigyeltem az unokatestvéreimet azért, hogy nekik van „gólya nénijük.”

Ezek a bábák annak idején két évig tanulták a szülészmesterséget, a 24 hónapos képzés 18 hónapi intézeti elméleti-gyakorlati tanfolyamból és 6 hónapi kötelező kórházi gyakorlatból állt. A vizsgák letétele után, a kórházi gyakorlat alatt legalább 100 szülésnél kellett segédkezniük, és azt naplózni. Ez után kezdhették meg az önálló szülésznői gyakorlatot. Harminc évvel ezelőttre – amikor az én gyerekeim megszülettek – a szülést beterelték a kórházakba, és szó sem esett arról, hogy az 1960-as évekig Magyarországon a nők otthon szültek, szakképzett bábák segítségével, vagy szülőotthonokban.

Mire az én generációm felnőtt, az önálló bábaképzés megszüntették, intézeti szülésznőket képeztek, akik kizárólagosan asszisztálási és ápolási feladatokat láttak el az orvosok mellett. Így én a három szülésem alkalmával azt sem tudtam, hogy a szülőszobán lévő emberek közül kicsoda a szülésznő. Sem a nevére, sem az arcára nem emlékszem egyiknek sem, csak a szülészorvosra. Ezért aztán a kismama kislányomat egyre arról faggattam, hogy választott-e már szülészorvost. Leendő murmurként meglepetéssel értesültem róla, hogy már nem csak szülészorvost választanak a kismamák, hanem szülésznőt is. A kilencvenes évek elején újra megváltozott a szülésznőképzés, – nyugati minták alapján – érettségire épülő hároméves felsőfokú tanfolyamot végeznek a szülésznők. Immár két teljes körűen képzett személyt lehet választani, ha fontosnak tartja a kismama, hogy kiknél szüljön.

Leendő murmurként végigkérdeztem barátaimat, és ismerőseimet, akiknél mostanában kisbaba született, hogy hol, kinél, vagy kiknél szültek. A hallott tapasztalatokat megosztottam a kislányommal, aki sokáig nem nagyon értette, hogy miért kellene a várandóság elején – ha nincs semmi panasza – már szülészorvost választani, szülésznőkkel ismerkedni, intézményeket látogatni. Éppen elég volt neki az egészségügyből a terhesgondozásnak nevezett rettegtetéssel megküzdenie, ahol szörnyű veszélyként kezelték a várandósságot. Inkább elment ahhoz az orvoshoz, akihez területileg tartozott, de nem sikerült vele jó kapcsolatot kialakítani, valószínűleg azért, mert problémátlan terhesség rutinvizsgálatánál nem tömte tele az orvos zsebét hálapénzzel. Így az megengedte magának, hogy kifejezetten ellenségesen viselkedjen, a segítő jó szándéknak még a látszatát is kerülje. Hat hónapig járt az állami doktorhoz, aki egyetlen egyszer sem tette a hasára a kezét, nem vizsgálta meg a magzat fekvését, sem semmit. Azonban minden alkalommal – különböző okoknál fogva – biztosította, hogy ez tuti császár lesz, és minden alkalommal úgy jött ki tőle a lányom, hogy fél órát zokogott utána. Ez azért elgondolkodtató, mert a mai internetes világban a kismamás fórumokon ugyancsak kitárgyalják az orvosokat. Egy hozzászólás is elég, amiben a kismama megírja, hogyan bánt vele, és már le is írják őt orvosként a fórumot olvasók. Amikor kiborulva panaszkodott rá a lányom, mit tagadjam, én is arra biztattam, hogy akkor ezt hozza nyilvánosságra a mindenható virtuális világban.

Aztán amikor közeledett a szülés időpontja, választott kórházat, ahol szülni akart. Ott már viszont azzal szembesült, hogy nem vállalják a szülészorvosok a szülése levezetését, mert nem a terhessége elejétől járt hozzájuk. Állítólag azért kell a terhesség elején orvost választani, hogy végigkísérhessék a terhességet /ezek szerint, ha ügyeletben vannak nem képesek levezetni egy szülést, mert nem kísérték végig a terhességet/. Az én véleményem szerint meg azt a kiesett összeget fájlalják, amit a terhesség elejétől a magánrendelésükön nem kaptak meg a kismamától. Így aztán nem a lányom választott orvost, hanem az lett az orvosa, aki még „elvállalta” őt a választott kórházban.

Sok minden megváltozott, amióta én szültem, addigra, mire a lányom szült, csak a születés-biznisz nem változott, sőt kiterjedt a szülésznőkre is. A választott szülésznő egy csoda fontos dolog lett, ugyanis leginkább ő csinál mindent. Akkor mi az orvos dolga? A lányom emlékei szerint: vág és varr. A választott szülésznője minden nap bement hozzá a szülés után, megkérdezni azt, hogy van, de a többi ágyban fekvő anyukára rá sem nézett, még akkor sem, ha éppen ő volt az ügyeletes. Még a lányom szülése előtt egy vizsgálat alkalmával egy fiatal lány ment a vizsgálóba, szemmel láthatólag vajúdva. A szülésznő a lányomat vizsgálta, és a másik kismamával /aki láthatóan rettegetett/ olyan hangon beszélt, hogy a lányom hinni sem akarta, hogy ez ugyanaz a nő! Hát igen, pénz beszél...

Murmur

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?