Madz a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban fejti ki véleményét. Olyan kérdéseket boncolgat, hogy mi a céljuk a kötelezők olvastatásának, az olvasónaplók készítésének, felhívja a figyelmet arra, hogy gyakran túl sok könyvet akarnak belezsúfolni a tanévbe, illetve felveti a magyar irodalomoktatás kötelező olvasmányainak lecserélését: szerinte sok elavult, régies nyelvezetű és nem életszerű könyv található köztük.

A szorgalmas iskolások valószínűleg már a nyári szünetben elolvasták az összes kötelező olvasmányt, ami ebben a tanévben szóba fog kerülni. A kevésbé szorgalmasokat pedig mostanság kezdik nógatni a szülei, hogy ideje lenne már belekezdeni a dologba. A kötelező olvasmányok listája, mennyisége, haszna és egyáltalán a léte örök vita tárgya a magyar közoktatásban az alsó tagozattól kezdve egészen az érettségiig. A fogalmat ráadásul általában a kényszeredettség, a frusztráció és a lebukástól való félelem miatti lapítás hangulata lengi át.

Ezekről a könyvekről egyre inkább az a vélemény még szakmai berkekben is, hogy bár remekművekről van szó, a legtöbbjük elavult, nem életszerű. Már a mi szüleink, sőt a nagyszüleink is ugyanezeket olvasták, pedig azóta nagyot változott a világ. Nagyjából száz éves regényekről van szó, de nem kevés közülük egyenesen a 19. századból való. A Kincskereső kisködmön, a Légy jó mindhalálig, az Egri csillagok, a Jókai-regények, a Pál utcai fiúk mind egy olyan kor lenyomatai, melynek értékrendje, szokásai, tárgyi világa teljesen idegen a mai kor diákjai számára. Nyelvezetük pedig igényes, de régies, sőt archaikus, sokszor latinizmusok, germanizmusok tarkítják, a mai tizenévesek nem értik. Nem azért, mert igénytelen vagy szegényes lenne a szókincsük, hanem egyszerűen mert a mai magyar nyelv eltávolodott már ezektől a szövegektől.

Hagyományosan a műveltség és a szókincs gyarapításával magyarázzák a kötelezők olvastatását. Ezen túl az pedig az ún. „erkölcsi nevelésben” is szerepet játszottak ezek a könyvek. De vajon lehet-e még erkölcsi példaként állítani a 21. század gyermekei elé Nyilas Misit vagy Nemecsek Ernőt? Akiknek pozitív szerepe nyilvánvaló, de erősen kérdéses, hogy értékrendjük és magatartásuk követendő-e a mai kor társadalmi és morális viszonyai közt. Természetesen lehet tanulni a régebbi korok történeteire való rácsodálkozásból, de mehet-e ez a cél az olvasmányélmény és az olvasás megszeretésének rovására?

Az ifjúsági ízlés gyorsan változik, az irodalmi kánon is alakul, (bár tagadhatatlanul lassan, ezzel önmagában nincs is semmi baj). Szerintem azt semmiképp sem lehet mondani, hogy egyáltalán ne lenne igény az olvasásra a mai fiatalok között. Az iskolai olvasmányoknak pedig mindenképpen van ízlésformáló erejük, éppen ezért lényeges, hogy olyan könyveket adjunk a diákok kezébe, melyek értékesek, ugyanakkor élvezetesek. De melyik irányba billenjen a mérleg nyelve?

Főleg középiskolában jelent gondot, hogy az irodalmat hagyományosan időrendben oktatják, így kilencedik-tizedik osztályban kell szembesülni a nehéz nyelvezetű, több száz éves művekkel, mire pedig élvezetesebb korokba érnénk, az olvasás iránti frusztráció állandósul. Tény azonban az is, hogy a nemzeti alaptanterv nem szabja meg pontosan, melyek legyenek a kötelező olvasmányok, így a pedagógusoknak van választási lehetőségük. A kronologikus sorrendet egyébként más szempontok alapján is sokan támadják, így tulajdonképpen az egész irodalomoktatás felülvizsgálatra szorul.

