A gyerekek akkor is gyerekek maradtak, ha háború volt. Ugyanúgy fociztak, hajtották a karikát, fél diót húztak a macska lábára, hogy ne fázzon, fogócskáztak, bújócskáztak, mint békeidőben. Az utcában sok hasonló korú gyerek lakott, az apák többnyire a fronton voltak, vagy már elestek a Donnál, esetleg harci sérülésből lábadoztak, vagy szabadságon voltak. Az asszonyok és az öregek pedig vezették a birtokokat (a falunak azon a részén zömében birtokos parasztok éltek).

Történt egyszer, hogy a focizást elunva Palika, apám egyik idősebb unokafivére kitalálta, hogy játsszanak bújócskát. Az udvar hamarosan szűknek bizonyult számukra, így néhány fiúcska, köztük apám, Palika vezetésével kiment a határba játszani. Mindezt tették annak ellenére, hogy megtiltották nekik a falu elhagyását, mert a németek folyamatosan vonultak vissza nyugat felé, és hát ki tudja, mikor érkezik meg a front a faluhoz. Apámat mindig hamar megtalálták, ezért kiszemelte magának az egyik kukoricatáblát, jól beszaladt a közepébe és lekuporodott, a nagy játékban azonban nagyon elfáradt, elálmosodott, és elszenderedett a földön.

A játékot a falu felől jövő hangos kiabálás és nyüzsgés szakította félbe, minden gyerek előkerült, kivéve apámat, akinek hiába kiabáltak, hogy jöjjön elő, mert sietni kell, nem felelt. A fiúk úgy gondolták, hogy elunhatta a játékot és hazament, ezért visszaindultak a falu felé. Már keresték őket az asszonyok, volt is nagy szidás, jajveszékelés, szegény Palit pedig, mint legidősebbet és főkolompost, úgy elverte az anyja mindenki szeme láttára, hogy évtizedek múlva is emlegette. A nagy riadalom oka az volt, hogy jöttek a hírek, miszerint a visszavonuló német csapatok hamarosan ideérnek. Igen ám, de nagyanyám hiába kereste apámat, az ő fia nem került elő, mivel a gyerekek azt hitték, ő már hazajött, így nem keresték tovább. Közben szürkülni kezdett az ég alja, a nap bágyadtan vonult vissza a földek fölött. Néhány férfi és nagyobb legény, köztük a sérülése miatt frontról hazatért és erősen bicegő nagyapám, Palika útmutatásai alapján elindultak a bújócska helyszínére, megkeresni apámat.

Arra ébredt, hogy nagyon fázik, hirtelen azt sem tudta hol van, és hogyan került a kukoricásba. Mivel kisebb volt, mint a kukorica, nem látta, merre is kéne mennie, így találomra bolyongott a táblában, de akár merre ment is, soha nem akart vége szakadni, egyre nagyobb rémület lett úrrá rajta. Az ég szürkére váltott, ő pedig egyre jobban megijedt, sírni kezdett és kiáltozott Palika után, de senki nem felelt a kétségbeesett hívásra. Fázott és reszketett, talán a félelemtől vagy csak a leszálló hűvös estétől, vagy talán mindkettőtől. Egyszer csak meghallotta, hogy valaki a nevét kiáltozza, így elindult a hang irányába és hamarosan egy ismerős legény karjaiban találta magát, aki felkapta, kivitte a táblából és egyenesen az apja kezébe adta a remegő kisfiút. Kicsi gyermek fejét belefúrta az apja vállába, erősen szorította a nyakát, hangosan zokogott, hüppögött és fogadkozott az édesapjának, hogy ezen túl mindig szót fogad. A tagbaszakadt, fronton megsoványodott ember alig bírta tartani a kis meleg gyermektestet, de az olyan rémült volt és úgy csüngött rajta, hogy szinte fojtogatta, így végül végig a karjában tartotta. Sajgott a lába, fél keze a botra támaszkodott, a másikban apám. Így botorkáltak ők ketten vissza az udvar felé. Nagyanyám eléjük futott, egyszerre volt dühös és kétségbeesett, először kiabált, aztán ahogy odaért hozzájuk és a még mindig szipogó gyereket lefejtette az uráról, minden dühe elszállt, sírva fakadt és össze-vissza csókolgatta a pici arcocskát.

Nagyapám még vacsora előtt megtette az előkészületeket a hívatlan vendégek fogadására. Elrejtette az értékeket a kályhás szoba padlója alá az egyik sarokban, egy tábla szalonnát, néhány szál kolbászt, egy zsák lisztet és krumplit pedig felvitt a padlásra jól bebugyolálva egy régi ládában, és bízott benne, hogy sem a katonák sem az egerek nem találják meg. A kutyát a tornácon kötötte ki az ajtó elé, nehogy le találják lőni, ha nekiszalad a „látogatóknak”. Az éjjel meg is érkeztek az első gépkocsik, majd utánuk szakadt, koszos katonák. Tisztek járták a házakat, fegyveres katonákkal az oldalukon, papa eléjük ment az udvarra, először azt hitte csak élelmet akarnak, de a ráragadt csekély német tudással is hamar megértette, hogy a lovakat akarják az istállóból. Pecsétes papírt is kapott cserébe a két lóért, az egyik tiszt biztosította róla, hogy amint megnyerik a háborút, a papírral kiválthatja a két ló árát. Jobban örült volna neki, ha csak a szalonnát meg a krumplit viszik a kamrából, de hát mit tehetett volna, majd legfeljebb szántanak tehénnel. Szegény ekkor még nem tudhatta, hogy hamarosan nem hogy tehene, de egy árva csirkéje sem lesz, és szántani sem tud majd egy jó ideig.

Halacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?