Egyre többen már csak egy gyereket vállalnak – állítja Spéder Zsolt társadalomkutató-demográfus interjúja a Világgazdaságban. „Amennyiben a szülő nők átlagos életkora 2014-ben sem emelkedik, és nem lesz lényeges gyermekszám-növekedés, a demográfusoknak be kell látniuk, hogy a halasztás függönye mögött olyan gyermekvállalási mintaváltás következett be, amelyet nem csupán a későbbi életkorra halasztás, de a gyermekszám szerinti átalakulás is jelleme”- állítja a kutató, aki szerint a szülőképes nők már nem csak „elhalasztják” az első gyermek megszülését (amit főleg a karrierpálya megváltozása, a nők iskolázottságának növekedése indokolhat), hanem már a második gyermeket sem szülik meg, legalábbis az utolsó 3 kutatott év (2009 és 2012 közt) adatai erre utalnak. A demográfus szerint a gyed-szabályok változása legfeljebb enyhíteni tud a trenden, de az nem várható, hogy visszatérne a hetvenes években megszokott modell, amikor a legtöbb nő 23-24 évesen szülte első gyermekét – hiszen ma három-négyszer is több nő jár egyetemre, főiskolára, mint akkor. A KSH adatai szerint ma  a 30-34 éves nők több mint harmada, a 35-39 éveseknek pedig az ötöde gyermektelen. A még nem szült harmincas nők aránya húsz év alatt több mint háromszorosára, 13-ról 45 százalékra nőtt – írja a Világgazdaság.

Viszlát, brutálporszívó? -  Az Index   és a Napi.hu is  megírta, hogy a BBC tudósítása szerint szeptember 1-ig lehet az Európai Unióban 1600 W feletti teljesítményű porszívókat forgalomba hozni „környezetvédelmi előírások” miatt, tehát aki ilyet tervez venni, siessen! (A Bezzeganyán korábban bemutatott Samsung porszívó is ebbe a kategóriába esik, több más, háztartásoknak szánt magasabb kategóriájú eszközzel együtt)

Házasodsz? Üdvözli elhatározásodat a kormány! Az Origo cikke arról ír, hogy a polgári házasságot kötőknek az anyakönyvvezető egy gratuláló, gyerekvállalásra buzdító és néhány hasznos vagy haszontalan linket is tartalmazó kártyát ad, amelyet az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) ad a házasulandóknak. Sok pár (valamint a TASZ, amely felhívta az Origo figyelmét a jelenségre) ezt a magánéletükbe való szükségtelen „belemászásként” értékelte, bár volt, aki örült a kéretlen „figyelmességnek”. Amennyiben a pár valóban gyereket is kíván vállalni (házasodni nemcsak huszon-és harmincévesen szoktak…) akkor az Origo szerint valóban hasznos lehet az egyik link, a Mindenamicsalád.gov.hu, amely egy kattintásra átvezet a Családitudakozó.kormány.hu-ra, ami tényleg fontos adatokat gyűjt össze – így például tájékoztatást a gyerekek után járó és a szociális ellátásokról.

Százéves szexuálterapeuta is van, sőt, még dolgozik!  A 444.hu a Time cikkéből idéz, az idős (de a mai napig aktív) hölgy szerint a szexuális élet ellensége többek közt a rohanás, a kapkodás, az energiahiány, a kütyükkel helyettesített intimitás. Viszont jót tett a szexhez való nyitottság: szerinte egyébként a pornó valamilyen formában az őskor óta kísér bennünket.

Tud úszni? Nem! - A 18 éven felüliek csupán 18-20 százaléka úszik jól, a tízévesek 35-40 százaléka képes legalább 25 métert leúszni. Ez is az oka annak, hogy tavaly százheten fulladtak vízbe, írja  a BorsonlineEz siralmas eredmény, miközben sokan számolnak be arról, hogy az óvodások és az iskolások testnevelés foglalkozás keretében járnak akár évekig úszni, ha a környéken van alkalmas uszoda, de az úszótáborok, nyári úszótanfolyamok is népszerűek. Ám sok szülő azt is látja, hogy több éves gyakorlatozás után is a gyerek sok esetben csak odáig jut el, hogy egy feszített víztükrű medencében képes néhány csapás erejéig fennmaradni a vízen. Ti találkoztatok-e eredményes úszásoktatással? (aki nem, arra sajnos érvényes a régi Hofi-vicc csattanója: „Tud úszni? Nem!  És ha megfizetem…..?”)

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?