Ha valaki olyan szerencsés, hogy sikerül bejuttatnia a gyerekét állami bölcsődébe, annak szinte ingyen vigyáznak a gyerekére egész nap, míg ha családi napközibe vagy magánbölcsődébe viszik a kicsit, az havonta 40-70 ezer forintba kerül a családnak , ez pedig igazságtalan rendszer.

photo © 2010 Prefeitura de Gavião | more info (via: Wylio)

 

A Népesedési Kerekasztal álláspontja szerint általánossá kellene tenni, hogy a szülők térítési díjat fizessenek az intézmény típusától függetlenül, a munkáltatókat pedig rá kellene bírni arra, hogy a díjhoz béren kívüli juttatás formájában hozzájáruljanak, írja a nol.hu.

„A bölcsőde szociális intézmény, igazságtalan, hogy most szerencsén vagy kapcsolatokon múlik a bejutás. Ha nem piacosítjuk a rendszert egy kicsit, nem lesz elég férőhely. Tízezer hiányzó hely nagyon sok, még uniós pénzből sem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani” – nyilatkozta a Népszabadságnak Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára. Hazai forrás pedig az elmúlt években sem volt, most sincs és a jövőben sem lesz, tette hozzá a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

A családi napköziket jó megoldásnak tekintik ott, ahol az önkormányzat nem képes bölcsődét létrehozni és fenntartani. Épp ezért egyszerűsítik az alapítás feltételeit, és az étkeztetésre vonatkozó szabályok szigorúságán is enyhíteni szeretnének. Nem elégedettek viszont az előző kormány által bevezetett családi gyermekfelügyelet rendszerével (saját lakásban három gyerek ellátása), mert szerintük ez azt jelenti, hogy államilag finanszírozott bébiszittere van néhány embernek, és mivel ez elit szolgáltatás, nincs helye a szociális rendszerben.