Az anonim szülés bevezetésével csökkenthető a csecsemőgyilkosságok és abortuszok száma áll Szél Bernadett független országgyűlési képviselő pénteken kiadott közleményében.

Annak ellenére, hogy több kormánypárti politikus, a felelős tárca vezetője és az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága is támogatta a kezdeményezést, nemrég a kormány szűk többséggel leszavazta az anonim szülés bevezetéséről szóló ellenzéki törvényjavaslat tárgyalását.

Most a képviselők határozati javaslat formájában nyújtják be a javaslatot. Ez elfogadása esetén a kormányt kötelezné arra, hogy dolgozza ki az anonim szülés feltételeit.

A sajtóban fel-felbukkanó rémes beszámolók, képkockák hogy a terhességét titkoló, majd újszülöttjét megölő nőkről sokakat megráznak. A környezet szerepe a terhesség eltitkolásban jelentős. A kulcsszó ugyanis a szörnyű tragédiák előzményében ugyanis a titkolt terhesség.

Szörnyű következményekkel járó titok ez. Akár egy ártatlan élet végéhez is vezethet mióta világ a világ.

Félelem, tudatlanság, szégyen övezi a terhességet. A nők tagadnak a végső pillanatig, míg végül nem marad más, mint a vég. Gyilkossá válnak, csak ne kelljen felvállalniuk gyereküket.

Napjainkban évente 7-20 újszülött-gyilkosságot derítenek fel az országban, de a szakemberek szerint a magas szintű látencia miatt az ilyen jellegű bűncselekmények tényleges száma ennek a tízszerese is lehet.

Hazánkban a Gólyahír Egyesület már hosszú évek óta küzd azért, hogy itthon is törvényes keretek között tegyék lehetővé az anonim kórházi szülést. Az anonim szülés lényege, hogy ha valaki nem tudja vagy nem akarja megtartani születendő gyermekét, annak a kórházi szüléskor nem kell megadnia az igazi nevét, elég csak bediktálnia valamit. Baba és mama ettől függetlenül teljes körű ellátást kapnak, a pici pedig a gyámhivatalhoz kerül és azonnal örökbe adható. Az anyának lehetősége van arra, hogy meggondolja magát, és mégis hazavigye újszülöttjét ám ha ezt nem teszi akkor is hagyhat például levelet, fényképet, apró emléktárgyat vagy mást (akár az adatait is) a kicsi számára, amelyet a gyerek nagykorúságáig megőriznek. Ausztriában – ahol 2001 óta van lehetőség névtelenül szülni - a bécsi orvosi egyetem legújabb tanulmánya szerint ennek köszönhetően az elmúlt tíz évben több mint felére csökkent azoknak az újszülötteknek a száma, akik születésüket követően erőszakos halált haltak. A név nélküli szülés ráadásul népszerűbb, mint a babamentő inkubátor.

A megelőzés eszközei közül jelenleg a világon az Egyesült Államokban 42 államban, 3 német városban, Bécsben, Magyarországon és Szlovákiában működik ún. inkubátor program. A kórházak elé kihelyezett babamentő inkubátor csak Magyarországon és a magyar mintára létrehozott szlovák szabályozásban létezik. A többi helyen inkább bölcső vagy rácsos ágy áll az anyák rendelkezésére.  Magyarországon bár minden megyében legalább egy helyen rendelkezésére áll a krízisterhes anyák számára babamentő inkubátor kevesen választják ezt a lehetőséget. Évente átlagosan 3-8 inkubátorbabát találnak országszerte.

Elméletileg olyan válsághelyzetbe került anyák számára is létezik itthon megoldás, aki, bár bajban vannak, maguk szeretnék felnevelni gyermeküket. Az ország szinte valamennyi részén működnek úgynevezett éjjel-nappali ügyelettel rendelkező anyaotthonok, ahova akár várandós nők is beköltözhetnek, illetve krízishelyzet esetén bármikor be lehet menni. A gyakorlatban azonban ezek az otthonok túlzsúfoltak és a bejutásra gyakran heteket vagy hónapokat kell várni.

Széll Bernadett közleményében azt írja: „Ha a gyermekek ügye nem csak nekünk fontos, akkor a tárca ígérete szerint a kormány valóban felvállalja az anonim szülés ügyét, mert az a várandós nők és megszületendő gyermekeik érdekeit szolgálja. Mutassák meg, hogy felül tudnak emelkedni a pártpolitikai különbségeken, és támogatnak egy pártok felett álló kezdeményezést az anyák és csecsemők védelme érdekében!" – kéri végül a képviselő.

 

Center

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?