Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vérvétel előtt én még így nem izgultam!

 
7. hét Erőt vettem magamon, és foglaltam időpontot. De majd csak a 9. hét körül megyek először nőgyógyászhoz, mert mindenképp el akarom kerülni a “túl korán jött, nincs még szívhang” és társai dolgokat, meg bevallom, kicsit tartok is a dokitól, hogy le fog teremteni, hogy mi az, hogy vetélés után  “máris” teherbe mertem esni, pedig...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem is orvosi bajok miatt nem estem teherbe?

  (Olvasónk története 2019-es, csak most került elő a BA net-bugyrából, ez a kisgyerek azóta lassan ovis már. De ahogy kísérőlevelében írta, tanulságos -...
A bejegyzés folytatódik
 

Allergia, keresztallergia, asztma – az A betűs rémek

  A nyár vége, ősz eleje sokunk számára a zsebkendők és orrspray-hadseregek korszaka, az eldugult orr, a „lufifej” és az ízetlen ételek...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesen vettek kenetet, elöntött a vér

Párommal 2012. szeptember 23-án jöttünk össze, igaz, előtte is ismertük egymást, de ekkor találtunk egymásra. Körülbelül azonnal össze is költöztünk, és mint...
A bejegyzés folytatódik
 

Elfolyt a magzatvizem a 35. héten

Első szülési élményem volt. Egy vasárnap este feküdtem az ágyon, néztük a tévét. A párom indult volna éjszakára dolgozni. Nem gondoltam volna, hogy bármi is történi...
A bejegyzés folytatódik
 

A vízben vajúdás megkönnyíti a szülést

Sok hazai szülészeten található kád a szülőszobában, amelyet a kismama a vajúdás alatt használhat. (A hazai protokoll általában a kitolást már nem engedi meg a vízben.)...
A bejegyzés folytatódik
 

Mennyire ismered a Bezzeganyát?

Kilencéves a Bezzeganya. Az elmúlt években rengeteg új olvasónk lett, de szép számmal akadnak olyanok is, akik a kezdetek óta velünk vannak, vagy évek óta követik az...
A bejegyzés folytatódik
 

Idegesít a sok terhességi vizsgálat? Nyugodtabb lennél, ha nem tudnál semmit?

Mikor nagyanyám (100+) várandós lett édesapámmal, az első gyermekével, talán az első trimeszter végére már biztos volt benne, hogy gyermeket vár. Orvos nem nagyon...
A bejegyzés folytatódik
 

Kvíz: mit tudsz a lázról?

Sok szülő számára ijesztő, a szervezet részéről viszont egy hasznos védekezési reakció a láz. Te mit tudsz a témában szülőként? Tudod, mikor és hogyan kell csillapítani...
A bejegyzés folytatódik
 

Kvíz: te mennyire ismered a híres anyukákat?

Anyák napja előtt egy kvízt hoztunk nektek, amelyben mindenféle híres anyukával kapcsolatban teszünk fel kérdéseket: filmsztároktól történelmi személyiségeken...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (36)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (33)babanapló (109)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (230)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (187)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (443)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (56)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (37)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (24)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1025)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (304)könyv (90)könyvajánló (48)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (180)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (191)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (79)segítség (23)Shadow (84)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1140)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (727)terhesség (1291)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)