Általános iskolában pedig a már említettek mellett gondot okozhat az olvasónapló elkészítése, ami sokszor a szülőre hárul, így nem sok haszna van. Ha viszont nem a leosztályozás, hanem az önálló jegyzetelés elsajátítása a cél, nagyon hasznosnak bizonyulhat. Általános iskolában egyébként is főleg az olvasás megszerettetésén és egyáltalán az értő olvasás megtanulásán van a hangsúly, nem pedig a műveltség gyarapításán. Éppen ezért lehet ellenkező eredményű, ha egy olyan szöveget kell végigszenvedni, ami tele van érthetetlen szavakkal, esetleg lábjegyzetekkel, és egy szegény kisfiúról van benne szó, akinek válogatott szenvedéseken kell keresztülmennie (ez szerintem az általános kötelezők nagy részét lefedi…).

Az sem mindegy, milyen hosszú könyvről van szó. Egy több száz oldalas regény már a súlyával is ijesztően hathat, és frusztráló lehet, hogy nagyon lassú az olvasás menete.

További dilemma a könyvek mennyisége. Sok pedagógus esik abba a hibába, hogy túl sok olvasmányt akar a tanévbe bezsúfolni. Érthető törekvés, hogy minél több értékkel meg akarja ismertetni a gyerekeket, de sokszor többet ér, ha csupán egy-két szöveg van egész évre, azokat viszont rendkívüli alapossággal beszélik meg. Segíthet, ha néhány fejezetet az órán közösen olvasnak fel, esetleg eljátszanak, dramatizálnak vagy csak megvitatnak. Az olvasás gyakorlása mellett ez segít értelmezni és átélni a történetet, alakítja a kritikai gondolkodást és a vitakultúrát, és az is biztos, hogy így mindenki a végére jár az adott könyvnek. Ha jól sikerül a feldolgozás, az motiváló erő lehet arra, hogy onnantól már önállóan vegyék kezükbe a további könyveket, így tulajdonképpen többet olvashatnak, mintha hosszú listával terheltük volna őket, amiből alig egyet-kettőt lapoznak végig. Sok diákban a kötelező szó amúgy is ellenreakciót szül: az ilyen jelzővel ellátott könyvekhez eleve gyanakodva állnak hozzá.

A kötelező olvasmányok nyári elolvastatása azért nem szerencsés, mert mire a tanév alatt sorra kerülne az adott mű, a gyerekek már elfelejtik. Ezen az olvasónapló sem segít, mert a lényeg nem a tartalmon, hanem magán az olvasmányélményen lenne, ami pár hónap alatt igencsak elhalványulhat. Hasonló okokból nincs sok értelme a kötelező olvasmányok rövidített változatát vagy összefoglalóját elolvasni, hiszen a cél nem a tartalom ismerete, hanem az olvasás folyamata lenne. Természetesen ehhez hozzátartozik, hogy a tartalomból dolgozatot íratni sem jó ötlet. Sok olvasmánynak létezik filmváltozata, mely szintén nem pótolja a könyvet, a feldolgozás során azonban segíthet. Tehát nem helyette, hanem mellette.

Fontos szempont, hogy a könyvek könnyen beszerezhetők legyenek. Az iskolai könyvtárban elvileg megtalálhatók a kötelező olvasmányok több példányban. A könyvtárhasználat megtanítása egyébként is elengedhetetlen már általános iskolás korban.

Mi tehát a kötelezők olvastatásának célja? A műveltség megszerzése a tartalom ismeretén keresztül? Stílus és nyelvhasználat csiszolása? Az olvasás gyakoroltatása? Ízlés- és erkölcsformálás? Mindezek együtt, de talán leginkább magának az olvasásnak mint tevékenységnek az elsajátítása, megszerettetése, az olvasás mint életforma megismertetése a jövő generációval.

Ezek alapján viszont azt kell látnunk, hogy a magyar irodalomoktatás hagyományos olvasmányai bizony megértek a lecserélésre.

madz