Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Másodszorra is méhen kívüli terhességem volt

 
Előzmények>>> 2017. nyár elején ismételten elvetéltem, bár ekkor nem is tudtam még, hogy terhes vagyok. Akkor azt mondta az orvos, hogy valószínűleg még nagyon korai stádiumban lehetett a terhesség. Majd 2017 nyár vége felé egy éjjel arra ébredtem, hogy nagyon rosszul vagyok. Párom pont éjszakás volt ekkor. Reggel 6 óra felé felhívtam az akkori orvosomat...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem vette észre az orvos a méhen kívüli terhességemet

A történetünk 2009-ben kezdődött, ugyanis ekkor lett pozitív az első terhességi tesztem. Ekkor már 6 éve voltunk együtt a párommal, így nem estünk nagyon pánikba....
A bejegyzés folytatódik
 

A műtőből egy babával és egy petevezetékkel kevesebbel távoztam

Történetünk szereplői egy fiatal pár 8 év korkülönbséggel (bár ez történetünk szempontjából nem releváns infó). Mikor már az életünk kezdett összeállni. Saját...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem érte el a méhszájamat a szülészorvos

38. hét Nem tudom, mennyire szokványos, hogy szülés előtt két héttel az ember lánya még konyhát épít, falat fest és csempéz, de nincs mit szépíteni rajta, az...
A bejegyzés folytatódik
 

Elsőre sikerült a lombik, a második babát nem vették észre, a harmadik méhen kívüli volt

Végre anya lettem, de még ott az űr a szívemben… A kálváriánk 2010 márciusában kezdődött, amikor abbahagytam a gyógyszert, hogy most már jöhet a baba. Sajnos...
A bejegyzés folytatódik
 

Kirángatták belőlem a méhlepényt

A 38. hét körül egyik este bő folyást észleltem, nem vertem nagydobra mondván terhesség alatt megváltozik a ph-érték, és ez biztos tök normális. (Jelzem már az elején,...
A bejegyzés folytatódik
 

Vírus miatt alakult ki a méhlepény?

Megszületik az újszülött. Mindenki örül, mindenki boldog, az anya megkönnyebbülten dől hátra. Egy feladat azonban még hátravan!  Van, akinél ez szinte észrevétlenül...
A bejegyzés folytatódik
 

Gyors volt a szülésem, de nehéz

A mi kis történetünk 2015.03.19-én kezdődött, reggel fél 7-kor. Felkeltem, ahogy szoktam, elmentem pisilni, és véres lett a vécépapír. Tudtam, hogy beindult a folyamat,...
A bejegyzés folytatódik
 

„Méhnyakrákom van, de gyereket szeretnék”

Amikor azzal a bizonyos pasival randiztam első alkalommal, akit ma a férjemnek nevezek, hát... Nem volt általános randinak nevezhető. A randink előtt két nappal kezdődő...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesség: „Ott van baszki, a jobb petevezetőben”

Sajnos most már én is leírhatom a tapasztalataimat – hátha jól jön másoknak. Három hete teszteltem először nagyon halvány pozitívat, ami aztán háromnaponta...
A bejegyzés folytatódik
«
12

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (36)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (33)babanapló (109)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (230)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (187)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (443)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (56)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (36)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (24)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1025)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (304)könyv (90)könyvajánló (48)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (180)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (190)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (79)segítség (23)Shadow (84)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1140)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (727)terhesség (1291)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)